A krónikus szakemberhiány megszüntetésére Németországnak a következő években kétmillió képzett bevándorlóra lenne szüksége - jelentette ki a német munkaügyi hivatal vezetője a Die Welt német konzervatív napilapban a hétvégén.
Politikai földrengést váltott ki Franciaországban Dominique Strauss-Kahn letartóztatása és megvádolása: a baloldalt "sokkolta", a jobboldal "hitelvesztésről" beszél.
Hétmillió dollárt (1,3 milliárd forintot) kaptak szomáliai kalózok két spanyol túszuk szabadon bocsátásáért, a két ember négy és fél hónapig volt fogságban.
Peking tiltakozik az Európai Unió döntése ellen, amely a felületkezelt papír egy típusának Kínából származó importjára egyszerre szubvenció- és dömpingellenes vám bevezetését tette kötelezővé - derül ki a kínai kereskedelmi tárca (MOC) hétvégi közléséből.
Megtagadja a jövőben a maffiózóktól a szentséget a nápolyi katolikus egyház. Crescenzio Sepe bíboros közölte: a szervezett bűnözői csoportok tagjai nem részesülhetnek egyebek közt egyházi temetésben, nem lehetnek keresztapák és esküvői tanúk.
Az orosz elnök a több mint egy évvel ezelőtt felvázolt elképzeléséhez híven, hozzálátott a korrupcióval átitatott belügyi szervezet megreformálásához. Alig lehet nyomon követni a magas rangú tisztek körében végzett tisztogatást, olyan gyors az ütem, amit Dmitrij Medvegyev diktál.
Tüntetők egy csoportjára lőttek rá az izraeli biztonsági erők a szír-libanon határ mellett fekvő palesztin területeken. A BBC brit közszolgálati adó beszámolója alapján legalább 8 ember meghalt, s tucatnyian megsérültek. Izrael szerint több ezren léptek át a határon Szíriából, a vitatott hovatartozású Golán-fennsíkon, hogy a palesztinokat támogassák.
A japán mérnökök tegnap feladták azon kísérletüket, hogy stabilizálják a március 11-ei földrengés és szökőár során súlyosan sérült fukusimai erőmű egyik reaktorát.
A Nemzetközi Valutaalap vezetőjének letartóztatása kérdésessé tette az európai adósságválságról mára tervezett európai tanácskozás kimenetelét. Dominique Strauss-Kahnt vasárnap New Yorkban vették őrizetbe nemi erőszak kísérlete miatt. Egy hétfő hajnali meghallgatáson ártatlannak vallotta magát. Az IMF-vezér letartóztatása nyomán az euró árfolyama a távol-keleti tőzsdéken a dollárral szemben hat, a…
A líbiai felderítés tripoli központjára mért NATO-csapásban életét vesztette Kadhafi egyik tábornoka - jelentette a BBC hírszolgálata vasárnap éjszaka a líbiai tv közlésére hivatkozva.
Megkezdődött az Endeavour külső üzemanyagtartályainak feltöltése a floridai űrközpontban, s ha minden a tervek szerint alakul, az űrrepülőgép hétfőn elindul utolsó Föld körüli útjára.
Kényszerleszállást hajtott végre a Hong Kong Cathay Pacific légitársaság egyik utasszállító repülőgépe Szingapúrban hétfőn, miután az egyik motorja kigyulladt - közölték a városállam nemzetközi repülőterének az illetékesei.
Kisebb szélütést kapott, és nem jelent meg hétfői tárgyalásán a náci háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly - közölte a fia. Az Ausztráliában élő, és kiadatása ellen küzdő férfit kórházba kellett szállítani, de már otthont pihen. A 89 éves férfi kiadatását egy zsidó tinédzser 1944-es meggyilkolása miatt kéri Magyarország. Egy ausztrál bíró tavaly nyáron elutasította kiadatását, ami ellen az…
Nemi erőszak kísérletével, szexuális erőszakkal és törvénytelen fogvatartással vádolják Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatóját. A 62 éves férfit tegnap hajnalban vették őrizetbe New Yorkban.
