Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja 2024 második negyedévében a jegybank kgfb-indexe szerint.
Az idén tavasszal meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. A meghozott döntéseket követő hónapokban két alkalommal is többlettel zárt a költségvetés.
Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat hétfőtől egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Donald Trump volt amerikai elnök 100 százalékos vámot vetne ki azon országok termékeire, amelyek támogatják a dollármentesítés mozgalmát, avagy a kétoldalú kereskedelmi ügyletek elszámolása során nem amerikai dollárt használnának. Ugyan az amerikai dollár globális dominanciája az elmúlt években jelentő mértékben visszaesett, az IMF adatai szerint m
Eltérő szempontok találkoztak idén nyáron a hazai villamosenergia-piacon: ha sokat süt a nap, vissza kell fogni a nukleáris termelést, de ez nem tesz jót az erőműnek. A minél több megújulónak drukkoljunk, vagy annak, hogy Paks I. tovább működhessen?
A Bmw 2028-ban tervezi sorozatgyártásba küldeni első üzemanyagcella-technológiára épülő tisztán elektromos meghajtású modelljét (Fcev – Fuel Cell Electric Vehicle), amellyel újabb tisztán elektromos hajtáslánc-alternatívát kínál fel ügyfeleinek. Az üzemanyagcellára épülő hajtáslánc-technológia következő, sorozatgyártásra érett generációjának kifejl
A csúnyán végződött péntek után kellemes hétfőre virradtak a tőzsdék, a BUX-ot azonban az OTP Bank visszahúzza, és kissé a forint is gyengül. Az utóbbit kormányzati nyilatkozatokkal magyarázzák, és mindjárt itt az inflációs adat is. Kísért a recesszió réme, de hurrikánveszély támasztja az olajat. Menekülnek Kínából a japánok, tőkekiáramlás sújtja a
Elindult a holmozogj.hu oldal, amelynek célja, hogy hírekkel és információkkal lássa el, állandó motivációs forrása, találkozási helye és kiindulópontja legyen azoknak, akik aktív életmódot élnek, sportolnak, vagy épp szeretnék elkezdeni a mozgást.
A múlt héten újra gyengült a forint, ezen a héten pedig két fontos eseményre is figyelnek a piacok: a magyar inflációs adatok közzétételére és az EKB-kamatdöntésére. Az is érdekes lesz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyértelmű utalását a jövő tavaszi jegybanki őrségváltásra, hogyan árazzák majd a befektetők. Délelőtt a dollárhoz képest erősen gy
Több mint háromezer ellenőrzés, csaknem hatszáz adóügyi visszaélés ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - közölte az adóhatóság.
Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a múlt pénteki XRP Community Day alkalmával találkozott Taira Masaaki-val, aki a japán képviselőház tagja, valamint a Web3 és mesterséges intelligencia egyik kiemelkedő szószólója. A találkozón a japán blockchain-technológia potenciáljának maximális kihasználásáról folytattak megbeszélést. Garlinghouse na
Az idei nyár volt a legmelegebb az északi féltekén a feljegyzések kezdete óta - jelentette be pénteken az Európai Unió Copernicus klímafigyelő szolgálata, hozzátéve: nagy a valószínűsége, hogy az idei év pedig a valaha mért legmelegebb év lesz.
Más országoktól eltérően Magyarországon minden évben rendeletben döntenek bizonyos munkanapok áthelyezéséről annak érdekében, hogy a pihenőnapok és munkaszüneti napok egy tömbben legyenek kiadhatóak. Mivel ez a hazai szokás több munkajogi szempontot is felvet, így ezeket az alábbiakban tisztázzuk.
Az erős európai agrárium stratégiai kérdés nem csak a gazdák, hanem valamennyi uniós állampolgár számára, amit az Európai Bizottságnak minden eszközzel segítenie kell. Erre hívták fel az uniós döntéshozók figyelmét az európai agrárium meghatározó szervezeteinek vezetői a szeptember 5-6-i budapesti KAP Konferencián - közölte pénteki közleményében a
A Szerencsejáték Zrt felmérése szerint a magyarok számára álomotthonnak számít az a lakás, amelyet a szeptember 9-én indított Játékoskártya kampány fődíjaként egy szerencsés játékoskártya birtokos megnyerhet. Az ingatlan értéke mintegy 110 millió forint.
