Már pontszerűen megjelent Zirc, Szombathely, Szarvas, Cuha-völgy, Rostalló, Mátraszentimre és Túristvándi környékén is a kaukázusi medvetalp, közölte Facebook-oldalán az agrárminiszter. Nagy István emlékeztetett, a gyomnövény mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását: a bőrre került nö
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Dr. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke és Dr. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora hétfőn. Az együttműködés középpontjában a tudományos kutatómunka előmozdítása áll.
Augusztusban valamivel több mint 414 milliárd forintos deficittel zárt a költségvetés, ez a valaha volt legnagyobb nyolcadik havi hiány. A Pénzügyminisztérium közleményében azt írta, a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását és ha szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt, ami most 4,5 százalék.
A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmen
Erről is kérdezték főszerkesztőnket, Csabai Károlyt a Trend FM hétfő délelőtti adásában. Meg arról, elbillentheti-e a magyar idő szerint szerda hajnali Trump-Harris vita valamelyik fél javára a mostani patthelyzetet.
A gas díj az a költség, amit a validátoroknak fizetnek, amikor bármilyen tranzakciót hajtanak végre a blokkláncon. Bármely blokkláncon a gáz a tranzakció érvényesítéséhez szükséges munkamennyiséget jelenti. Mivel a gázdíj mindig változó, ára soha nem lehet rögzített. Ez a cikk felsorolja a legfontosabb tényezőket, amelyek bármely adott pillanatban
Július közepén tartottuk az I. Vosz-Agrotrend Vip Partit, ahol fantasztikus előadásokat hallgathattak a résztvevők! Most ezeket az előadásokat megosztjuk a szélesebb közönséggel is. Hetedik felszólalóként, a Városi Anya közösség megálmodója, Urkom Katalin inspiráló beszédét tesszük közzé az Agrotrend.hu oldalán. Ne hagyja ki, érdemes követni! agrot
Szeptember 9. immár ötödik éve az Elektromos Járművek Nemzetközi Világnapja, amelyet 2020-ban az Abb kezdeményezett. Idén a világnap alkalmából Márgus Norbert, az Abb Digitális & E-Mobilitás üzletág fejlesztési specialistája volt a Villanyautosok.hu heti podcastjának, a Villanyórának a vendége.
A hazai nagypapírok vegyesen zárták a hét első kereskedési napját: amíg a Richter emelkedett, addig a Magyar Telekom árfolyama stagnált, az OTP és a Mol pedig kisebb mínuszban zárt.
Közel 300 millió forint extra juttatásban részesültek idén az Erste magyarországi munkavállalói, miután az osztrák pénzintézet részvényenként 2,70 eurós osztalék kifizetéséről döntött a közgyűlésén. A bank 2022-ben indult munkavállalói részvényprogramjában a magyar Erste munkatársainak közel 80 százaléka vett részt, az érintettek idén már harmadik
"Ebből nem lesz biznisz!" – hangzott el a máig sokat idézett mondat Forrai Krisztától, amikor a Balaton-felvidéket járva Miklóssal megtalálták azt a helyet, ahol el tudták képzelni álmaik nyaralóját. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ő is belássa: ebből márpedig biznisz lesz, nem is akármilyen. A Casa Christa története elválaszthatatlan K
Az ukrán fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi hírszerzői tavaly február óta 4035 olyan esetet rögzítettek, amikor orosz csapatok veszélyes vegyi anyagokkal töltött különleges lőszereket vetettek be Ukrajnában, idén augusztusban pedig 447 ilyen eset volt - hozta nyilvánosságra az ukrán hadsereg támogató erőinek parancsnoksága a Facebook
Fontos témában készített kutatást az Sap, amelyet a cég jubileumi Sap Now Hungary eseményén jelentettek be Siófokon, amelyen a GyártásTrend is képviseltette magát. Ügyfelek és partnerek bevonásával készítettek kutatást az Sap S/4Hana átállás magyarországi helyzetéről, tanulságairól, várakozásairól, hogy felhívják a figyelmet a korábbi vállalatirány
Az Európai Unió a jövőjét meghatározó, mélyreható intézményi reformok küszöbén áll, legalábbis ha komolyan veszik a tagállamok Mario Draghi jelentését. Draghi szerint a versenyképesség helyreállításához elengedhetetlen a tagállamok vétójogának felszámolása és a döntéshozatali folyamatok egyszerűsítése. A jelentés sürgeti az uniós intézmények megerő
A gazdálkodókban rengeteg kérdés fogalmazódik meg a klímaváltozás, az új technológiák és fejlesztések kapcsán. Ezért a 37. Bábolnai Gazdanapokon három specialista cég hozott létre talaj-növény rendszer működését bemutató parcellát.
A legtöbbet kínáló terület az értékesítés, kereskedelem átlagosan 993 262 forintos, az egészségügy, gyógyszeripar 990 000 forintos és a mérnöki szakmák 914 643 forintos bruttó havi fizetéssel.
Mennyit tudunk valójában arról, hogy mi minden létezik odakint a világegyetemben? Képzeljünk el egy igen szokatlan dolgot. Ha például idegen civilizáció űrhajói repülnének a galaxisunkban olyan térhajtómű-technológiát használva, amilyet a sci-fi sorozatokban látunk, vajon az ilyen űrgépek milyen jelet bocsátanának ki? Talán meglepő, de egyes kutatá
Nyilvánvaló az árösszehasonlító oldalak népszerűsége a vásárlók körében, hiszen ezek segítségével nagyon hamar megtalálhatják az adott terméket legalacsonyabb áron kínáló webáruházat. Az előny azonban a webáruházak szempontjából alig jelentkezik, cikkünkben pedig azt is megmutatjuk, hogy miért van ez így!
Hazánkban több, mint 200 üzleti szolgáltató központ működik, amelyekkel szemben folyamatos elvárás az innováció az anyacégek részéről. A magas követelményeknek való megfelelés érdekében e cégek számára elsődleges fontosságú az olyan új technológiák gyors és hatékony adaptációja, mint a mesterséges intelligencia (AI - artificial intelligence) - a De
A svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalat ideiglenesen leállítja a termelést fő gyárában és elbocsátások is tervez annak érdekében, hogy megőrizhesse pénzügyi stabilitását az iparág küszködésének közepette - számolt be a Bloomberg.
A körforgásos gazdaság ma már a legtöbb intézmény és vállalat stratégiájában kap kiemelt szerepet. Azonban az újrahasznosítás háttérbe szorította a megelőző intézkedéseket. Két év leforgása alatt a lengyel javító cégek 16 százaléka eltűnt, míg Európában a fogyasztóknak évente 12 milliárd eurónyi veszteséget okoz, hogy nem tudják az elromlott termék
A Mol csoport megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába – közölte a társaság a tőzsde honlapján hétfőn.
A fogyasztókat a termékek érdeklik, amiket a vállalatok kínálnak, nem sokat törődnek azzal, hogyan készülnek ezek. Most viszont veszélybe került az egyik legfontosabb séf a vállalatok boszorkánykonyhájában.
Bár a felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdők lehetőségei valamelyest szűkültek tavaly augusztushoz képest, mégis számos olyan terület emelkedik ki, ahova tárt karokkal várják a frissdiplomások tömegeit, ráadásul mérnök területen még mindig kiemelkedő bérekkel