2011. március 8. kedd

márc. 8
5:57
Martonyi a szankciók pártján (Kripto Akadémia)
- Én szankciópárti vagyok - mondta Martonyi János külügyminiszter arról beszélve, milyen uniós intézkedéseket tart szükségesnek a líbiai polgárháborút illetően. Kijelentése egy tegnapi sajtóreggelin hangzott el.
márc. 8
5:59
Menekülnek Christchurchból (Kripto Akadémia)
A vártnál is súlyosabbak a február 22-i új-zélandi földrengés következményei. John Key miniszterelnök közlése szerint legalább tízezer házat kell lerombolni, illetve százezer ház felújítására lesz szükség. A helyreállítási munkálatok hosszú éveket vehetnek igénybe.
márc. 8
6:01
Rekordot döntött a belga kormányválság (Kripto Akadémia)
Belgium megdöntötte Irak "kormány nélkül sodródó ország"-világrekordját, mivel a pártoknak a 2010. június 13-án tartott választások óta nem sikerült megegyezni a koalícióalakításról. Az országot azóta ügyvezető kormány irányítja, a pártok pedig hat hónapja nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni.
márc. 8
6:48
Rettenetes vérfürdőt rendeztek a drogcsempészek (Infostart)
Másfél tucat embert mészároltak le rivális drogcsempész bandák egymás közötti leszámolásában Mexikó északkelet-részén.
márc. 8
6:50
Államosította a kakaókereskedelmet a bukott elnök (Infostart)
Államosította a kakaó és a kávé kereskedelmét, Elefántcsontpart két fő exportcikkét Laurent Gbagbo, a nyugat-afrikai ország elnökválasztáson vesztes, de a hatalomból távozni nem hajlandó volt államfője. Gbagbo az állami televízióban jelentette be az intézkedést.
márc. 8
8:21
Kétszáznál is több letartóztatás Rióban vizelés miatt (Kripto Akadémia)
Több mint kétszáz embert vettek őrizetbe a riói karnevál ideje alatt, amiért az utcán végezték a dolgukat - közölte hétfőn az önkormányzat közrenddel kapcsolatos illetékese, rámutatva, hogy a hatóságok eltökéltek amellett, hogy megtisztítsák a 2016-os olimpiának otthont adó brazíliai nagyvárost.
márc. 8
10:06
Üzemanyaghiány lehet a líbiai lázadók veszte? (Infostart)
Fennáll a veszélye annak, hogy egy héten belül elfogy az üzemanyag a felkelők ellenőrzése alatt álló Kelet-Líbiában, mivel leállt a termelés a térségbeli olajfinomítókban - közölte kedden egy dubaji lap.
márc. 8
10:09
Folytatódhatnak a katonai bírósági eljárások Guantanamón (Kripto Akadémia)
Visszavonta az amerikai elnök hétfőn a Guantamón őrzött, terrorista-gyanús személyekkel szembeni új katonai bírósági eljárások tilalmát. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem fog egyhamar kiürülni a börtöntábor, aminek bezárására Barack Obama megválasztásakor ígéretet tett.
márc. 8
10:27
Kanadában is adóval küzdenének a túlsúly ellen (Kripto Akadémia)
Az ételek adóztatásának átszervezését kérik a kanadai egészségszervezetek a szövetségi kormánytól, miután a túlsúlyosak aránya ijesztő méreteket öltött az elmúlt évtizedben - írja a Kitekintő. A társadalmi vitát elsősorban az "egészségtelen ételekre" kivetett adó tervezete gerjeszti, ám abban többnyire egyetértenek a szakemberek, hogy egy pluszadónál átfogóbb módosításra van szükség.
márc. 8
11:00
Hibásan döntött, leváltották a minisztert (Infostart)
Leváltották a dán bevándorlásügyi minisztert, miután elismerte, hogy az általa vezetett tárca jogellenesen tagadta meg az állampolgárságot hontalan palesztinoktól. Menesztését Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök jelentette be kedden.
