Mindannyian találkozunk olyan emberekkel, akik valahogy mindig elérik, hogy kellemetlenül érezzük magunkat, még akkor is, ha semmi rosszat nem tettünk. Bűntudatot keltenek, összezavarnak, vagy épp csenddel büntetnek. A manipuláció sokszor láthatatlan, egészen addig, amíg meg nem tanuljuk felismerni a jeleit. Bemutatjuk az 5 leggyakoribb érzelmi man
Az Egyesült Államok katonai erői csütörtök hajnalban lefoglalták a Veronica nevű, guyanai zászló alatt közlekedő olajtankert a Karib-térségben. Ez a hatodik ilyen intézkedés tavaly december közepe óta.
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A magyar neobank, a BinX január 29-ig meghosszabbította Early Bird kampányát, és lehetőséget ad a vállalkozóknak, hogy év végig befagyasszák banki költségeiket. Mutatjuk mit kell tenned, ha szeretnél 2024-es árakon bankolni idén is.
Ami a színek terén a bézs, az az illatok világában a jázmin. Örökérvényű, klasszikus, sosem megy ki a divatból. Mert magasan felette áll. A jázminnak emellett a gyógyhatása is jelentős.
A koronavírus-járvány nem indított el általános alkoholfogyasztási hullámot Magyarországon, de bizonyos csoportokban, például a pénzügyi stressznek kitett idősek, nők és vezetők körében nőtt az ivás. Egy magyar kutatás szerint a státuszorientáció és anyagi gondok jelentősen befolyásolták a fogyasztás növekedését a válság alatt.
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A városiasodás következtében a burkolt felületek nagy hőkapacitása és alacsony párologtatása jelentősen hozzájárul a hősziget-hatás kialakulásához. A zöldtetők alkalmazása ennek mérséklésére hatékony beavatkozási lehetőség. A növényzettel borított tetőfelületek alacsonyabb hőmérsékletet mutatnak, mint a hagyományos bitumenes vagy betonfedések, ami
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
Nyolc országból érkeznek tervezők a 17. Budapest Central European Fashion Week-re Ismét Budapest kerül a közép-európai divatszakma fókuszába 2026. február 9–15. között. A Budapest Central European Fashion Week a kortárs divat újdonságait és a magyar tervezők egyedi látásmódját mutatja be. A 17. alkalommal megrendezett eseménysorozaton Magyarország
Négy megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Magyarországon tartós, sűrű köd veszélye miatt. Elsődleges veszélyforrást az jelenti, hogy a látótávolság pár száz méterre csökkenhet.
Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
Új fejezet a messzi-messzi galaxisban: leköszön a Lucasfilm közel 14 éve hivatalban lévő stúdióelnöke, Kathleen Kennedy – a Star Wars eddigi legellentmondásosabb vezetője, akit a kritikák ellenére sem kerültek el a nagy sikerek.
A korábbi exportőr ország a háború eleje óta importra szorul áramból. Most az oroszok annyira szétlőtték az energetikai infrastruktúrát, hogy fokozni kell a korábbi mennyiséget.
A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent.
Dokumentumfilm készült az egykori Index szerkesztőségének kollektív felmondásáról és a Telex létrejöttéről. Az alkotás a BIDF26 programjába is bekerült.
A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre figyelnek, a ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül ez mozgathatja a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg. A devizapiaci fejleményekről a nap folyamán folyamatosan tudósí
Az ELTE és az Arizonai Egyetem kutatói majmok agyi tevékenységét vizsgálva feltárták, hogyan kódolja az agy a társadalmi hierarchiát, és miként befolyásolja ez a vizuális figyelmet. Az amigdala és a hippokampusz együttműködése segíti a társas rang felismerését és a tekintet irányítását, alapvető szerepet játszva a társas viselkedésben.
Hiszen minimális az esélye annak, hogy idén 4,1 százalékkal nő a gazdaság és GDP-arányos költségvetési hiány bőven 4 százalék alatt lesz – írja legfrissebb elemzésében lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász.
Rekord magas geotermikus hőértékesítést ért el a PannErgy 2025 negyedik negyedévében, miközben a társaság a korábban jelzett Ebitda-sáv teteje fölé várja a 2025-ös eredményt. A friss termelési jelentéssel együtt a cég közzétette a 2026-os előzetes hőértékesítési tervét és Ebitda-várakozását is.
A Babakötvény kamata az inflációhoz igazodik, 3 százalékos kamatprémiumot fizet a megtakarítóknak. Egy sorozat kivételével februárban változik a kamat, ezek ekkortól fizetnek többet.
Nyugat-Ukrajnában annyira bezuhant a káposzta ára, hogy a Ternopil térségében működő gazdaságok egy része már ingyen osztogatja a betakarított árut. A termelői árak az 1,5-8 Uah/kg (12-62 Ft/kg) szintre estek vissza, ami 85%-os zuhanást jelent az előző évhez képest. A túltermelés és a gyenge piaci kereslet együttesen idézte elő a piac összeomlását.
Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a második legmagasabb összpon
A Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAquával szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt. A kibocsátó több közzétételével, illetve a későbbi negatív információk közreadásának elmulasztásával hamis, félrevezető információkat közvetí
A szőlő-bor ágazatban folytatott hatósági eljárásokról és teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 435/2021. (Vii. 16.) Korm. rendelet módosítása következtében 2026 január 1-jétől megváltozik az új borszőlőültetvények létesítésére vonatkozó telepítési engedélyek igénylési rendje. Az új telepítési engedélyek iránti kérelmeket a termel
Az amerikai kormány 2026-ban összesen 700 millió dollárt irányít a regeneratív mezőgazdaság fejlesztésére. A cél messze túlmutat a klímavédelem jelszavain.
Egyszerűbb adminisztráció 2026-tól! Megérkezett a csökkentett adattartalmú Gazdálkodási Napló: kevesebb adatlap, rugalmas vezetés, fontos határidőkkel.
A Bitcoin-fejlesztések és a pénzügyi szabadságot célzó technológiák támogatása egyre fontosabb szerepet kap a világ politikailag érzékeny régióiban. A Human Rights Foundation a negyedik negyedévben összesen 1,3 milliárd satoshit osztott szét a Bitcoin Development Fundon keresztül, 22 projekt között világszerte. A mostani támogatási kör nyílt forrás
Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a Tsmc rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a Tsmc árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott.
Váratlanul elhalasztotta a kriptovaluta‑piac szabályozásáról szóló, régóta várt törvényjavaslat csütörtökre tervezett vitáját az amerikai szenátus bankbizottsága, miután a Coinbase vezérigazgatója jelezte: a cég nem támogatja a jogszabály jelenlegi változatát.