Philip Hammond brit külügyminiszter nevetségesnek nevezte pénteken az ENSZ egy emberi jogi munkacsoportjának Julian Assange ügyében pénteken kiadott állásfoglalását, és kijelentette, hogy a WikiLeaks alapítója valójában az igazságszolgáltatás elől bujkáló szökevény.
Az Európai Unió meghatározó államai közül egyre többen a közösség érdekeit háttérbe szorítva inkább a saját kapcsolataikat építik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond külpolitikai elemző. A szakértő szerint az intézményi válság miatt az uniónak nincs egységes érdekrendszere.
Ismét megjelentek a migránsok a szerb-magyar határ mentén, feltételezhetően azok keresik az Európába vezető utat, akik Bulgárián keresztül érkeztek Szerbiába - számolt be róla honlapján a szabadkai Pannon RTV pénteken.
Tavaszig teljes határzárra lehet majd számítani Európa területén, előbb az irakiakat, majd az afganisztániakat, végül a szíriaiakat sem engedik majd tovább.
Eddig 123 felelőse van annak a tavaly augusztusi tiencsini raktárrobbanásnak és tűznek, amelyben legalább 165 ember, köztük sok tűzoltó is meghalt - áll a pénteken közzétett vizsgálati jelentésben.
Megugrott az elmúlt évben Milos Zeman cseh államfő népszerűsége és elismertsége - derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet januári országos felméréséből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.
Horvátország autópálya-matricák bevezetését tervezi az eddigi fizető kapus rendszer helyett - mondta Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter a horvát közszolgálati televízió Poligraf című műsorában pénteken.
Tizenötezer szíriai menekült gyűlt össze a török határon a szír kormányerők Aleppó térségében folyó offenzívája miatt - közölte pénteken Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.
Óvszer használatát vagy szexuális önmegtartóztatást javasolnak az amerikai járványügyi szakemberek azoknak a férfiaknak, akik a zikavírussal erősen fertőzött vidékeken jártak - az erről szóló ajánlást pénteken hozta nyilvánosságra az Egyesült Államok járványügyi és betegségmegelőzési központja (CDC).
Asraf Gáni afgán elnök elbocsátotta protokollfőnökét pénteken, mert az a kabuli kormányzat és a kandahári törzsi tanács egyeztetésén pofon vágta a tanács vezetőjét, és ezzel veszélybe sodorta az ország vezetésének támogatottságát - jelentette pénteken a Reuters hírügynökség.
Elfogadta a belga kormány pénteken azt az iszlám radikalizmus visszaszorítását célzó tervezetet, amelynek értelmében ezer bővítenék a belga rendőrség állományát a következő négy évben.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő felmentette hivatalából Dragan Lozancicot, a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA) vezetőjét, amiért az megsértette a biztonsági és hírszerzési törvényt - közölte az elnöki kabinet pénteken.
Megkezdődött pénteken a francia nemzetgyűlésben a terrorveszély kapcsán kezdeményezett alkotmánymódosítás vitája, amely miatt a múlt héten lemondott Christiane Taubira volt igazságügyi miniszter.
Az év eleje óta öten haltak meg az új típusú, H1N1-es influenzafertőzés következtében Bosznia-Hercegovinában - tájékoztatott pénteken a Dnevni Avaz című boszniai napilap egészségügyi forrásokra hivatkozva.