Több mint hatvan ember meghalt és százan megsebesültek három robbantásos merényletben a szíriai főváros, Damaszkusz egyik, főként síiták lakta külvárosi negyedében - közölte a SANA szíriai állami hírügynökség. A hírt más forrás is megerősítette.
A német kormány azzal számol, hogy az év végéig 400 ezer menedékjogi kérelmet utasít el a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) - írta hétvégi számában a Die Welt című német lap.
Németországban a menekülteket üdvözlő Refugees Welcome kifejezést választotta 2015 angol jövevényszavának egy nyelvészek vezette független testület, amely 2010 óta évente "versenyezteti" a német nyelvben terjedő anglicizmusokat.
Görögország ígéretet tett vasárnap arra, hogy felgyorsítja a regisztrációs központok (hot spotok) létrehozását miután felvetődött, hogy ki kellene zárni a schengeni térségből.
Nem jutott egyezségre a brit kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformokról vasárnap este tartott londoni megbeszélésén a brit miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke.
Politikai szempontból Európa legstabilabb államaként jellemezte Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Jakartában, amikor a magyarországi üzleti lehetőségekre hívta fel indonéz befektetők figyelmét egy üzleti fórumon.
Az orosz szövetségi nyomozóhatóság terrorcselekménnyé minősítette át a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgép ügyét, a Kommerszant című orosz napilap pedig hétfőn titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a terrorcselekményt a Szürke Farkasok nevű török szélsőjobboldali csoport szervezhette meg.
A Németországba beutazott, de védelemre nem jogosult afgánoknak lehetőleg önként vissza kell térniük hazájukba - jelentette ki hétfőn Kabulban a német belügyminiszter.
Nő a migránsoktól való félelem Szlovéniában: egyre kevesebben vannak azok, akik szívesen látják a bevándorlókat, vagy nem lenne kifogásuk befogadásuk ellen közvetlen környezetükben - derült ki a Delo című ljubljanai napilap hétfői számában megjelent friss felmérésből.
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be a farsangi utcai mulatságok idejére a németországi Kölnben, hogy megelőzzék a szilveszteri szexuális támadások és rablások megismétlődését, a városvezetés hétfőn ismertetett tervei szerint egyebek mellett a tavalyinak több mint a kétszeresére emelik a rendőrök számát és különleges védett övezeteket alakítanak ki a belvárosban.
Hivatalosan is járványnak minősítette az influenzás megbetegedéseket Kijevben az illetékes ukrán egészségügyi hatóság, miután a fertőzések száma meghaladta a küszöbértéket, elérve a lakosság lélekszámának 12,8 százalékát. Az elmúlt héten 14-en haltak bele a fertőzés okozta szövődményekbe - hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán sajtó.