A földre kényszerítettek a török légügyi hatóságok egy Szíriába tartó iráni teherszállító repülőgépet a délkelet-törökországi Diyarbakir repülőterén - közölték biztonsági források szerdán. A török külügyminisztérium értesülései szerint ugyanis a gépen katonai jellegű, vagy nukleáris szállítmányt vittek.
A rendőrségtől kértek vízágyúkat a fukusimai erőmű lehűtésén fáradozó szakemberek, azt remélve, hogy azok segítségével csökkenthető lesz a fűtőrudak tárolómedencéjének vízhőmérséklete - közölte az NHK állami televízió helyi idő szerint szerda este.
Görögországban április elejétől kilenc hónapra felfüggesztik a repülőtér használati díjakat. A közlekedési minisztérium az intézkedéssel a turizmus fellendítését szeretné elérni, ami az ország egyik legfőbb bevételi forrása.
Berlinben a magyar belpolitikai helyzetről, a reformtörekvésekről és az alkotmányozásról tájékoztatta a német államfőt Schmitt Pál köztársasági elnök. Christian Wulff a találkozón Németország támogatását ígérte a soros magyar uniós elnökség sikeréhez, és hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát.
Bahrein fővárosában kijárási tilalmat rendeltek el a hatóságok abban a körzetben, ahol ellenzéki tüntetések voltak. A hadsereg szóvivője egyben azt is közölte: országszerte megtiltották a gyülekezést, a felvonulásokat és az ülősztrájkokat.
A folyamatos utórengések, az élelmiszerhiány és az áramszünetek viselik meg legjobban a Tokióban élők idegeit - mondta az InfoRádiónak egy magyar programozó, aki japán feleségével a földrengés sújtotta szigetország fővárosában lakik, és egyelőre ott is marad.
A földrengés sújtotta Japán fukusimai atomerőművében történt reaktorbaleset kicsúszott a japán hatóságok ellenőrzése alól - állította szerdán Günther Oettinger német energiaügyi EU-biztos, aki szerint a következő órákban újabb katasztrofális események történhetnek, amelyek emberéleteket sodorhatnak veszélybe a szigetországban.
Egy pakisztáni bíróság szabadon engedte szerdán a CIA gyilkossággal vádolt amerikai munkatársát, miután majdnem félmilliárd forintnak megfelelő összeget kaptak az áldozatok családjai. Raymond Davis január végén lőtt agyon két pakisztánit, állítása szerint önvédelemből. Az Egyesült Államok kormánya Davis diplomáciai mentességére hivatkozva követelte szabadon engedését.
Az Europol szerdai bejelentése szerint 184 pedofilt tartóztattak le egy világméretű hálózat felszámolásakor. A három éve kezdődött akcióval 230 gyermeket mentettek meg a zaklatóktól.
A mexikói kormány szerdán közölte, hogy engedélyt adott amerikai pilóta nélküli repülőgépeknek (drónoknak) a mexikói légtérbe történő berepülésére drogcsempészek elleni információgyűjtés érdekében; a kabinet egyúttal azt hangoztatta, hogy ellenőrzése alatt tartja e műveleteket.
Egész éjszaka tartó kulturális programmal ünnepli egységének százötvenedik évfordulóját Olaszország. 1861. március 17-én Torinóban kiáltották ki Itália királyává II. Viktor Emánuelt.
Nagy erőkkel folynak a mentési munkálatok Japánban, miközben a hatóságok versenyt futnak az idővel, hogy sikerüljön elejét venni egy pusztító nukleáris katasztrófának. A fukusimai atomerőmű mind a hat blokkjánál nehéz a helyzet. Ma egynapos látogatásra a szigetországba érkezik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója, hogy személyesen tájékozódjon a mentésről.
Pikáns részletek derültek ki a Silvio Berlusconi bírósági eljárására készülő peranyagból. Az ügyészség a kormányfővel szemben azt állítja, hogy igenis létesített szexuális kapcsolatot a marokkói származású lánnyal, a sajtóban csak Ruby néven emlegetett Karina el-Mahrouggal, méghozzá tucatnyinál is több alkalommal.
Bahrein fővárosában, Manamában a fegyveres erők megtámadták az ellenzéki tüntetők főhadiszállásának számító Gyöngy teret. A tüntetést könnygáz-gránátokkal és páncélosokkal számolták fel. Legalább öt ember meghalt. A beavatkozást követően több sátor lángokban állt.
Több ezer albatrosz, viharmadár és hal, valamint más veszélyeztetett fajok pusztultak el a Hawaii-szigetek észak-nyugati partjainál található védett területen a japán földrengés okozta cunami következtében - közölték tegnap amerikai tisztségviselők.
Szlovákiában ez év január elsejétől közös igazgatású a közszolgálati rádió és televízió, mégpedig Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) névvel. Az RTVS Tanácsa ezen a héten elfogadta az intézmény vezérigazgatója, Miloslava Zemnková által benyújtott szerkezetmódosítási tervezetet.
A japán hadsereg helikopterei csütörtökön nagy mennyiségű vizet zúdítottak a múlt heti földrengés és cunami miatt katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat.
A líbiai hadsereg szerda este ultimátumot intézett a felkelők fő központjának számító Bengázi lakosaihoz: eszerint éjfélig el kell hagyniuk azokat a körzeteket, ahol fegyveresek állomásoznak, vagy fegyverraktárak vannak. Közben hírügynökségi jelentések szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai ülésén a tagállamoknak sikerült megállapodásra jutniuk egy határozati javaslatról, amely előirányozza…
Megközelítette a 15 ezret a pénteki földrengés és szökőár halottainak és eltűnteinek száma. A legfrissebb, helyi idő szerint csütörtök délutáni adatok szerint 5321 ember vesztette életét a kettős katasztrófában és 9329-en tűntek el. A rendőrség adatai szerint csaknem 2400 embert láttak el a természeti csapás okozta sebesülésekkel.
