Korunk legnagyobb demográfiai kihívásával kell megküzdenünk, izgatott vagyok ezért, hogy alapítótársammal, Stephen J Shaw demográfussal útnak indítjuk az "X·Y Worldwide" nonprofit szervezetet - jelentette be hivatalos X-csatornáján Novák Katalin. A korábbi köztársasági elnök együttműködést és konkrét stratégiát ígér a nemzetek számára ezen a téren.
A jelenlegi medvepiac ellenére az Ethereum Alapítvány 100 ETH-t értékesített. Ez a lépés pánikot keltett az ETH birtokosok körében, mivel a vezető altcoin már hetek óta csökkenő trendben van.
Novák Katalin egykori köztársasági elnök hétfőn az X-en jelentette be, hogy az Xy Wordwide civil szervezet vezérigazgatójaként fog dolgozni a jövőben – írja az Index. "Örömmel jelentem be, hogy az Xy Worldwide társalapítója és vezérigazgatója lettem. Az Xy Worldwide egy új nonprofit szervezet, amely úttörő megoldásokat keres az összeomló globális
Közel 300 millió forint extra juttatásban részesültek idén az Erste magyarországi munkavállalói, miután az osztrák pénzintézet részvényenként 2,70 eurós osztalék kifizetéséről döntött a közgyűlésén. A bank 2022-ben indult munkavállalói részvényprogramjában a magyar Erste munkatársainak közel 80 százaléka vett részt, az érintettek idén már harmadik
Hétfőn mutatja be az Apple a legújabb mobilszériáját. Az iPhone 16-ról gyakorlatilag már minen információ kiszivárgott, de talán okoznak némi meglepetést - ezzel együtt a cég bemutatja mesterséges intelligenciáját is. Az új telefonok mellett a frissített Watch és AirPods bemutatására is sor kerülhet. Élőben követjük az Apple eseményét.
Megvannak azok a pillérek, amelyekkel együtt elérhető jövőre a háromszázalékos növekedés – erről beszélt a Bruttóban Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.
17. alkalommal rendezték meg Soponyán a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. szervezésében a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált szeptember 7-én, amely a természet, a vadászati kultúra és a vadgasztronómia szerelmeseinek találkozója.
Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-től összesen egymilliárd forint vissza nem térítendő forrásra – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Elektromos meghibásodás okozhatta a tűzesetet Miskolctapolca népszerű Barlangfürdőjében - tájékoztatott Miskolc önkormányzata a hatósági vizsgálatok alapján. A Miskolci Fürdők Kft. vezetője, Németh Judit az InfoRádiónak nyilatkozva részletezte a tűzoltás során felmerült nehézségeket és a további károk megelőzésére tett lépéseket. A fürdőkomplexum e
Az egykor forradalminak hitt NFT-piac most súlyos visszaeséssel küzd, ami sok befektetőt veszteségbe taszított. Az NFT-k, amelyek korábban hatalmas figyelmet és befektetést kaptak, mára jelentős volatilitás és spekuláció áldozataivá váltak. Az NFT-k hanyatlása Az nftevening.com jelentése szerint az NFT-k 96%-a „halott”, amit három fő tényező alapjá
A múlt csütörtökön és pénteken Nyíregyházán megrendezett 62. Közgazdász-vándorgyűlés sem váltotta meg a világot. A konferencia épp azoknak a területeknek a problémáira nem tudott megfelelő választ adni, amelyek alapvető meghatározói a versenyképességnek.
Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség hétfőn Budapesten. Az együttműködés célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat biztosítson a kórházszövetség tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint fejlessze a bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát.
Döntött az ATV műsortanácsa az ÖT című közéleti vitaműsor sorsáról: e szerint a műsor folytatódik, de csak felvételről, utómunkálatok után, és Schiffer András nélkül. Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója egy lapinterjúban beszélt erről. Azt is mondta, nem igaz, hogy az ATV háttéralkut kötött Magyar Péterrel, a Tisza Párt vezetőjével. A tév
Ellenállóbbnak és kreatívabbnak kell lenni, új gazdaságpolitikára van szükség, amelyben 4-5 lépéssel előre gondolkodunk a tervezés során, miközben a forrásokat célzottan használjuk fel.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést – ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, de kitért a jegybankelnök kritikáira és a leendő gazdasági csúcsminiszter szerepére is.
Az autó eredetvizsgálat szabályai 2024 évben: mi az eredetiségvizsgálat menete, és mikor kötelező az eredetvizsga? Mutatjuk mennyibe kerül az autó eredetiségvizsgálat 2024-ben.
A német kormány hétfőn bejelentette, hogy ideiglenes határellenőrzést vezet be az ország valamennyi szárazföldi határán. A lépés célja az illegális migráció kezelése és a lakosság védelme olyan fenyegetésektől, mint az iszlamista szélsőségesek.
A Verbói család tulajdonában lévő, jövőre 20 éves nógrádmegyeri Megyervad Kft. fácán- és tőkésréce-neveléssel, illetve vadásztatással foglalkozik, mintegy 500 hektáron. A hónap embere ifj. Verbói Gábor, aki édesapjától vette át a vállalkozást.
mínuszos.hu - A [-] minuszos.hu az informatika és a távközlés világának híreiből válogat Informatikai rendszerprobléma merült fel 2024. szeptember 9-én 19 óra 20 perctől a közúti határátkelőhelyeken. A szakemberek megkezdték a hiba elhárítását, ami gyorsan sikerült is. Mint a police.hu oldlalon olvasható, a hiba okát a szakemberek megtalálták és el
Ha a következő tüneteket észleli a kutyáján, azonnal forduljon állatorvoshoz! Nem száz százalékig biztos, hogy cukorbeteg, de valószínű, hogy valami gond van, ezért mindenképp jobb tisztázni a dolgot mielőbb.
Magyar idő szerint este 7 órakor elkezdődött az Apple bemutatója a kaliforniai Cupertinóban. A cég bemutatta legfrissebb termékeit: a frissített dizájnnal érkező Apple Watch Series 10 mellett az Apple Watch Ultra 2, illetve AirPods 4 és frissített AirPods Max készülékeket is bemutatta a gyártó, a legnagyobb várakozás azonban az iPhone 16 bemutatásá
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) üzleti rendezvényén. A tárcavezető előadásában hangsúlyozta: magyar kkv-k felé kell fordulni, ezt szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül hamarosan felállításra kerülő új államtitkárság is.
Noha egyre nagyobb réteget érint a pornófüggőség és az utóbbi években már nem csak jellemzően a férfiak, de a fiatal nők is ezzel a zavarral küzdenek, még mindig kevés szó esik a témával kapcsolatban a közbeszédben. A szexfüggők párjaiknak szóló irodalom gyakorlatilag nem létezik itthon, ezt az űrt hivatott betölteni egy most megjelent kiadvány.
A székesfehérvári állami erdőgazdaság, a Vadex Zrt. nevét felhasználva hirdettek csalók olcsó tűzifát. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőre telefonos próbavásárlás során buktatta le a szélhámost. Senki ne rendeljen tűzifát a 06-30/681-1933-as telefonszámon, valamint ne utaljon a 12100011-17935454 számlaszámra! A hatóság tová
Bemutatták az új iPhone 16-ot és az iPhone 16 Pro modelleket is. Kikerült a hazai árlista is, a legolcsóbb új telefon 400 ezer forintba kerül, a legdrágább Pro Max pedig 800 ezerbe. Az árak változatlanok maradtak a 15-ös szériához képest, ami meglepő.