márc. 8
11:21
Robbanás egy pakisztáni benzinkúton - húsz halott (Kripto Akadémia)
Legkevesebb húsz ember vesztette életét és 127-en sebesültek meg, amikor bombatámadás ért egy pakisztáni benzinkutat - közölte kedden a rendőrség, kiemelve, hogy az áldozatok száma tovább növekedhet, mert sok sérült kritikus állapotban van, ráadásul még nem midnenkit sikerült kimenteni a töltőállomás épületének romjai alól.
márc. 8
11:57
Az Iszlám Konferencia is támogatja a repülésmentes övezetet Libiában (Kripto Akadémia)
A Líbia feletti repülésmentes zóna kikényszerítésére szólította fel kedden az ENSZ-et az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) főtitkára. Ekmeleddin Ihsanoglu az 57 tagú OIC rendkívüli szaúd-arábiai ülése előtt beszélt erről, ám egyben elutasította az észak-afrikai ország elleni szárazföldi katonai műveleteket.
márc. 8
12:15
Bizalmatlansági indítvány készül a bukaresti kormány ellen (Kripto Akadémia)
Felelősségvállalással javasolta elfogadásra a bukaresti kormány kedden a módosított román munkatörvényt. Az ellenzék már be is jelentette, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszt elő, ami akár az Emil Boc vezette kabinet bukásához is vezethet.
márc. 8
12:30
Kadhafi megúszhatja? (Infostart)
Ha Kadhafi, Líbiai jelenlegi vezetője lemond, és elhagyja az országot, az ellenzéki felkelők nem indítanak ellene bírósági eljárást - jelentette ki az AFP francia hírügynökségnek kedden a Líbia keleti felét irányító felkelők ideiglenes vezető testülete, a Líbiai Nemzeti Tanács.
márc. 8
13:27
Kadhafi földbirtokait keresik Ukrajnában (Kripto Akadémia)
A líbiai elnök Ukrajnában bérelt földbirtokainak felkutatása érdekében kezdeményezett vizsgálatot az ukrán törvényhozás agrárpolitikai állandó bizottsága - adta hírül kedden az ukrán Korreszpondent hírújság. Kadhafi még az előző kormánnyal tárgyalt gabonatermesztésre alkalmas mezőgazdasági területek tartós bérletéről, kőolaj fejében.
márc. 8
13:45
Beperelte a kormányt egy diák, mert műveletlen maradt az iskolában (Kripto Akadémia)
Beperelte az ausztrál Victoria állam kormányát egy 15 éves fiú, mivel állítása szerint analfabéta maradt és a számokat sem ismeri, noha tíz éve vesz részt a közoktatásban - erősítette meg kedden Victoria állam oktatási hatósága.
márc. 8
13:47
Surján László és Pelczné Gáll Ildikó nem számolt el egészségügyi szolgáltatást az EP-ben (Kripto Akadémia)
Semmilyen egészségügyi szolgáltatást nem számolt el az Európai Parlament által biztosított költségkeret terhére Surján László és Pelczné Gáll Ildikó. Erről a két néppárti képviselő tájékoztatta a Független Hírügynökséget. Surján László hozzátette, hogy családtagjai esetében sem élt ezzel a lehetőséggel.
márc. 8
14:00
Minél több gyereke van, annál kisebb az esélye, hogy visszatérjen a nő a munkaerőpiacra (Kripto Akadémia)
A gyermekek számának növekedésével párhuzamosan csökken a női munkavállalók aránya Európában, míg a férfiaknál pont fordított a helyzet - derült ki az Eurostat felméréséből, amelyben a Nemzetközi Nőnaphoz időzítve azt vizsgálták, hogy változik-e a családalapítás után a munkavállalási kedv.
márc. 8
14:36
Martonyi János Egyiptomban tárgyal (Infostart)
Martonyi János külügyminiszter kedden Egyiptomba utazik; kétnapos hivatalos látogatásán Kairóban a kormány több tagjával és ellenzéki politikusokkal is tárgyal - közölte a Külügyminisztérium.
márc. 8
14:54
Bizalmatlansági indítvány a román kormány ellen (Infostart)
A román kormány kedden felelősséget vállalt a parlamentben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szorgalmazott új munkatörvényért, az ellenzék pedig bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kabinet ellen.
