Több francia politikus bírálta, hogy Francois Hollande francia államfő Becsületrenddel tüntette ki Mohamed bin Nájef szaúdi trónörököst. Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter hétfőn "diplomáciai hagyománynak" nevezte a legmagasabb állami elismerés átnyújtását.
Már kedden visszatérnek Görögországba az Eurócsoport és a hitelezők szakértői Görögországba, hogy folytassák a megkezdett reformintézkedések eredményeinek felülvizsgálatát, és hogy felgyorsítsák az államadósságról folytatott megbeszéléseket - tájékoztatott Brüsszelben Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke hétfői tanácskozásukat…
A Most-Híd párt úgy döntött, hogy nem tárgyal Robert Fico kormányfő választásokon győztes pártjával egy leendő közös kormányról - közölte Bugár Béla, a szlovákiai Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke hétfőn a párt elnökségi ülését követően.
A jelek szerint semmilyen megállapodás nem lesz a hétfői uniós csúcson a migráció ügyében tett török javaslatokról, a török delegáció már el is hagyta az egyeztetések helyszínét - tudta meg az MTI brüsszeli forrásokból.
Az uniós tagállamok és a török vezetés közös munkavacsoráját is lefújták, helyette az EU-28-ak egyeztetése zajlik jelenleg. Az uniós tagállamok vezetői több mint háromórás egyeztetést követően folytatják tárgyalásaikat, és még az éjszaka megállapodásra akarnak jutni a migrációs válság megoldását célzó török tervezetről - közölte egy magas rangú tanácsi diplomata hétfőn késő este.
Közös nyilatkozatot fogadtak el a résztvevők az Európai Unió és Törökország között hétfő délután kezdődött rendkívüli brüsszeli migrációs csúcstalálkozón - jelentette be nem sokkal éjfél után Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
Közös nyilatkozatot fogadtak el a résztvevők az Európai Unió és Törökország között hétfő délután kezdődött rendkívüli brüsszeli migrációs csúcstalálkozón - jelentette be nem sokkal éjfél után Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
A törökök négy nagyon nehéz kérdéskört érintő javaslattal álltak elő, és az uniós tagországok vezetői úgy ítélték meg, hogy azok túlságosan nehéz kérdések ahhoz, hogy azokra egy délután alatt igent vagy nemet lehessen mondani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben újságíróknak az Európai Unió és Törökország vezetőnek rendkívüli csúcstalálkozóját követően kedd hajnalban.
Valódi változást fog hozni az uniós és török vezetők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján született megállapodás, a jövőben a menekültek kizárólag törvényes úton juthatnak majd Európába - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke keddre virradó éjszaka.
Elvi megállapodás született az Európai Unió és Törökország között a migrációs válság kezeléséről körvonalazódó egyezmény főbb vonalairól az uniós és török vezetők hétfő délután kezdődött rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján.
A törökök négy nagyon nehéz kérdéskört érintő javaslattal álltak elő, és az uniós tagországok vezetői úgy ítélték meg, hogy azok túlságosan komoly kérdések ahhoz, hogy azokra egy délután alatt igent vagy nemet lehessen mondani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben újságíróknak az Európai Unió és Törökország vezetőnek rendkívüli csúcstalálkozóját követően kedd hajnalban. Kijelentette:…
Tüntetések voltak hétfő este több szlovákiai városban a neonáci ideológia térnyerésének veszélye ellen, miután bejutott a parlamentbe a szombati választáson a Marián Kotleba vezette szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk-Néppárt (LS-NS).
Elutasította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Barack Obama amerikai elnökkel való találkozóra tett fehér házi javaslatot - közölte helyi idő szerint hétfőn Ned Price, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.
Michiganben és Mississippiben demokraták és republikánusok egyaránt előválasztásokon voksolnak, Idahóban és Hawaiin csak a republikánusok tartanak jelölőgyűléseket kedden.
A kormányszóvivő szerint a tárgyalások minden résztvevőjének, így Magyarországnak is érdeke, hogy megegyezés szülessen Törökországgal, csak az nem mindegy, hogy milyen feltételekkel.
Törökország hétfőn az EU-nak tett kötelezettségvállalása - amit a csomag más elemeivel együtt a következő tíz napban kell véglegesíteni - a szíriaiakat is beleértve minden új illegális migráns visszafogadására több európai vezető szerint is vízválasztó lehet a menekültválság kezelésében és az embercsempészek üzleti modelljének megtörésében. Az EU cserébe már június végéig megszüntetheti a…
Napokkal a török Zaman médiacsoport állami ellenőrzés alá helyezése után, egy hétfő esti bírósági döntés értelmében a Cihan hírügynökség vezetését is átveszi egy államilag megbízott ügyintéző - közölte honlapján maga a Cihan hírügynökség.
Elképzelhető, hogy a modern szlovák történelemben először kisebbségi kormányzás lesz Szlovákiában a múlt hétvégi parlamenti választások nyomán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szarka László történész.
Ugyanazt a képet közli a brüsszeli csúcsértekezletről a baloldali Süddeutsche Zeitung, és a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung. A felvételen a mosolygó kancellár, a török kormányfő, az Európai Bizottság elnöke és félprofilból a holland miniszterelnök látható. A két lap azonban eltérően értelmezi a mosolygás hátterét.
Hat pártból álló kormánykoalíciót szeretnének alakítani a szombati választáson második legjobb helyezést elért szlovák liberálisok. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) mozgalom vezetője, Richard Sulík ezzel a céllal az érintett pártok vezetőivel szerdára indítványozott találkozót.
Maros megye prefektusa nem tekinti engedélyezettnek a székely szabadság napja alkalmából csütörtökre meghirdetett marosvásárhelyi felvonulást és tiltakozást.
A Bank of England kormányzója szerint a brit jegybanknak készenlétben kell tartania olyan védőmechanizmusokat, amelyek a londoni City pénzügyi szektorát segítenék, ha Nagy-Britannia esetleges távozása az Európai Unióból ezt szükségessé tenné.
Pont két éve veszett nyoma a Malaysia Airlines MH370-es járatának az Indiai-óceán felett. Azóta sem derült ki, hogy pontosan mi történt a repülőgéppel.
Robbantásos merényleteket tervezett egy koppenhágai zsidó iskola és egy másik oktatási intézmény ellen a dán ügyészség feltételezése szerint egy 16 éves diáklány.