Általános városi közlekedési eszközzé válik a magán és közösségi elektromos roller, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon már több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek, amelyek mintegy 10 százaléka bérelhető, a többi magántulajdonú eszköz. Számuk folyamatosan nő, különösen a városokban, mivel az e-rollerekkel kikerülhet
A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Az FBI figyelmeztetést adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy észak-koreai hackerek kifinomult social engineering technikák segítségével próbálnak kriptopénzeket lopni amerikai ETF-ekből. Az FBI ma riasztást adott ki, amelyben arra figyelmeztet, hogy észak-koreai hackerek amerikai kriptotőzsdén kereskedett alapokat (ETF) vesznek célba,
Új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére.
2024. júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,3, naptárhatástól megtisztítva 2,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,8 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,6 százalékkal csökkent az é
Az idei év messze legkisebb, 203 millió eurós, külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júliusban a KSH előzetes adatai szerint Magyarországon, ami a megelőző öt hónap messze 1 milliárd euró feletti többlete után hirtelen beszakadást jelent. A fő ok szezonális lehet: tavaly is a júliusi hónapban volt a legkisebb az export értéke, és ahhoz képest
Annyira drága a magyar áram, hogy az ukránok már nem tudnak venni, vagy annyira szétlőtték az oroszok az ukrán hálózatot, hogy az ukrán importnak fizikai akadálya is van? Sajnos mindkettő igaz, de a lényeg, hogy baj van.
Éves szinten összesen 150 tonna, a saját hálózatában keletkező műanyaghulladékból készülnek újrahasznosítható bevásárlótáskák a SPAR Magyarország számára. A vállalat ezzel nagy lépést tett a keletkező hulladékfóliák ésszerű újrahasznosítása érdekében és jelentősen mérsékli a megsemmisítésre kerülő hulladék mennyiségét, ezzel csökkenti a szén-dioxid
Milyen jogviszonyok keretében dolgozhat a magánszemély külföldön? Milyen főbb összefüggésekre érdemes figyelni adózás szempontjából mind munkáltatóként, mind munkavállalóként? Horváthné Szabó Beáta adószakértőt hallhatják.
A nyelvtudás a siker egyik kulcsa: több friss kutatás is megerősítette, hogy a magas szintű nyelvi készségek jelentős versenyelőnyt biztosítanak, csökkentik a munkanélküliségi rátát, és növelik az elhelyezkedési esélyeket. A szaknyelvek ismerete pedig sok esetben alapkövetelmény a felvétel során. Ezt felismerve tíz új szaknyelvi kurzust indított a
A hét korábbi részében látott eladási hullám után mostanra inkább megnyugvás látszik a tőzsdéken. Az amerikai indexek tegnap vegyesen teljesítettek, míg Ázsiában szintén felemások voltak a mozgások, egyedül a japán piac került nagyobb mínuszba a kamatemelési várakozásokra ráerősítő júliusi bérstatisztikákat követően. Ami az európai tőzsdéket illeti
Az utóbbi időben több, orosz, illetve fehérorosz állampolgárságú személyekhez köthető "súlyos bűncselekményről, kémkedésről és szabotázsakciókról" érkeztek bejelentések Európa-szerte.
A csütörtök reggeli magyar kiskereskedelmi forgalmi és külkereskedelmi mérleg adatok nem mozgatták meg a forint árfolyamát, az euróval szemben 393 körül ragadt az árfolyam, a dollárral szemben viszont kicsit erősödni tudott, és így egy minap tesztelt fontos technikai szinttől egyre inkább távolodni látszik.
Az előző hónaphoz képest nem változott, és – a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – az egy évvel korábbit is csupán 2,5 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban.
A kiskereskedelmi üzletek árbevétele egy év alatt 6,3 százalékkal emelkedett, ami továbbra is elmarad a bérek jelentős mértékű nominális növekedésétől. A Nemzetgazdasági Minisztérium elmondta, mi ennek az oka, miért lassabb a kereskedelmi forgalom növekedése.
2024. júliusban az export euróban számított értéke 4,3, az importé 7,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 362 millió euróval romlott.
A Troldgaarden története 2006-ban kezdődött, amikor a Hansen család – a szülők és a négy gyerek – megvásárolta a gazdaságot, ahol korábban karácsonyfákat termesztettek.
A svájci központú MET Csoport elköteleződését a végfelhasználók ellátása iránt jelképesen is megerősíti a 100. LNG-szállítmány megérkezése a krk-i terminálhoz.
