A jelenleg is zajló negyedik ipari forradalom eredményeként teljes ágazatok tűnnek el, ezáltal szakmák és pozíciók válnak feleslegessé. Így akár 800 millió munkahely is megszűnhet a világon 2030-ra a robotizáció jelentette automatizálás miatt – derül ki egy friss tanulmányból.
Meg kell újítani az Európai Uniót, ezt szabja feltételként a kormányalakításhoz a német szociáldemokraták vezetője. A választásokon győztes konzervatív pártszövetség viszont feltételek nélkül kész tárgyalni a nagykoalíció folytatásáról, miután a szabaddemokratákkal és a Zöldekkel összeomlottak a megbeszélések a kormányalakításról.
A mai román nemzeti ünneppel kezdődik az a centenáriumi év, amely az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésnek állít emléket. A történészek, de a romániai lakosság többsége is pragmatikusan viszonyul a politika által kardcsörtetésre használt eseményhez.
Olvashatóvá tették a náci haláltáborok zsidó foglyaiból álló Sonderkommmando egyik tagjának Auschwitzban elásott kéziratát digitális képalkotó eljárással - adta hírül a BBC News.
Szlovákia is harcba száll az eurócsoport új vezetőjének posztjáért, melyről hétfőn döntenek Brüsszelben. Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter hivatalosan is bejelentette, elfoglalná Jeroen Dijsselbloem helyét, annak ellenére, hogy az Európai Szocialisták Pártja (PES), amelynek a szlovák kormánypárti Smer is a tagja, nem őt, hanem a portugál Mário
Szíriai felkelők lelőtték a kormányerők egyik harci helikopterét pénteken az ország délnyugati részében, három katona életét vesztette - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Spanyolország kiadja az Egyesült Államoknak Sztanyiszlav Liszov orosz hackert, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy számítógépes program segítségével több millió banki adatot szerzett meg, és mintegy 855 ezer dollárt lopott el magánszemélyektől és pénzintézetektől.
Megkezdődött a harc a kereszténységért, miután a legfelső bíróság döntött. Tüntettek is a városban, miközben a polgármester békésebb, jogi úton szeretné rendezni az aggasztó konfliktust, amely ijesztő kezdetként igen messzire vezethet...
Erősen kérdéses a Koreai NDK részvétele a februári, phjongcshangi téli olimpián, ugyanis az egyedüliként kvótával rendelkező műkorcsolyapáros indulását nem igazolták vissza.
Az ENSZ menekültügyi intézménye, az UNHCR szeretné, ha a líbiai migránstáborokban élőket nem egy másik afrikai országba, hanem Európába költöztetnék át.
Már februárban megtarthatják a 2018-as venezuelai elnökválasztást. A hivatalban lévő államfő lemondását idén tömegek követelték, de Nicolas Madurónak sikerült megszilárdítania hatalmát egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés felállításával. A testület megválasztását még a szavazógépek üzemeltetője szerint is csalás kísérte. Ráadásul az ellenzék bojkottálta a
Hat hónap letöltendő és 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csalási kísérlet vádjával azt a 29 éves francia férfit pénteken a Párizshoz közeli Versailles büntetőbírósága, aki hazudott, amikor a francia sajtóban azt állította: a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő iszlamista merényletek túlélője.
Hat hónap letöltendő és 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csalási kísérlet vádjával azt a 29 éves francia férfit pénteken a Párizshoz közeli Versailles büntetőbírósága, aki hazudott, amikor a francia sajtóban azt állította: a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő iszlamista merényletek túlélője.
Koszovó kérésére az Interpol törölte nemzetközi körözési listájáról Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnököt, aki ellen 2004-ben Szerbia kérésére adtak ki elfogatóparancsot - jelentette be Abelard Tahiri koszovói igazságügyi miniszter a Koha Ditore című pristinai napilap szombati beszámolója szerint.
Több mint kétezer éves templomot találtak drónfelvételek segítségével egy izraeli katonai kiképzési területen - adta hírül a The Times of Israel online kiadása.
Izrael rakétacsapásokat mért szombat hajnalban a szíriai kormányerők egyik hadállására Damaszkusz közelében, a védelmi rendszer kettőt elfogott a rakéták közül - jelentette a szíriai állami média.
A "menekültország" máris megvalósult egy hegyi faluban. A helyiek tanácstalanok, izgatottan várják, hogy mi fog történni. Tudják, hogy nem tehetnek semmit.
Nem lenne meglepő az elmúlt egy év fényében, de a zilált amerikai diplomácia megmaradt intézményi állandóságát is tovább erodálná, ha Donald Trump elnök menesztené Rex Tillerson külügyminisztert, és a CIA igazgatóját, Mike Pompeót ültetné a helyére. Washingtonban egyelőre cáfolják az információt, de az azzal előrukkoló sajtójelentések is arról szól
Nagyszabású rendőri készültség mellett kezdődött meg szombaton a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt kongresszusa Hannoverben.
Háromszázhetvenöt éve, 1642. december 4-én halt meg a francia történelem egyik legismertebb alakja, Armand-Jean du Plessis de Richelieu bíboros, államférfi.