2016. február 9. kedd

febr. 9
9:24
Köznevelési kerekasztal - Összeültek (Kripto Akadémia)
A megbeszélésen szakértőként jelen van a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója.
febr. 9
9:26
Zavargás Hongkongban, rendőrök csaptak össze tüntetőkkel (Kripto Akadémia)
Káosz, gyújtogatás és rombolás jellemezte az éjszaka kitört balhét.
febr. 9
9:28
Egymásba rohant két vonat Bajorországban, többen meghaltak (Kripto Akadémia)
A szerelvényeken többnyire munkába tartó ingázók utazhattak, a helyszínre több tucat mentőautó és mentőhelikopter érkezett.
febr. 9
10:12
Obama kivágja a rezet kedden (Infostart)
Barack Obama kedden terjeszti elő a 2017-es pénzügyi évre érvényes költségvetési tervét, amely elnökségének utolsó ilyen tervezete lesz. A Fehér Ház előzetes információi szerint az elnök a szegényebb rétegek megsegítésétől az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcig több területet is kiemel.
febr. 9
10:18
Sztárpletyka-magazin éléről érkezik a TV2 új hírigazgatója (Kripto Akadémia)
Azurák Csaba "szakember a jövőben a Tények műsorvezetése mellett új megbízatására koncentrál."
febr. 9
11:30
Akcióban a gyújtogató? - Ismét lángba borult egy ház Budaörsön (Kripto Akadémia)
Újabb hétvégi ház gyulladt ki - A bűncselekmény-sorozat 2014-ben kezdődött.
febr. 9
11:32
Két kórházban látogatási tilalom van (Kripto Akadémia)
Szegény balassagyarmati nagyszülők nem láthatják az újszülött unokát.
febr. 9
11:48
Két kórházban tilos a látogatás (Kripto Akadémia)
Szegény balassagyarmati nagyszülők nem láthatják az újszülött unokát.
febr. 9
12:00
Bolgár kamionosok áttörték a görög gazdák blokádját (Infostart)
Négy bolgár kamionos áttörte a Promachon-Kulata határátkelőnél tüntető görög gazdák blokádját kedden, hogy hazajuthasson Bulgáriába.
febr. 9
12:24
Április elejére megújul a római Colosseum (Kripto Akadémia)
A restaurálás 2013 júliusában kezdődött.
febr. 9
12:26
Öröm a Murray-családban - Kislánybaba született (Kripto Akadémia)
"A gyermekem és a feleségem fontosabb számomra, mint egy teniszmeccs" - közölte a sztár.
febr. 9
12:28
Orbán országot jár, és osztogatja a közpénzt (Kripto Akadémia)
Leginkább csak a jó városoknak, ahol a jó lakosok kormánypárti vezetőt választottak.
febr. 9
12:36
A bajorországi vonatbalesetről a müncheni főkonzulátuson lehet érdeklődni (Infostart)
A keddi bajorországi vonatbaleset esetleges magyar áldozatairól vagy sérültjeiről a müncheni magyar főkonzulátuson lehet érdeklődni, a megkereséseket rögzítik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
febr. 9
12:54
A francia nemzetgyűlés elfogadta a rendkívüli állapot szabályozásának alkotmányba iktatását (Infostart)
Elfogadta a francia nemzetgyűlés keddre virradó éjjel a terrorveszély kapcsán kezdeményezett alkotmánymódosítás első passzusát, amely a rendkívüli állapot szabályozásáról rendelkezik.
febr. 9
13:12
Jogerősen elutasították egy székelyföldi turisztikai szövetség bejegyzését (Infostart)
A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben utasította el a Székelyföld idegenforgalmi népszerűsítésére létrehozott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy Székelyföld nevű területi egység hivatalosan nem létezik - közölte kedden internetes oldalán a Krónika napilap.
febr. 9
13:30
Meghalt hágai börtönében Zdravko Tolimir volt boszniai szerb tábornok (Infostart)
Elhunyt hágai börtönében kedden Zdravko Tolimir volt boszniai szerb tábornok, akit az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett több - köztük a srebrenicai - mészárlásban vállalt részvételéért ítélt életfogytig tartó szabadságvesztésre a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.
febr. 9
13:32
Világhálón az FBI és a Nemzetbiztonsági Hivatal kényes adatai (Infostart)
Felkerült a világhálóra az FBI céges telefonkönyve és a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársainak adata - írta az Index.
febr. 9
14:48
A Story főszerkesztője lesz a TV2 új hírigazgatója (Kripto Akadémia)
Azurák Csaba "szakember a jövőben a Tények műsorvezetése mellett új megbízatására koncentrál."
febr. 9
14:50
Kirúgták a nyíregyházi színház vezérét (Kripto Akadémia)
A polgármester indoklás nélkül szüntette meg Schlanger munkaviszonyát.
