Los Angeles környékén a kisebb tüzeket jórészt eloltották, ugyanakkor a két legnagyobb kiterjedésű, lakott területeket leginkább fenyegető bozóttűz csak kis részben került a tűzoltók ellenőrzése alá helyi idő szerint szombat délig.
Az Építési és Közlekedési Minisztériumban döntést hoztak az M9-es nyomvonala és az M91-es gyorsforgalmi út végleges nyomvonaláról - számolt be az Infostart.
Joe Biden a szövetségi ügynökségek és vállalkozók számára szigorúbb kiberbiztonsági szabványokat ír elő egy új rendeletben, amelyet a következő napokban tesznek közzé, és amely a Reuters által látott rendelettervezet szerint olyan reformokat sürget, amelyek célja a kínaiakkal kapcsolatos ismételt kiberműveletek és kiberbűnözői műveletek kezelése. A
Módosította árait és kedvezményeit a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a Szántód-Tihany között közlekedő kompon 2025 január elsejétől - számolt be az Infostart.
Ausztria a téli síelős pihenést foglalók legnépszerűbb célpontja, a második helyen Olaszország. Egy hét személyenként 250-400 ezer forintba kerül. Az utasok 99 százaléka biztosítást is köt - derül ki a Invia utazási szolgáltató adataiból. A síutak főszezonja január 20-tól február 24-ig tart, ilyenkor hóbiztos pályákra és az elérhető szolgál
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban – közölte a MÁV.
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban - közölte a MÁV.
Az utóbbi években a növényi alapú étrendek egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek, különösen az egészségtudatosság, a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránti igények miatt. Azonban egy új tendencia is megfigyelhető: egyre többen, köztük korábbi vegánok és vegetáriánusok is visszatérnek a húsfogyasztáshoz.
Áremelkedéssel zárult a tavalyi év a lakáspiacon. Országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest.
A kínai eredetű járványok, köztük a Covid-19 és az ázsiai influenza, kiemelten formálták a globális járványügyi rendszert. A történelem tanulságai máig hatnak.
Egyre bővül az elektromos autók kínálata, új modellekből pedig úgy tűnik, 2025-ben sem lesz hiány: elképesztő technológiai megoldásokat, környezetbarát működést és még nagyobb hatótávolságot ígérnek az idei év újdonságai. Hazánk legnagyobb mobilitási szolgáltatója, az Ayvens most összegyűjtötte, melyik 10 új elektromos autót övezi majd a legnagyobb
Győr egyik lakótelepi városrészébe, Adyvárosba terveztek közösségi pavilont a Széchenyi István Egyetem elsőéves építész mesterszakos hallgatói a helyi önkormányzati képviselő felkérésére. Az intézmény nagy hangsúlyt helyez a projektalapú oktatásra, amely a gyakorlatban jól használható tudást ad a fiataloknak – a feladat is ezt a célt szolgálta.
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
A Bitcoin árfolyama az elmúlt időszakban átlépte a lélektani 100,000 dolláros szintet, majd kissé visszaesett, de sok elemző és kereskedő továbbra is optimista. Egyes szakértők, például a VanEck elemzője, arra számítanak, hogy a BTC árfolyama 2025-re akár 180,000 dollárra is emelkedhet. Ez a jelenlegi árfolyamesés remek lehetőséget kínálhat az alac
Könnyített adminisztrációt és évi egyszeri EPR fizetési kötelezettséget hozott az új év az élelmiszeripari kistermelőknek és az árbevétel plafont el nem érő mezőgazdasági őstermelőknek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Energiaügyi Minisztérium együttműködésének köszönhetően módosult a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerről szóló kormány
A pihentető alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy egész nap fittek és frissek legyünk, és kellő energiánk legyen elvégezni a feladatainkat. A nem minőségi pihenéssel töltött éjszakák nemcsak fáradtságot okoznak, de hosszú távon komoly egészségügyi problémákhoz is vezethetnek.
A kormány idén is biztosítja a rezsicsökkentést, és továbbra is megvív minden csatát, hogy megvédje azt - közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton.
