Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat hétfőtől egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.
Magyar idő szerint este 7 órakor elkezdődött az Apple bemutatója a kaliforniai Cupertinóban. A cég bemutatta legfrissebb termékeit: a frissített dizájnnal érkező Apple Watch Series 10 mellett az Apple Watch Ultra 2, illetve AirPods 4 és frissített AirPods Max készülékeket is bemutatta a gyártó, a legnagyobb várakozás azonban az iPhone 16 bemutatásá
A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, de kitért a jegybankelnök kritikáira és a leendő gazdasági csúcsminiszter szerepére is.
A madárvonulás alatt Európában megugorhatnak a madárinfluenza-esetszámok. Az Egyesült Államokban olyan emberi beteget találtak, aki nem érintkezett állatokkal. A H5N1-gyel kapcsolatos legújabb információk.
Az MNB arra figyelmeztette a 4iG-t szeptember 4-én hozott határozatában, hogy a jövőben pontosan, határidőre tegyen eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségeinek - derült ki a vállalat közleményéből.
A Vosz Női Vállalkozói Szekciója a Vosz Nógrád vármegyei Szervezetével együttműködésben vállalkozói fórumot tart Legénden a vidékfejlesztés aktuális kérdései és jó gyakorlatok bemutatása témában.
A Samsung még több Galaxy készülékre terjeszti ki a One UI 6.1.1 szoftverfrissítését. A szeptemberi bevezetéssel a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 okostelefonokon megismert mesterséges intelligencia funkciói a korábbi modelleken, köztük a Galaxy S24, S23, S23 FE, Z Fold5, Z Flip5 és a Tab S9 szérián is elérhetővé válnak. A legújabb Galaxy AI funkciókkal
A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt a tárcavezető.
Az elmúlt 10 évben 6000-ről 9200 hektár fölé nőtt a dióültetvények területe a támogatási konstrukcióknak is köszönhetően, a termésmennyiség azonban nem emelkedett. A termésátlagok sok esetben a hektáronkénti 1-1,5 tonnát sem érik el, szemben a versenytársakkal, ahol a 4-5 tonnás hektáronkénti átlag sem szokatlan - hívta fel a figyelmet hétfőn kiado
Először vált elérhetővé nyilvános felületen, a kormányfő hivatalos Youtube-csatornáján részlet a szombati kötcsei találkozón, zárt körben elmondott beszédéből. Ebben a pár perces videóban a semleges gazdaságpolitika elemeit részletezi, külön hangsúlyozva a finanszírozás kérdéskörét.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.