Legalább fél évbe telik, amíg a szakemberek teljes ellenőrzésük alá vonják a megrongálódott fukusimai atomerőműben zajló folyamatokat - közölte hétfőn Kan Naoto japán miniszterelnök.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania hétfőn a hongkongi Cathay Pacific légitársaság egyik gépének Szingapúrban, az egyik hajtómű leállása miatt. A fedélzeten lévő 136 utas közül senki sem sérült meg. A hajtóműben keletkezett tüzet a szingapúri repülőtér tűzoltóinak sikerült hamar eloltaniuk.
A guatemalai hatóságok 27 lefejezett holttestet találtak vasárnap egy, az ország északi részén található farmon - közölte a rendőrség. Az eset a mexikói határhoz közel eső Petén megyében történt, ahol egyre erősebb a mexikói drogkartellek jelenléte. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi vezetett a mészárláshoz.
Fegyveresek agyonlőttek egy szaúd-arábiai diplomatát hétfőn a Pakisztán legnagyobb városának számító Karacsiban - közölték helyi tisztségviselők. A férfit egy kereszteződésben gyilkolták meg a motorbiciklin érkezett merénylők, akiknek sikerült elmenekülniük. A támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.
Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn, Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elhangzott beszédében.
Egy 31 éves francia írónő feljelentést fog tenni Dominique Strauss-Khan ellen szexuális zaklatás vádjával, egy 2002-es eset miatt - jelentette be hétfőn a nő ügyvédje. Az IMF vezérigazgatóját vasárnap tartóztatták le az amerikai hatóságok, egy szállodai szobalány elleni szexuális zaklatás miatt.
Hétfő reggel a nápolyi rendőrség hivatalosan is tájékoztatta a római magyar külképviseletet arról, hogy eljárást folytatnak egy magyar ösztöndíjas egyetemista esetével kapcsolatban. Kovács Petra konzul a Független Hírügynökségnek elmondta: a nyomozás egyelőre még nem állapította meg, hogy a Nápolyban 10 napja kórházban fekvő magyar fiatalember hogyan szerezte súlyos érüléseit, egy balesetben vagy…
Moammer Kadhafi líbiai vezető és két társa ellen kezdeményezte elfogató parancs kiadását a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze, Luis-Moreano Ocampo.
Elfogatóparancsot adott ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Moamer Kadhafi líbiai vezető ellen. Luis Moreno-Ocampo, a törvényszék ügyésze már márciusban bejelentette, hogy emberiesség elleni büncselekmény miatt vizsgálatot indítanak Kadhafi ellen.
Biztonsági riadót rendelt el hétfő délután London központjában a Scotland Yard, mivel pokolgépes merénylet lehetőségére utaló figyelmeztetést kapott. A londoni rendőrség szerint a figyelmeztetés sem helyszínt, sem időpontot nem jelölt meg.
A francia repülésbiztonsági nyomozóhatóság (BEA) hétfői közlése szerint sikerült minden adatot kinyerni a 2009-ben az Atlanti-óceánba zuhant Air France gép fekete dobozaiból. Az adatrögzítőket pár hete emelték ki a két éve lezuhant gép roncsai közül.
A hadijog szerint, ha Moammer Kadhafi irányítja a hadműveleteket, akkor katonai célpontnak tekinthető - mondta az InfoRádiónak Valki László nemzetközi jogász, aki hangsúlyozta: ez alapján a líbiai vezető likvidálása jogszerű lenne.
Érzékeny az amerikai társadalom a szexuális bűncselekményekkel szemben - mondta az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának őrizetbe vétele kapcsán. Frank Tibor, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója szerint az Egyesült Államok közvéleménye Dominique Strauss-Kahn vesztét kívánja, és a szállodai alkalmazott nőt védi.
Dominique Strauss-Kahn ügyvédei megállapították, védencük nem követhetett el szexuális zaklatást abban az időben, amikor azzal megvádolták, mert egy órával előtte jelentkezett ki szállodájából -adta hírül a Monte-Carlo-i RMC rádióadó.
Az illetékes New York-i bíró elutasította Dominique Strauss-Kahn óvadékkérelmét, azzal az indokkal, hogy az IMF-vezér esetleg megszökik a felelősségre vonás elől.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő felsorolta hétfőn azokat a célokat, amelyeket el akar érni a palesztinokkal kötendő békeszerződés keretében, s amelyekről szerinte "széles körű konszenzus" van Izraelben.