márc. 8
15:12
Líbia - Lakóházat bombázott egy vadászgép (Kripto Akadémia)
Egy kétemeletes lakóházat bombázott kedden egy harci repülőgép a líbiai Ra's Lanuf városban - jelentette a helyszínről az AFP tudósítója. A beszámoló szerint a támadásban senki sem sérült meg. Nem követelt áldozatot az a rakétatámadás sem, amit néhány órával korábban követtek el. A rakéta a város szélén, mintegy száz méterre a házaktól csapódott a földbe.
márc. 8
16:06
Magyar tiszt vezeti ősztől a NATO Beruházási Bizottságát (Infostart)
A NATO Beruházási Bizottságának elnökévé nevezte ki Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára Antal Erika alezredest, aki 2011. szeptember 1-től, legalább két évig tölti majd be ezt a posztot.
márc. 8
16:24
Felfüggesztették a Chirac elleni korrupciós pert (Kripto Akadémia)
Egy francia bíróság kedden alkotmányossági aggályok miatt felfüggesztette a Jacques Chirac volt francia köztársasági elnök ellen egy nappal korábban indított pert. A 78 éves politikust azzal vádolják, hogy még Párizs főpolgármestereként fiktív állásokat adott pártja munkatársainak.
márc. 8
17:36
Líbia: Ellenzéki fegyveresek vitték el egy segélyszervezet orvosát egy bengázi hotelből (Kripto Akadémia)
Ellenzéki fegyveresek erővel vitték el kedden az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet egyik jordániai doktorát a tüntetők irányítása alatt álló Bengázi egyik szállodájából - közölték szemtanúk és a hotel személyzete. A szálloda vezetőinek elmondása szerint kikérdezni vitték el az orvost a fegyveresek, akik nem azonosították magukat.
márc. 8
18:48
Győri Enikő: Törökország csak részlegesen lépett előre az EU-csatlakozás útján (Infostart)
Törökország csak részlegesen lépett előre azokban a kérdésekben, amelyeket meg kell oldani az EU-csatlakozási tárgyalások során, a magyar uniós elnökség azonban arra törekszik, hogy megbízatási ideje alatt legalább egy újabb tárgyalási fejezetet sikerüljön megnyitni a török féllel - mondta Győri Enikő EU-ügyi államtitkár kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.

2011. március 9. szerda

márc. 9
5:18
Alkudozna már a líbiai diktátor? (Kripto Akadémia)
Moamer el-Kadhafi líbiai diktátor kormányzata cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatna a felkelőkkel. Kérdés, hogy ez annak cáfolatát is jelenti-e, hogy Kadhafi kész lenne lemondani a hatalomról saját büntetlensége fejében. A bengázi felkelők által alakított Nemzeti Tanács elutasított egy ilyen alkut, mégpedig azzal az indoklással, hogy az a diktátor áldozatainak arculcsapása lenne.
márc. 9
5:54
Támadják a kormányt Bukarestben (Kripto Akadémia)
Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be kedden a bukaresti kormány ellen a román ellenzéki pártok az új munkatörvénykönyv beterjesztése miatt. Az Emil Boc vezette kormánykoalíció úgynevezett felelősségvállalással - lényegében kormányrendelettel - kívánja elfogadni az új munkatörvénykönyvet, ami azt jelenti, hogy nem lesz parlamenti vita a jogszabálytervezetről, a procedúra azonban a kabinet…
márc. 9
6:12
Túllépni a szlovák sztereotípiákon (Kripto Akadémia)
A magyar-szlovák államközi kapcsolatok akkor tudnának nagyon könnyen előrelendülni, ha a szlovák fél túllépne a merev, nagyon sokszor sztereotípiákból kiinduló álláspontokon, és kicsit engedne, gesztusokat gyakorolna a magyarok felé - nyilatkozta az erdélyi Krónikának adott interjúban Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke.
márc. 9
6:48
Hillary Clinton adta át a Bátor Nők díjat Osztolykán Ágnesnek (Infostart)
A roma integrációban játszott szerepéért a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntette ki a nemzetközi nőnap alkalmából Osztolykán Ágnest az amerikai külügyminisztérium.
