Budapesten 88 km a fővédvonal, ennek a három legkritikusabb helyszíne a Margit-sziget, a Római-part, valamint az újpesti Duna-part néhány pontja írja az Index. A Margit-szigeten a legmagasabb előre jelzett vízálláshoz képest nekünk 20-30 centiméterrel magasabban kell védekeznünk, úgyhogy 9, 9,2 méterig kiépültünk
A rendkívül kiszolgáltatott és túlzás nélkül katasztrofális árvízi helyzetben megjelentek a fosztogatók, akik az őrizetlenül hagyott kisebb-nagyobb vagyonelemeket tulajdonítják el.
Az ABB Kft. adománygyűjtést szervezett hazai kollégái körében, amelyből a fóti Károlyi István Gyermekközpont számára vásároltak az intézmény kívánságlistáján szereplő eszközöket.
A Magyar Posta minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is – írja közleményében a Posta.
A Nemzetgazdasági Minisztérium háttérszámítása szerint évente 12 százalékot emelkedhet a minimálbér, amivel az átlagkereset feléhez közelítené az összeget a kormányzat. A garantált bérminimum ennél jóval alacsonyabb ütemben nőne ez idő alatt, írja a hvg.hu.
Összefogásból idén is jelesre vizsgáztak a kárpátaljai földművesek: a nagydobronyi gyermekotthonban megtartott búzaösszeöntő ünnepségen bejelentették, a megye magyar gazdálkodóinak idén sikerült 101 tonna kenyérnek valót összegyűjteniük.
Szeptember 17-én délután drámai események rázták meg Bejrútot és környékét: a Hezbollah tagjai által használt csipogók sorra felrobbantak. Az incidensek pontosan 15:30-kor kezdődtek, és nagyjából egy órán át tartottak, több
A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete szerint "a visszaélések elkerülése érdekében" a magán munkaközvetítők számára ezentúl tilos lesz az Európai Unión kívülről érkező, harmadik országbeli állampolgárok közvetítése.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter "konstruktív megbeszélést tartott" a Bankszövetség képviselőivel, amelyen négy kérést fogalmazott meg: vezessenek be Thm-plafont a lakáshitelekre, hozzanak létre "borravaló-funkciót" a Pos-terminálokon, digitalizálják a Szép-kártyákat és készüljenek fel a munkáshitelre.
A Posta minden olyan területen, ahol az árvízvédelmi előrejelzések alapján fennáll a veszélye, hogy nem lesz megközelíthető a település, megszervezte a nyugdíjak előre hozott kézbesítését - közölte a Magyar Posta.
A Suzuki modelljeiből széles a választék a legalsó ársávban is, a legnagyobb kínálat viszont az 1-3 milliós autókból van az egyik legnagyobb hirdetési oldalon. Egyre többen bíznák a váltást az automatikára, a hibridek iránt viszont csökkent a kereslet. A használtautó-piac rendkívül aktív, a Jófogásra feltöltött autók nagy része néhány héten belül ú
A Mindvégig Agatha című sorozat szeptember 19-én érkezik a Disney+-raA Marvel képregényes univerzumáról minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy hatalmas és számtalan karakter már az alapvető popkultúra részévé vált. Például mindenki tudja, hogy kicsoda a barátságos és közkedvelt Pókember, ki méltó arra, hogy megemelje Thor pörölyét, vagy miért volt h
A Solana 75,2 millió havi aktív címmel új mérföldkőhöz érkezett, ami egyúttal minden idők legmagasabb értékét jelenti. Ez az ugrás a felhasználói aktivitás és az adoptáció jelentős növekedését mutatja, ami a hálózat növekvő népszerűségét is jól szemlélteti. A közelmúltban megugró aktivitás rávilágított tehát arra, hogy a Solana egyre több fejlesztő
A nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség képviselőivel egyeztetett, és négy kéréssel fordult hozzájuk. Egyebek mellett arról is beszélt, hogy az adómentes borravaló garantálásához biztosítani kell a megfelelő technikai feltételeket.
Alaposabban mérlegelik a fiatalok a banki hitel felvételét mint 5 évvel ezelőtt, a 60 év felettiek esetében viszont nagy mértékben emelkedett a tartozások aránya – derül ki az EOS Csoport kutatásából.
Logisztikai és szállítmányozási kapacitásainak egy részét felajánlotta a Waberer's csoport a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak az árvíz elleni védekezéshez - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
A Viasat3-on október 7-én 19 órakor startoló új formátumot – amely egy road movie és egy talkshow keveréke – az Ufa Produkció Kft. fejlesztette és gyártja le, amelynek nevét számos produkció, többek között ismert főzős műsorok, tehetségkutatók, népszerű napi tévésorozatok is fémjelzik. A műsorvezető Sváby András – és Karcsika – a nyolc héten át
Krasznojarszk régióban rendkívüli állapotot hirdettek a heves esőzések miatt, melyek több mint 17 ezer hektár termést tettek tönkre. Oroszország azonban még így is jelentős gabonaexportot tervez.
Nagy Márton egyeztetett a Bankszövetséggel, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője több pontban megfogalmazta kéréseit, javaslatait. Az egyik kérése az a bankok felé, hogy önkéntes alapon 5 százalékban maximálják a lakáscélú jelzáloghitelek THM értékét. Emiatt akár 4-7,5 millió forintot is spórolhat egy hiteligénylő.
Az Intesa Sanpaolo azt tervezi, hogy akár 3000 dolgozójának is felajánlja a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségét - közölték csütörtökön szakszervezeti források a Reuters hírügynökséggel.
Elgondolkottál már azon, milyen hangja lehet egy festménynek? A Sonart segítségével most átélheted, hogyan alakulnak át a képzőművészeti alkotások egyedi zenei kompozíciókká.
A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA) 18 százalékát adja – derül ki abból a kutatásból, amely az Ivsz és a Századvég együttműködésében a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából készült 2024 nyarán. A kormány jó úton jár, amikor kiemelt ágazatként tekint a digitalizációra – mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások f
A meghirdetett mennyiségnél 10,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 45,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Külön vállalatban működik majd tovább a Vodafone Magyarország Zrt. kereskedelmi, valamint infrastruktúra divíziója – jelentette be a tulajdonos 4iG Nyrt. a BÉT honlapján. A kereskedelmi társaság jövő januártól ONE Magyarország Zrt. néven tevékenykedik majd, míg az infrastruktúra cég V-Hálózat Távközlési Zrt. névvel jelenik meg a piacon. A 4iG Nyrt.
A Bill Gates által támogatott Synchron vállalat egy olyan implantátumot tesztel, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy a gondolataikkal irányítsák akár az Amazon Alexa virtuális asszisztenst is. A forradalmi technológia új lehetőségeket nyit meg a mozgáskorlátozott emberek számára, hiszen általa fizikai érintés nélkül vezérelhetik digitális