Egy kongresszusi képviselő felszólította az Afganisztánban állomásozó NATO-csapatok parancsnokát: mondja meg őszintén, meddig kell még harcolniuk az amerikai egységeknek az ázsiai országban. David Petraeus tábornok válaszul bevallotta személyes érintettségét - nevezetesen, hogy a hadműveletekben saját fia is részt vett, amit eddig agyonhallgattak.
Katonai helikopterekkel hordják a vizet a megsérült fukusimai atomerőműhöz, hogy biztosítsák a fűtőrudak tárolómedencéjének állandó vízszintjét. A négy GH-47-es Chinook helikopter helyi idő szerint csütörtök reggel indult, és egyenként több mint hét tonnányi vizet szállított a létesítményhez.
A japán helyzet értékelése alapján a Külügyminisztérium az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriába sorolta Japán egyes részeit: Iwate, Miyagi és Fukushima prefektúrákat.
Csütörtök hajnalig húzódott a vita a román parlamentben, ahol végül leszavazták a honatyák az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, s így hivatalában maradt Emil Boc román miniszterelnök és kormánya.
Bekérette csütörtökön a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét az Orbán Viktornak tulajdonított március 15-i kijelentések kapcsán. Romániában belpolitikai botrány tört ki szerda este, amikor a parlamentben az ellenzék arra szólította fel a román kormányt, hogy határolódjon el Orbán Viktor március 15-i üzenetétől.
Akár a 200 milliárd dollárt, a japán hazai össztermék (GDP) több mint három százalékát is elérheti a távol-keleti szigetországban történt kettős természeti katasztrófa okozta kár a Goldman Sachs csütörtöki becslése szerint.
Nem tett sértő kijelentéseket a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve Orbán Viktor magyar kormányfő. Erről a bukaresti magyar nagykövet beszélt, miután több magyar politikus március 15-ei beszéde miatt bekérették a bukaresti külügyminisztériumba.
Arra kérték az Európai Uniót a japán hatóságok, hogy segítsék a munkájukat a tagállamokból érkező felajánlások koordinálásával - közölte csütörtökön Krisztalina Georgieva. A nemzetközi együttműködésért felelős uniós biztos hozzátette: az EU készen áll arra, hogy bármilyen segítséget megadjon annak a mintegy félmillió embernek, akik menedékhelyeken tartózkodnak a múlt pénteki földrengés és szökőár…
Nem indulnak szervezett utak Japánba Magyarországról a Külügyminisztérium javaslatára - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Molnár Judit hozzátette: bár az ajánlás csak három tartományra szól, a gépeket fogadó Tokió sem javasolt célpont, így a szigetország déli része sem látogatható.
Román zászlót ábrázoló plakátokkal ragasztották le több település magyar helyiségnév tábláját a romániai Kolozsvár és Nagyvárad között. Román nemzeti színű lobogókat ragaszottak Alsólugas, Pusztaújlak és Élesd magyar nevére is. A községben leverték az örvéndi kétnyelvű helységnévtáblát is, ezt azért nem ragasztották le a polgármester szerint, mert egy közlekedési tábla fölött, túl magasanvolt.
Már két évvel ezelőtt figyelmeztette a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Japánt, hogy egy erősebb földrengés "súlyos problémát" okozna az országban lévő nukleáris erőművekben - írta csütörtöki számában a Daily Telegraph.
A líbiai repüléstilalmi övezet létrehozásához bombázni kellene az észak-afrikai arab országot, csökkentendő a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők jelentette veszélyt - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Tuniszban.
A bűnügyi rendőrség is nyomoz a szlovéniai lipicai ménesben felbukkant titokzatos betegség ügyében - a ménes igazgatója szerint az állatokat megmérgezték.
Moamar Kadhafi fia, Szaif al-Iszlám az Euronews tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy a líbiai elnökhöz hű erők közelednek a lázadók fellegvárához, s a következő két napon belül beveszik Bengázit és leverik a felkelést.
Ami korábban még csak lehetőségként merült fel, most megvalósul. Hivatalosan bejelentették, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök és Vlagyimir Putyin kormányfő közös döntést hoznak arról: ki vesz részt kettőjük közül a 2012-es tavaszi elnökválasztáson.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön New Yorkban megszavazta a Líbia feletti légtérzár megteremtéséről és minden, a támadás által fenyegetett civil lakosság védelmében szükséges intézkedés meghozataláról szóló határozatot. A légi tilalom bevezetése vasárnap vagy hétfőn kezdődhet. Líbia közölte: kész a tűzszünetre a felkelőkkel.
Líbiában a kormányerők egyre nyomulnak előre, tegnap a helyi Sebab Ifjúsági Mozgalom arról számolt be, hogy vadászgépek jelentek meg Bengázi felett és bombázás hangja hallatszott. A rezsim szerda éjfélig adott ultimátumot Bengázi lakosainak, hogy hagyják el a települést. Meg nem erősített hírek szerint a felkelők lelőtték a légierő egyik vadászgépét a várostól délre.
Bekérette a román külügyminisztérium Magyarország bukaresti nagykövetét az Orbán Viktornak tulajdonított március 15-i kijelentések kapcsán. Romániában belpolitikai botrány tört ki szerda este, amikor a parlamentben az ellenzék arra szólította fel a román kormányt, hogy határolódjon el Orbán Viktor március 15-i üzenetétől.