márc. 9
7:24
Menedékjogot kért az Egyesült Államokban a húszéves mexikói rendőrfőkapitány (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok bevándorlási hivatala kedden megerősítette, hogy menedékjogot kért az országban egy észak-mexikói város húszéves női rendőrfőkapitánya. Marisol Valles Garcia egy rokon elmondása szerint halálos fenyegetések miatt távozott, alig öt hónapnyi szolgálat után. Még főiskolásként vállalta el a feladatot, miután senki más nem merte felvállalni.
márc. 9
8:36
Óvadék ellenében szabad a Bécsben elfogott boszniai tábornok (Kripto Akadémia)
Félmillió eurós (135,2 millió forintos) óvadék ellenében kedden szabadlábra helyezték Jovan Divjak egykori boszniai szerb tábornokot Ausztriában. A katonatisztet háborús bűnök miatt kiadott szerb elfogatóparancs alapján múlt pénteken vették őrizetbe a bécsi repülőtéren, és egészen mostanáig kiadatási őrizetben volt. A nagyösszegű óvadék eredetéről nincsenek információk.
márc. 9
9:12
Az EBESZ továbbra sem elégedett a médiatörvénnyel (Kripto Akadémia)
A hétfői módosítás ellenére sem elégedett a magyar médiatörvénnyel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője. A boszniai Dunja Mijatovics szerint a jogszabály még mindig sérti a szervezet felé vállalt kötelezettségeket.
márc. 9
10:42
Pedofília miatt felfüggesztettek 21 philadelphiai papot (Kripto Akadémia)
Felfüggesztettek huszonegy philadelphiai római katolikus papot, mivel egy nyomozás szerint összefüggésbe hozhatók gyermekmolesztálási ügyekkel - jelentették be egyházi hatóságok kedden.
márc. 9
12:48
Alig nagykorú az amerikai szarvasgomba-király (Kripto Akadémia)
Még nincs 19 éves az Egyesült Államok egyik legújabb "szarvasgomba-mágnása", Ian Purkayastha. Az indiai apától és amerikai anyától származó fiú már két éve a PAQ Gubbio nevű olasz szarvasgomba termelő cég észak-amerikai kereskedelmi igazgatója volt, nem sokkal később pedig - érettségije után - szüleivel Arkansasból New Jersey-be költözött, mert még közelebb akart kerülni a tűzhöz.
márc. 9
12:50
Obama kezdi szervezni 2012-es kampánycsapatát (Kripto Akadémia)
Számos republikánus politikus neve vetődött fel lehetséges amerikai elnökjelöltként, a demokratáknál pedig már a kampánycsapat formálódik. Az utóbbi időben az adminisztráció több tagja is távozott, köztük az elnök fontos bizalmasai, mivel az elnöki ciklus második fele új stratégiai és kommunikációs kihívásokat tartogat. A most távozók egy részének jövőbeli feladata az lesz, hogy Barack Obama…
márc. 9
13:42
Kétszáz millió forintot ér egy Pókember-képregény (Kripto Akadémia)
1,1 millió dollárért (214 millió forintért) kelt el a Pókember című képregény egy 1962-ben megjelent példánya egy internetes árverésen.
márc. 9
14:00
Nagymamakorú nő is részt vett egy ausztrál maffiavezér megölésében (Kripto Akadémia)
Bűnösnek találta egy melbourne-i bíróság a 66 éves Judy Morant, aki 2009-ben az ausztráliai nagyvárosban részt vett sógora, Desmond Moran maffiavezér meggyilkolásában. A nőnek három társa volt, köztük sógornője, és annak partnere. A férfi követte el a gyilkosságot, később Lengyelországban fogták el.
márc. 9
14:02
Japánban lesz a szombaton elfogott négy kalóz pere (Kripto Akadémia)
Legkésőbb csütörtökig elkezdik a hétvégén elfogott négy szomáliai kalóz tárgyalását Tokióban. A kalózok a Guanabara nevű japán olajszállító hajót támadták meg szombaton az Indiai-óceánon, 740 kilométerre keletre Omán partjaitól, az ádeni öbölben.