febr. 9
15:18
Csak a feketedoboz árulhatja el bajor vonatszerencsétlenség okát (Infostart)
Csak a fekete dobozok adatainak elemzésével lehet megállapítani a Bajorországban kedden történt vonatszerencsétlenség okát, a három berendezés közül kettőt kiemeltek a roncsok közül, a harmadikat még keresik - hangzott el a legalább kilenc halálos áldozatot követelő balesetről a helyszín közelében fekvő Bad Aiblingban tartott sajtótájékoztatón.
febr. 9
15:20
Szijjártó: segíteni kell Törökországnak (Infostart)
Nem lehet kizárólag Törökországra hárítani a migrációs válság kezelésének terheit, az EU-nak is vannak feladatai és kötelezettségei - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, újságírók előtt, miután török kollégájával egyeztetett.
febr. 9
15:24
Kinevezték a TV2 új hírfőnökének ideiglenes utódját (Kripto Akadémia)
A Best Magazin főszerkesztője veszi át átmenetileg a Storyt.
febr. 9
15:26
Őrjöngő férfihez riasztották a TEK-et - VIDEÓ! (Kripto Akadémia)
febr. 9
15:36
Miniszter felel a boldogságért az arab emírségekben (Infostart)
Boldogságért és toleranciáért felelős minisztereket neveznek ki az Egyesült Arab Emírségekben - jelentette be kedden az arab ország kormányfője a BBC brit közszolgálati média jelentése szerint.
febr. 9
16:30
Obama elítélte az észak-koreai rakétafellövést (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök ismételten az Egyesült Államok támogatásáról biztosította telefonon Dél-Korea és Japán vezetőit, miután Észak-Korea a közelmúltban ballisztikus rakétatechnológiára támaszkodó műholdfellövést hajtott végre - közölte kedden a Fehér Ház.
febr. 9
16:48
Mélyponton a szlovén kormány népszerűsége (Infostart)
A Miro Cerar vezette szlovén kormánykoalíciót a választók mindössze 18 százaléka támogatja, 56 százalékuk pedig elégtelenre értékelte tevékenységét - derült ki a ljubljanai Delo című napilap által végzett közvélemény-kutatás kedden közzétett adataiból.
febr. 9
16:50
Zavargás tört ki Hongkongban, rendőrök csaptak össze tüntetőkkel (Infostart)
Káosz, gyújtogatás és rombolás jellemezte azt a múlt éjszakai hongkongi zavargást, amelyet látszatra a rendőrségnek az engedély nélküli utcai ételárusokkal szembeni fellépése váltott ki - számolt be a kínai holdújév első napján történt erőszakos eseményekről keddre virradóra a helyi South China Morning Post című napilap.
febr. 9
17:06
Éles bírálatokat kapott a prágai kormány (Infostart)
Veszélybe sodorta a külföldre utazó cseh állampolgárok biztonságát az a kormánykörökből kiszivárgott értesülés, miszerint a cseh állam hatmillió dollárt fizetett ki a Pakisztánban 2013-ban elrabolt két fiatal cseh lány kiszabadításáért - állítja a cseh ellenzék és a sajtó egy része, amely az üggyel kapcsolatban élesen bírálta a Bohuslav Sobotka miniszterelnök vezette koalíciós kormányt.
febr. 9
17:12
Botránykönyveivel szerzett hírnevet a TV2 új hírigazgatója (Kripto Akadémia)
Azurák Csaba "szakember a jövőben a Tények műsorvezetése mellett új megbízatására koncentrál."
febr. 9
17:14
Fidesz: sosem tagadtuk, hogy vannak problémák (Kripto Akadémia)
A kormánypárt a köznevelési kerekasztal eseményeire reagált.
febr. 9
17:16
Döntött a bíróság Lagzi Lajcsi sorsáról (Kripto Akadémia)
Az ügyészség korábban nem fogadta el a döntést, hogy a zenész hazamehetett, így fellebbezett.
febr. 9
17:18
Sztrájkra készülnek a volánosok (Kripto Akadémia)
Ma, a második tárgyalási fordulón is nulla százalékos béremelési ajánlatot kaptak.
febr. 9
17:20
Tajvan: Őrizetben a lakóház építtetője (Kripto Akadémia)
A keresettek listáján még 109 név szerepel, a mentők legalább három helyről életjeleket véltek felfedezni.
febr. 9
17:24
Tusk: az orosz bombázások rontottak a szíriai helyzeten (Infostart)
Az orosz légierő szíriai bombázásai még rosszabb helyzetet teremtettek Szíriában azáltal, hogy segítették Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden.