Az infláció miatt túl kevés a 150 ezer forintos limit, ami a havonta az ATM-ekből ingyen felvehető összeg felső határa - mondják egyre többen, köztük a
Újfajta húskészítményekből álló e-mentes termékcsaláddal növelné forgalmát a magyarországi piacon a sepsiszentgyörgyi Bertis csoport - közölte a cég. A cég termékei a közlemény szerint a hagyományos erdélyi ízvilágot képviselik a belföldi piacon, vevőkörüket a közeljövőben természetes alapanyagokkal tartósított, jelentős részben kézi munkával előál
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést.
A globális kihívások miatt a víz egyre értékesebb erőforrás, a vízkezelés és a vízellátás biztosítása pedig a legfontosabb feladatok egyike lesz a következő időszakban - mondta a Nemzetközi Vízügyi Szövetség (International Water Association - IWA) budapesti konferenciáján hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkár
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Nagyot ugrott a hazai bankok állampapír-kereslete júliusban, ha minden így marad, akár 80 milliárd forinttal tudnák a bankszektor egészében csökkenteni az extraprofitadójukat a hitelintézetek, miután a teljes állampapír-állomány növelését írta elő ehhez a kormány. Mindeközben folytatódik a befektetési alapok és az állampapírok csatája a lakosságnál
Nem teljesített jól augusztusban a magyar autópiac a forgalomba helyezési adatok szerint. 2018 óta ez volt a legrosszabb augusztusi hónap, még a Covid évében is magasabb számok voltak. Az éves számok viszont még mindig jól néznek ki, meglátjuk, kitart-e a lendület az utolsó negyedévben. Kiderült, a modellek toplistáján még mindig élen a Suzuki.
A Bitcoin ára 56 000 dollár alá esett. Ahogy a medvepiac egyre intenzívebbé válik, sok befektető keres alternatív eszközöket, amelyek nagyobb növekedési potenciált és gyorsabb megtérülést kínálnak. A Raboo ($RABT) egy ilyen AI-alapú coin, amely komoly lendületet vett. A projekt izgalmas új szereplőként tűnik fel a mémcoin piacon, új megközelítést k
Hogy ez jó vagy sem, költői kérdés, hiszen mind tudjuk, milyen káros az élelmiszerpazarlás, és azt is, hogy mindez sokáig – reformok nélkül – nem mehet tovább.
Nem lankad a magyarok megtakarítási kedve, júliusban több mint 380 milliárd forintért vásároltak értékpapírokat, és már csaknem 30 ezer milliárdot tartanak ilyen befektetésekben. A legkelendőbbnek ezúttal a magyar állampapírok bizonyultak - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
A lengyel elhárítási és kibervédelmi szolgálatok az utóbbi napokban felszámoltak egy, az orosz és fehérorosz szolgálatok által irányított, Lengyelország destabilizálására törekvő szabotőrcsoportot – közölte sajtóértekezletén Krzysztof Gawkowski, a digitalizációért felelős lengyel miniszter.
Egy zöldövezetes, budai ingatlant lehet nyerni a Szerencsejáték Zrt. mától indult Játékoskártya kampányának fődíjaként. A lakás értéke mintegy 110 millió forint.
A bitcoin árfolyama alig változott a hétvégén, de egy sűrű hét előtt állunk. A hét magába foglalja a várva várt elnökválasztási vitát és a fogyasztói árak és az infláció változását nyomon követő kulcsfontosságú amerikai gazdasági adatok közzétételét. A BTC-vel a 54 000 és 55 000 dollár közötti szűk sávban kereskedtek a hétvégén, ami a tőzsdéken […]
Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
Stratégiai megállapodást írt alá az MBH Bank a Magyar Kórházszövetséggel (MKSZ), amelynek célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat, megoldásokat biztosítson az MKSZ tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint, hogy fejlessze az MBH Bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát. A megállapodás a bankon belül újonnan létrejött specializált
Energiahatékony bölcsőde épül Biatorbágyon mintegy 840 millió forintos európai uniós támogatásból - közölte a Pest vármegyei település önkormányzata az MTI-vel.