Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságügyi átalakítással kapcsolatos három törvény közül kettő, az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érintő jogszabály ellen.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali összehívását kérte Franciaország, Svédország és Egyiptom szombaton az elmúlt napokban felerősödött izraeli–palesztin konfliktus miatt. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták szerint a testület várhatóan hétfőn ül össze az ügyben.
Andrzej Duda bejelentette: nem hagyja jóvá, hogy a kormány jelölje ki azokat a bírákat, akik a legfelső bíróságban és az országos igazságszolgáltatási tanácsban ülnek.
Női öngyilkos merénylők támadásában meghalt nyolc ember Nigéria északkeleti részén, lakhelyükről elűzött emberek táborában - közölte hétfőn egy polgári önvédelmi csoport.
Sokkolóval ártalmatlanította egy rendőr a 73 éves dédapát, aki elesve súlyos fejsérülést szenvedett. Az alzheimer kórban szenvedő férfi egyetlen bűne az volt, hogy egy vajazó kést tartott a zsebében.
Martin Schulz német szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt szerint Angela Merkel német kancellár „áradatot” idézett elő 2015-ben azzal, hogy beengedte Németországba a Magyarországon várakozó menekülteket.
Egy ember meghalt, tizenhatan pedig súlyosan megsebesültek, mert a vihar fákat döntött parkoló autókra és kempingezők sátraira a romániai Csarnóházán (Bulz) - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Több női tévésztárt vesz fel a BBC a férfiak helyére, hogy ezzel csökkentse a fizetések területén tapasztalt különbségeket - értesült a Telegraph című lap. A brit közszolgáltató körül dúl a botrány, miután kiderült: a férfi sztárműsorvezetők nagyságrendekkel többet keresnek, mint női kollégáik.
Martin Schulz német szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt szerint Angela Merkel német kancellár "áradatot" idézett elő 2015-ben azzal, hogy beengedte Németországba a Magyarországon várakozó menekülteket.
Egy dél-afrikai kislány AIDS vírussal született, ám a szervezete nyolc éven keresztül elfojtotta a betegséget annak ellenére is, hogy nem kapta rá a vírust enyhíteni hivatott gyógyszereket.
Közel száztíz feltételezett embercsempészt vettek őrizetbe huszonkét ország bűnüldöző hatóságai Európa-szerte - jelentette be hétfőn az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol).
Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és tanácsadója órákkal szenátusi meghallgatása előtt tett írásos nyilatkozatban tagadta, hogy titkos információs csatornát tartott volna fenn a washingtoni orosz nagykövettel.
Reggel már több mint 30 felett járt a legutóbbi kabuli robbantásos merénylet áldozatainak száma. Az afgán fővárosban a reggeli csúcs idején robbantottak fel egy autóba rejtett pokolgépet az egyik sííta negyedben. A támadást a tálibok vállalták magukra.
Láncfűrészes férfi támadt emberekre Svájcban, a német határ közelében fekvő Schaffhausenben - jelentette hétfőn egy szemtanúra hivatkozva a Blick című bulvárlap.
Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn bejelentette, hogy vétót emel a lengyel igazságügyi átalakítással kapcsolatos három törvény közül kettő, az országos igazságszolgáltatási tanácsot (KRS) és a legfelsőbb bíróságot érintő jogszabály ellen, melyet élesen bírált az Európai Bizottság és az Európa Tanács főtitkára is.
Idiótának nézték az apukát, aki csak azért elvitte az újszülött kislányát orvoshoz, mert az másképp sírt. Később kiderült: az életét mentette meg vele.
Az osztrákok többsége helyeselné az osztrák-olasz határon lévő Brenner-hágó ellenőrzését és a földközi-tengeri menekültútvonal lezárás – közölte az OGM közvéleménykutató felmérését a Kurier című osztrák lap hétfői száma.
Láncfűrészes férfi támadt emberekre Svájcban, a német határ közelében fekvő Schaffhausenben - jelentette hétfőn egy szemtanúra hivatkozva a Blick című bulvárlap.
A Mercedes után az Audi is rengeteg autót hív vissza szoftverfejlesztés miatt: összesen 850 kocsiról van szó, a frissítés pedig Porschékra és Volkswagenekre is vonatkozik majd.
Az ügyészség 7,5-től 43 évig terjedő szabadságvesztést kér a vádlottakra, akik között olyan ügyvédek is vannak, akiket csak azért tartóztattak le, mert a lap alkalmazottai.
Az európai trösztellenes hatóságok, így az Európai Bizottság versenyhivatala és a német kartellellenes hivatal is vizsgálatot indított a német autógyártók esetleges kartellezése ügyében – közölték a hét végén Brüsszelben, további részletek említése nélkül.
Erős konkurenciája lehet Szlovákiában a kormánypárti Hídnak, miután a Szabadság és Szolidaritás nevet viselő ellenzéki párt úgy döntött, hogy Dél-Szlovákiában is harcba száll a szavazatokért, ezért anyanyelvükön szólítják meg a magyar nemzetiségű szavazókat.
Emelkedésnek indult hétfőn az olaj ára, miután Szaúd-Arábia bejelentette, hogy csökkenti exportját, és sürgette, hogy az érintett államok szigorúan tartsák magukat a termeléscsökkentési megállapodáshoz.
Donald Trump amerikai elnök nem épp illemtudásáról ismert. Rendszeresen bunkóskodik a nőkkel, még a világ más vezető politikusainak feleségeivel is. Nem beszélve egyéb szörnyűségeiről, amiket művelni szokott. Összeszedtük egy videóban, nézzék csak!
Megölte két unokatestvérét, majd hónapokon át az az új-dél-wales-i Dubbo's Western Plains Zoo állatkertben bujkált Malcolm Naden. Jobb napokon az állatok kosztjából lopott, rosszabbakon őket magukat ette meg: az ő számlájára írják például a galapagosi óriásteknősök halálát.
Százmilliókat nyert a Wall Street két legnagyobb bankja, a JP Morgan és a Goldman Sachs vezérigazgatója azon a meredek tőzsdei felfutáson, amely Donald Trump elnökválasztási győzelmét követte - írta hétfőn a Financial Times.
Három év börtönre ítéltek Azerbajdzsánban egy ellenzéki aktivistát, akit azzal vádoltak meg, hogy kapcsolatban áll a tavalyi törökországi puccskísérletért Ankara által felelősnek tartott Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával.
Majdnem negyven évig maradt rejtve Adolf Hitler (†56) féltve őrzött kincse! A százmillió font, vagyis közel 33 milliárd forint értékű aranyra brit kincsvadászok egy csoportja bukkant rá az Északi-tengeren, a szigetország partjaitól 220 kilométerre.
Az orosz katonai rendőrség felvonult két szíriai "feszültségmentesítési övezet" határán az ország délnyugati részén és a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségében - jelentette be hétfőn az orosz hadsereg.