febr. 9
17:42
Megkezdődött tizenhárom iszlamista ellenzéki pere Tádzsikisztánban (Infostart)
Megkezdődött annak a tizenhárom iszlamista ellenzéki vezetőnek a pere kedden Tádzsikisztánban, akiket a hatóságok azzal vádolnak, hogy részük volt a tavaly szeptemberben a tádzsik biztonsági erők halálát okozó támadásokban.
febr. 9
18:00
Szükségállapotot hirdettek Hawaii legnagyobb szigetén (Infostart)
A Hawaii szigetek legnagyobb szigetén október vége óta terjedő dengue-láz megfékezésére hirdetett szükségállapotot a sziget polgármestere.
febr. 9
18:18
Fico: vagy megoldódik a migránsválság vagy összeomlik az unió (Infostart)
Az idei év lesz az, amikor az Európai Unió (EU) vagy megoldja a migránsválságot, vagy maga is összeomlik - szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilapban kedden megjelent véleményírásában.
febr. 9
18:36
Feltételezett terroristákat állítottak bíróság elé Macedóniában (Infostart)
Megkezdődött annak a 29 feltételezett terroristának a pere Macedóniában, aki a vád szerint kapcsolatba hozható az utóbbi évek legvéresebbnek számító terrortámadásával, amely tavaly 18 halálos áldozatot követelt - közölte kedden a vesti.mk macedón hírportál.
febr. 9
18:38
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Oroszországot (Infostart)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra kötelezte kedden Oroszországot, hogy fizessen összesen mintegy 380 ezer euró kártérítést feltehetőleg orosz katonák által megölt csecsenföldi polgári lakosok hozzátartozóinak.
febr. 9
18:54
Tízre emelkedett a bajor vonatszerencsétlenség áldozatainak száma (Infostart)
Csak a fekete dobozok adatainak elemzésével lehet megállapítani a Bajorországban kedden történt vonatszerencsétlenség okát, a három berendezés közül kettőt kiemeltek a roncsok közül, a harmadikat még keresik - hangzott el a legújabb adatok szerint tíz halálos áldozatot követelő balesetről a helyszín közelében fekvő Bad Aiblingban tartott sajtótájékoztatón.
febr. 9
19:12
Kínába is behurcolták a Zika-vírust (Infostart)
Egy utazó behurcolta Kínába is a zikalázat. Ez az első eset az országban - jelentették be kedden az illetékes hatóságok.
febr. 9
19:14
Meghosszabbították a rendkívüli állapotot Franciaországban (Infostart)
A francia szenátus jelentős többséggel elfogadta kedden a február 26-ig érvényben lévő rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet, amelyet a fokozottnak ítélt terrorfenyegetettséggel indokolnak.
febr. 9
19:30
Többet kap Csehország az EU-tól, mint amennyit befizet (Infostart)
Csehország számára kifizetődő az európai uniós tagság: Prága tavaly 151,8 milliárd koronával kapott többet Brüsszeltől, mint amennyit a közös kasszába befizetett. Az úgynevezett tiszta pozíció így tavaly volt a legmagasabb 2004, az ország EU-ba lépése óta - közölte a cseh pénzügyminisztérium kedden Prágában.
febr. 9
20:06
Légicsapás érte az Orvosok Határok Nélkül kórházát Szíriában (Infostart)
Legalább hárman meghaltak és hatan megsebesültek az Orvosok Határok Nélkül (MSF) egyik kórházát ért légicsapásban a dél-szíriai Daraa tartományban - közölte a nemzetközi segélyszervezet kedden.
febr. 9
20:24
Kerry azonnali tűzszünet támogatására szólította fel Moszkvát (Infostart)
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Washingtonból ismét arra szólította fel Oroszországot, hogy csatlakozzon az azonnali szíriai tűzszünet megvalósítását célzó erőfeszítésekhez.
febr. 9
20:42
A kollektív védelemről tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei (Infostart)
A kollektív védelem és az elrettentési képességek erősítéséről is tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei, akik szerdán ülnek össze kétnapos tanácskozásra Brüsszelben. A találkozón Magyarországot Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára képviseli.
febr. 9
20:48
Mérgezés miatt kerültek kórházba Nyíregyházán (Kripto Akadémia)
A tűzoltók kimutatták a szén-monoxid jelenlétét.
febr. 9
20:50
Szükségállapotot hirdettek Hawaiin (Kripto Akadémia)
Eddig egyetlen zikalázas beteget diagnosztizáltak a szigetcsoporton.
febr. 9
20:52
Rendőrök haltak meg a lövöldözésben - Döntenek a terroristákról (Kripto Akadémia)
Az utóbbi évek legvéresebbnek számító terrortámadását hajtották végre.
febr. 9
20:54
Törökország bekérette az USA-nagykövetet (Kripto Akadémia)
Az indok: az Egyesült Államok nem tekinti terrorszervezetnek a PYD-t.

Keresés