A múlt heti jelentős esőzések után ismét napos, meleg idő tért vissza, ami kedvező feltételeket biztosított az őszi káposztarepce keléséhez és kezdeti fejlődéséhez, valamint az őszi betakarításhoz. Az előttünk álló időszak azonban változékonyabb lesz, hiszen délnyugatról nedves levegő érkezik több hullámban, ami csapadékot hoz, és a hét végén lehűl
A legjobb 25 országot rangsorolták a felnőttek angoltudása szerint. Az adatok az EF English Proficiency Indexből származnak, amely 113 ország 2,2 millió teszteredményét összesítette.
Több, mint egy tucat országban kaptak emailt a Youtube Prémium felhasználói, miszerint jelentősen megemelkedik a szolgáltatás ára – írja az Android Authority.
Az áfa levonására jogosult hazai vállalkozások szeptember végéig nyújthatják be a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó kérelmeiket - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az áfalevonására jogosult hazai vállalkozások szeptember végéig nyújthatják be a külföldi áfa visszaigénylésére vonatkozó kérelmeiket. A határidő jogvesztő, vagyis ezen időpontig a kérelmeknek be kell érkezniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) – figyelmeztet az adóhivatal.
A K&H Banknál is elindult a qvik, az azonnali átutalásra épülő, QR-kódos mobilfizetés. Win-win megoldásról van szó: a vásárlók számára ingyenes, a kereskedő pedig azonnal megkapja a pénzt. A K&H összeállításából kiderül, miről is van szó, hogyan érdemes használni, hányféleképpen lehet “qvikezni”. A biztonságra azonban ügyelni kell.Már bő három éve
A korábbi jelentős mennyiségű csapadékot már elnyelte a talaj, így nagy erőkkel folyik a napraforgó és a kukorica betakarítása, az őszi káposztarepce vetése, valamint az őszi kalászosok alá a talaj-előkészítés.
Töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság idei kiírásának köszönhetően a 683 millió forintos keretből 271 pályázat kap támogatást.
Oroszország egy újabb kudarcot szenvedett el a Sarmat rakéta tesztelése során, amely a nukleáris arzenáljának modernizálásában kulcsszerepet játszana. A műholdfelvételek jelentős károkat mutatnak a plesetszki indítóállomás környékén, ami a rakéta katasztrofális meghibásodására utal.
Munkavállaló 2-3 évre szülési szabadságra ment, passzív állományban van. A munkavállalók e-mail-címeiért és a hozzá tartozó szoftverekért (Google Workspace) darabáron fizet a cég, így a következő években lemondaná a cég az érintett dolgozó előfizetését. Megteheti-e ezt a munkáltató, csak simán úgy, hogy ha aktív állományba kerül a munkavállaló, akk
A vártnál is nagyobb mértékben csökkent a német üzleti bizalom szeptemberben. Ez nem vetít jól előre a német gazdaság kilátásaival, ami már így is számos problémával küzd.
Ray Dalio fedezeti alapkezelő elkészítette a globális hatalmi dinamikát mutató előrejelzését a munkaerő-piaci erők, a gazdasági stabilitás és a társadalmi tényezők alapján.
A gázkazánok a modern otthonok fontos részei, hiszen ezek biztosítják a fűtést és meleg vizet a hideg hónapokban. Ahhoz, hogy hosszú élettartamúak és hatékonyak maradjanak, elengedhetetlen a rendszeres karbantartás és a helyes üzemeltetés.
A digitális euró az Európai Központi Bank által tervezett digitális fizetőeszköz, ami a hagyományos euró digitális formálja lenne. A projekt célja kiegészíteni a készpénzt, nem pedig helyettesíteni azt. Ez lehetőséget teremtene a lakosságnak és a vállalkozásoknak a digitális tranzakciók lebonyolítására egy központi bank által kibocsátott és garantá
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Ütemes apadásnak indult a Duna a folyó felső szakaszain, ahol már a helyreállítási munkálatokat készítik elő. Az árhullám Budapest alatt, Paks térségében tart - közölte vasárnap az MTI-vel az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) sajtóosztálya.