márc. 9
14:18
A líbiai helyzetről is tárgyal szerdán az Európai Parlament (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament szerda este az Unió külügyi főképviselőjével, Catherine Ashtonnal tart vitát a líbiai eseményekről és az ország kizárásáról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. Szintén vita tárgya lesz, hogy a régióban történő változások hogyan befolyásolják majd a közel-keleti béketárgyalásokat.
márc. 9
14:54
Szörnyű baleset ért egy magyar kamionost Csehországban (Infostart)
Emberéletet követelt egy magyar és egy cseh kamion balesete szerda délelőtt Nyugat-Csehországban, néhány kilométerrel a Rozvadov-Waidhaus határátkelő előtt a D5-ös autópályán - jelentette a cseh rendőrség.
márc. 9
14:54
Robbantás egy pakisztáni temetési menetben, 34 halott (Kripto Akadémia)
Egy tálibellenes milícia harmincnégy tagját ölte meg egy öngyilkos merénylő egy temetésen Pakisztán észak-nyugati részén szerdán, negyvenöt ember megsérült.
márc. 9
14:56
Kövér: Stratégiai kérdés a Nyugat-Balkán uniós integrációja (Infostart)
Magyarország az uniós elnökség stratégiai kérdésének tartja a Nyugat-Balkán európai integrációjának felgyorsítását - jelentette ki Kövér László az Országgyűlés elnöke szerdán Újvidéken.
márc. 9
14:58
ENSZ-vizsgálat indult Líbia ellen (Infostart)
Juan Mendez, az ENSZ jelentéstevője szerdai bejelentése szerint vizsgálatot kezdett annak kiderítésére, hogy a Moammer Kadhafihoz hű erők alkalmaztak-e kínzást a líbiai felkelés kezdete óta.
márc. 9
15:12
Buzek: Kadhafi elveszítette legitimitását (Infostart)
Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető saját népe bombázásával elveszítette legitimitását.
márc. 9
15:12
Károk és áldozatok nélkül megúszta Japán a 7,3-as erősségű földrengést (Kripto Akadémia)
A Richter-skála szerinti 7,3-es erősségű földrengés rázta meg Japánt szerdán, a tokiói magasházak kilengtek, és egy kisebb cunami is volt a szigetország partjainál. A rendőrségi jelentések szerint sem áldozatok, sem nagyobb károk nincsenek, az atomerőművek is rendesen működnek tovább, s nem lett baja a Shinkansen gyorsvasútnak sem.
márc. 9
15:14
Sztrájkoló mozdonyvezetők bénítják az áruforgalmat (Infostart)
A német mozdonyvezetők szerdán országszerte sztrájkba lépnek közép-európai idő szerint 20 órától. A munkabeszüntetés csütörtökön délelőtt tíz óráig tart.
márc. 9
15:14
Az 1956-os forradalomhoz hasonlította Schmitt Pál az arab felkeléseket (Kripto Akadémia)
Az Európai Uniónak különös figyelemmel kell követnie a tőle délre történő eseményeket - mondta az arab országokban zajló forradalmakról Schmitt Pál köztársasági elnök az Európai Parlamentben tartott, húszperces beszédében.
márc. 9
15:48
Elsöprő többséggel szavazták meg Járóka Lívia előterjesztését (Infostart)
Elsöprő többséggel szavazta meg szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Járóka Lívia fideszes EP-képviselő előterjesztését, amely a romák társadalmi beilleszkedését célzó, most készülő uniós keretstratégiához nyújt szempontokat.
márc. 9
16:24
Olcsóbb lesz az Európai Parlament (Infostart)
Az Európai Parlament strasbourgi ülése szerdán megszavazta, hogy 2012-ben és 2013-ban két októberi ülést összevonnak, amivel közel 15 millió eurót takarítanak meg.
márc. 9
16:42
Néppárti képviselők is kritizálják a magyar médiatörvényt (Kripto Akadémia)
Néhány néppárti képviselő - közte két frakcióvezető-helyettes - éles kritikát fogalmazott meg a magyar médiatörvény ellen - közölte a Független Hírügynökséggel Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője.

Keresés