A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöldhidrogén-üzeme. A létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöldhidrogént állít itt elő, amelyet az üzemanyaggyártás során használnak fel. Így 25 000 tonnával – kvázi 5400 átlagos autó éves szén-dioxid-kibocsátásával
Tőkeemelésre készül a Masterplast új részvények kibocsátásával, amelyhez stratégiai befektetőt is keres – derül ki a társaság BÉT-en publikált közleményéből.
A mesterséges intelligencia és a kriptovaluták közötti kapcsolat egyre szorosabbá válik. Azáltal, hogy az Nvidia a világ vezető GPU gyártója lett, jelentős szerepet játszik mind az AI felfutásában és a kriptovaluták térnyerésében. A korábban kizárólag bányászatra használt videokártyák most már grafikus feldolgozó teljesítményük miatt is rendkívül k
Az önmagát adócsökkentés kormányának nevező Orbán-kabinet valószínűleg a világ egyik legnagyobb sarcmestere. A 27 százalékos ÁFA például biztos világelső, de a nagyobb üzletekre vonatkozó 4 százalékos különadóval együtt már több mint 30 százalékos adó minden képzeletet felülmúl.
A Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest örömmel jelenti be a szálloda új értékesítési igazgatója, Bakó Bálint kinevezését 2024 nyarától. Bakó Bálint kiemelkedő szállodaipari háttérrel csatlakozik a Matild Palace Budapesthez, több mint 15 évnyi nemzetközi tapasztalattal, amit többek között értékesítési menedzseri és értékesítési igazg
Több éves, a térségben, illetve a piacon is egyedülálló együttműködést kötött a BioTechUSA-cégcsoport a világ egyik legpatinásabb és legnagyobb szurkolótáborával rendelkező klubjával, az FC Barcelonával. A hosszútávú partnerség keretében a magyar tulajdonban lévő vállalat látja el az FC Barcelona férfi és női első csapatát sport-táplálékkiegészítő
Az ENSZ nemrégiben aggodalmát fejezte ki Pavel Durov, a Telegram alapítójának letartóztatása miatt, kiemelve az emberi jogok esetleges megsértését. Ravina Shamdasani, az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának szóvivője szerint Durov esete komoly emberi jogi kérdéseket vet fel. Mi történt Pavel Durovval? Pavel Durovot augusztus 24-én tartóztatták le a párizsi
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint ma a nyugati, délnyugati határ közelében lehet kicsivel több felhő, azonban estefelé délnyugat felől felhősödés kezdődik, egyes területeken záporok és zivatarok várhatóak. A meteorológiai szolgálat több megyére is figyelmeztetést adott ki holnapra zivatar veszélye miatt.
Nyíregyházán kerül megrendezésre a 62. Közgazdász-vándorgyűlés, ahol rögtön a nyitó plenáris ülésen értékelheti a magyar gazdaság helyzetét a jegybankelnök és a területfejlesztési miniszter. Cikkünk frissül.
Pénteken hajnalban indul az NFL új szezonja - az amerikai futball-bajnokságot idén is a Network4 Media Group platformjain követhetik a hazai rajongók. Fordulónként legalább hét mérkőzés kerül képernyőre, a közvetítő stáb pedig újabb szakemberekkel bővült. Az 59. Super Bowlt február 9-én, New Orleansban rendezik.
Új, mintegy 60 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding (NTH) a hazai vállalatok kifektetéseinek, azaz az országhatárokon átnyúló beruházásainak, illetve cégalapításainak és -felvásárlásainak elősegítésére. A Kifektetési Magántőkealap tőkeoldali finanszírozással járul hozzá Magyarország profitegyenlegének javításához é
Kamala Harris elfogadta a Donald Trumppal vívott jövő heti vita szabályait, beleértve a mikrofonok elnémítását is, amikor nem az adott jelölt beszél. A szeptember 10-i vita lesz az első összecsapás miután Harris átvette a demokrata jelöltséget Joe Bidentől.
A jövő évi nyugdíjakról is egyeztettünk a költségvetési munkacsoport mai ülésén: januárban nyugdíjat emelünk, februárban 13. havi nyugdíjat fizetünk, írja Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
A múlt hónapban Iránt hatalmas kibertámadás érte, mely veszélyeztette a bankrendszer stabilitását, és arra kényszerítette az ország kormányát, hogy beleegyezzen egy több millió dolláros váltság kifizetésébe - értesült a Politico.
A Bitcoin (BTC) az utóbbi időben nehéz időszakot élt át, mivel a legutóbbi felezés óta nem tudta elérni a várt történelmi csúcsot. A kriptopénz árfolyama 10%-ot esett, és jelenleg 57,2 ezer dollár körül mozog. Ez a Bitcoin leghosszabb késését jelenti az új csúcs elérésében a felezés után, mivel az erős kamatlábak és a kínálati problémák