Egyre inkább emelkedik a francia és a német államkötvények közötti felár, ami annak a jele, hogy a befektetők aggódnak a francia költségvetési folyamatok miatt. Ez nem is csoda, hiszen a populista erők előretörése miatt nehéz fenntartani a fiskális fegyelmet, miközben a költségvetési hiány a GDP 6%-át súrolja és az államadóóság is nagyon magas.
Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában az Európai Unió globális versenyképességének megerősítése területén - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint a magyar EU-elnökség kapcsán a Német Erdészeti Tanács ve
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a "láthatatlan" károk, így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel, a legfontosabb teendő ezért az alapos fertőtlenítés - hívta fel a figyelmet a Caola Zrt. kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeket, valamint ipari tisztítószereket is gyártó vállalat.
Idén nyáron a hazai webshopok 4 százaléka kínált valamilyen terméket előfizetéses formában, azonban az adatok szerint ez az arány két-három éven belül várhatóan 23 százalékra nő. Az, hogy közel ötszörösére nőhet az előfizetéses vásárlást kínáló webáruházak száma, jól mutatja a piacon zajló jelentős változásokat – ismertette a Visa támogatásával kés
Visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomásról és sikerrel landolt hétfőn Kazahsztánban egy Szojuz űrkapszula két orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén.
A Bmw Group Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát az osztrák motorgyár mostantól nem földgáz elégetéséből nyeri ki, hanem egy közeli biomassza-erőműből érkező hőre támaszkodik.
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján, a Biocont Magyarország Kft. képviseletében, Gyekiczki Bernadett, a cég szaktanácsadója a gyapottok-bagolylepke megváltozott viselkedési szokásairól tartott érdekes előadást. Az alábbi kivonat ez alapján készült.
A poszméhek szaglására nemcsak a rovarirtószerek hatnak negatívan, hanem a magas hőmérséklet is csökkenti a rovarok szaglását, ez pedig a haszonnövények beporzására is komoly hatással lehet - derült ki a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézete (NÖVI) és a Würzburgi Egyetem közös kutatásából.
A kereslet gyenge, Kína két évtized igénynövekedése után idén először már visszafogja az olajfogyasztását. A kínálat viszont erős, elsősorban az Egyesült Államok, Brazília és Guyana termel több kőolajat.
A régiós átlagértéknél ugyan kismértékben drágább Magyarországon tankolni, mint a szomszédos országokban, de ma már Ausztria mellett Szlovákiában és Szerbiában is drágább az üzemanyag.
Sam Bankman-Fried büntetőeljárását jelentősen befolyásolhatták neurodivergenciazavarai – állítja orvosok egy csoportja, akik amicus beadványt nyújtottak be a fellebbezésének támogatására. Az FTX társalapítója, akinél autizmus spektrumzavart (ASD) és figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavart (ADHD) diagnosztizáltak, „komoly kihívásokkal” szembesült a bí
A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte az aktuálisan elérhető akciókat.
A közelmúltban a Tron (TRX), a Toncoin (TON) és a Rexas Finance (RXS) ökoszisztémája jelentős növekedésen ment keresztül. A közelmúltban tapasztalt akciók után a digitális eszközök rajongói szerint e három projekt közül kerülhet ki az, amelyik helyet követel magának az öt legnagyobb kriptovaluta között. Szakértőnk megnevezte, mely projekt lehet a b
Egyre tudatosabbak az emberek az elmúlt évek lakásbérlettel kapcsolatos rémtörténetei után, alaposan utánajárnak a szabályoknak, mielőtt kiadnák a lakásukat vagy kivennének egyet. Azonban még mindig vannak homályos pontok, amelyekkel sokan nincsenek tisztában – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felméréséből. Számos bérlő ne
3. alkalommal írták ki a Signature 40 talentpályázatot: a verseny a jövő marketing- és kommunikációs reménységeinek felkutatására és elismerésére szolgál. Az idei év egyik újdonsága volt, hogy a Portfolio szakmai gondozásában Finance tematikus listával bővült a talentplatform.
Nagy Márton, az NGM minisztere és a Bankszövetség közötti megbeszélésen a miniszter által felvetett új, 5 százalékos önkéntes kamatplafon kapcsán sok kérdés merül fel. Az egyik oldalról nagyon vonzó lehet az ügyfeleknek a kedvezőbb hitelfelvételi lehetőség, míg a másik oldalon az ingatlanár-emelkedés és az ajánlásnak megfelelni képes bankok száma b