Nem Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója az első, aki nehéz helyzetbe került szexuális zaklatás, vagy nemi erőszak vádja miatt. A képviselőkön és felsővezetőkön túl a gazdasági területen, a sportban, és a szórakoztatóiparban is hulltak szét így életek.
A Gallup nemzetközi kutatása szerint nemzetközi szinten a lakosság három százaléka támaszkodik külföldön élő személytől kapott anyagi vagy természetbeni támogatásokra. Mivel ez az arány regionális szinten sokkal nagyobb lehet, a kutatók becslése szerint milliók élhetnek az ilyenfajta segítségből.
Hétfőn tartják egy New York-i bíróságon a szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Khan első bírósági meghallgatását. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója tagadja bűnösségét, és kész "erőteljesen harcolni" a vádak ellen - közölte ügyvédje. Közben a New York-i rendőrség közölte, hogy Strauss-Khan nem rendelkezik diplomáciai védettséggel. Az IMF igazgatótanácsa hétfőn tart informális…
Elfogatóparancs kiadását kérte tegnap a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze Moamer Kadhafi líbiai vezető, a fia, Szaif al-Iszlám Kadhafi, valamint a líbiai kémfőnök, Abdullah al-Szenuszi, Kadhafi sógora ellen. Luis Moreno-Ocampo márciusban jelentette be, hogy emberiesség elleni bűncselekmények miatt vizsgálatot indítanak Kadhafi ellen.
Több napos magánlátogatásra Székelyföldre érkezett Károly herceg, angol trónörökös. Az erdélyi rokoni kapcsolatokkal rendelkező hercegnek két zalánpataki ingatlan is a tulajdonában van.
Leégett egy kilakoltatás alatt álló ház kedden hajnalban Moszkva központjában: a lángokban hét ember vesztette életét, a tűzoltóknak húsz embert sikerült kimenekíteniük.
A mexikói Los Zetas drogkartell két fegyveresét megölték, egyet pedig foglyul ejtettek hétfőn a guatemalai biztonsági erők, feltételezhetően abból a bandából, amely a hétvégén több mint kéttucat parasztot mészárolt le Guatemela északi részén, Petén tartományban.
Lopás gyanújával őrizetbe vettek Kenyában két magyar állampolgárt, egy feltételezett nemzetközi bűnbanda tagjait - jelentette hétfőn a Nairobi Star című lap internetes kiadása.
Átszállították hétfőn a Rikers Island börtönbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombaton letartóztatott vezérigazgatóját - közölte New York város büntetés-végrehajtási hivatala. A szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn első bírósági meghallgatását nem sokkal ezt megelőzően tartották, ahol az IMF-vezér tagadta az ellene felhozott vádat. A bíróság ugyanakkor elutasította Strauss-Kahn…
Az Egyesült Államok az összes politikai fogoly szabadon engedésére szólította fel Mianmart azután, hogy az ázsiai országban ismertették a közkegyelemről szóló rendeletet. Egy kormányilletékes közölte, hogy a rendeletnek köszönhetően hozzávetőleg 17 ezer rabot engednek ki a börtönökből.
Bombát hatástalanított az ír hadsereg Dublin közelében hétfő este, néhány órával II. Erzsébet brit királynő érkezése előtt - közölte a dublini rendőrség.
Nem hozott döntést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a szervezet őrizetben lévő vezetőjének jövőjéről. A tanács közleménye szerint a rövid hétfői ülésen tájékozódtak a Dominique Strauss-Kahn ellen hozott vádakkal kapcsolatban. Mint közölte, az IMF és az igazgatótanács a továbbiakban is nyomon követi az üggyel kapcsolatos fejleményeket.
A mombasai rendőrség őrizetbe vett két magyar állampolgárt, akik feltehetően egy nagyobb banda tagjaként ATM-es lopásokra specializálódtak - közölte a kenyai The Star című napilap internetes oldala. A két magyart még szombat éjjel vették őrizetbe az ország délkeleti részén fekvő Kilifi városban, amikor a Kenyai Kereskedelmi Bank pénzkiadó automatájából próbáltak pénzt szerezni.