Komoly kihívásokat okoz Közép-Európának a távozó amerikai adminisztráció újabb szankciós csomagja, ezért a kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel az üzemanyagárak emelkedésének minimumra szorítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Tavaly októberben indította el a Magyar Telekom a Recommerce Grouppal közös szolgáltatását, mely során felújított készülékeket értékesítenek, ezzel is támogatva a körforgásos gazdaságot és választékot kínálva környezettudatos és/vagy árérzékeny ügyfeleik számára. Mára már heti közel 300 darab, szakértők által bevizsgált és A+ prémium minősítésű mob
Akár 3 millió forint állami támogatás napelemekre! Kalkuláljon itt ingyenesen! (x) Magyarország a világ harmadik, Európa második helyén áll a naperőművek által megtermelt villamosenergia arányában, de a kiugró adatok mögött főként nagyméretű napelemparkok állnak – mondta Tassó Zoltán napelemes szakértő. A MAVIR adatai szerint 2024 novemberében az i
A japán autógyártó a Las Vegas-i CES 2025 kiállításon mutatta be két új autóját, Honda 0 Saloont és 0 SUV-ot. Formája sokakat sokkolt. HondaA 3-as szintű fejlett önvezetésre képes 0 Saloon és 0 SUV részletes specifikációit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azt viszont felfedték, hogy ezen a két új modellen debütál a humanoid Asimo robotró
Érvényben kell maradniuk a szankcióknak a megbuktatott szíriai elnök, Bassár el-Aszad súlyos bűnöket elkövető szövetségesei ellen - jelentette ki vasárnap Rijádban a német külügyminiszter.
Ennek hátterében a mesterséges intelligenciába történő beruházásaikat kézzelfogható eredményekre váltása áll. A befektetők 73 százaléka szerint a cégeknek széles körben kellene alkalmazniuk MI-megoldásokat, és 74 százalék a munkaerő készségfejlesztésére szánt erőforrások növelését tartja szükségesnek– derül ki a PwC 2024-es Global Investor Sur
A klímaváltozás az életünk legtöbb területére kihat: a gazdaságtól a környezetünkön át egészen az alvási szokásainkig sok mindent érinthet. Azonban az egyre melegebb napoknak olyan társadalmi hatásai is vannak, amelyekről ritkábban beszélünk. Hajdu Tamás, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója a hőmérséklet-növekedés
Négy újabb izraeli katona elestével négyszáz fölé emelkedett a Gázai övezet szárazföldi harcaiban elesett izraeli katonák száma - közölte az izraeli hadsereg (IDF).
Az Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött. Közel 1 milliónyi utas vett igénybe a fedélzeti éttermeket és a bisztrókocsikat.
Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően a győri Szenergy Team feljutott a csúcsra: 2022 óta zsinórban harmadszor nyerte a Shell Eco-marathon európai futamának energiahatékony versenyét városi kisautó kategóriában, ráadásul mindhárom alkalommal világrekorddal, az elmúlt két évben az önvezető szám trófeáját is elhódítva. A csapat mégsem ül a babé
Az idei tavaszi gyerekcipő divat nemcsak frissességet, hanem kreativitást is hoz a lurkók öltözködésébe. 2025-ben azonban a kényelem mellett a funkcionalitás is hangsúlyt kap. A fenntarthatóságról és az egyedülálló dizájnról sem feledkezhetünk meg, ami szintén előtérbe kerül a gyerekcipők kapcsán.
A bitcoin árfolyama 121 százalékkal emelkedett 2024-ben. Aratott azonban emellett még egy nagy győzelmet: stabilizálódni látszik a dominanciája a kriptopiacon. A további árfolyam-emelkedésben bízó piaci szereplőknek ugyanis a sokszorosítással szembeni védelem mellett figyelniük kell a másolhatóságra is.
A 36 hektárt érintő projekt célja tájhonos erdők telepítése, homoki gyepek visszaállítása, és a karbonsemlegesség támogatása a Hortobágyon a WWF Magyarországgal együttműködve.
Olyan elektromos kanalat fejlesztett ki a Kirin nevű japán cég, amely becsapja nyelvünket. Úgy érezzük sósabbnak az ételt, hogy kevés só van benne. Ezzel pedig az egészségünket is védjük. Egy japán italgyártó cég új elektronikus evőeszközökkel kíván segíteni az embereknek abban, hogy kevesebb sót is elegendő legyen felhasználni az elfogyasz