Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket - tudta meg a Gandul hírportál a román bevándorlási hivataltól (IGI).
Nem lehet többé háború a Koreai-félszigeten, az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek okozta válságot békésen kell megoldani - jelentette ki hétfőn Mun Dzse In dél-koreai elnök, miután megtartotta rendszeres heti tanácskozását tanácsadóival.
Ő az, aki rangjáról is lemond, csakhogy összeházasodhasson közember szerelmével. Apjával, Akisinóval együtt érkezik Magyarországra. Mako a magyar képzőművészetet, apja az állattenyésztést tanulmányozhatja Augusztus 17-23 között.
Emmanuel Macron francia elnök választói felébredtek rózsaszín álmukból, és ezt az államfő népszerűségi indexe is megérezte: míg három hónapja még a megkérdezettek 62 százaléka volt elégedett Macron munkájával, legutóbb ez az arány csupán 36 százalék volt az Ifop közvélemény-kutató intézet szerint - írta az AFP francia hírügynökség hétfőn.
Öngyilkos robbantásos merényletekre készülő iszlamistákat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte a testület közkapcsolatokért felelős központja hétfőn Moszkvában.
Földünk múltjához viszonyítva, most egy jégkorszakot élünk meg - erről mesélt az InfoRádiónak Juhász Árpád, geológus. A szakértő szerint az eddig eltelt négy és fél milliárd évet tekinthetjük globális felmelegedésnek.
Legkevesebb 310 ember meghalt a heves esőzések okozta földcsuszamlásban hétfőn a nyugat-afrikai Sierra Leone fővárosától, Freetowntól délre található Regent hegyvidéki városában - közölte Patrick Massaquoi, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) egyik helyi szóvivője.
A nyugat-afrikai ország fővárosa, Freetown közelében történt a tragédia. A fővárosi kórház egyik halottkémjének beszámolója szerint eddig több mint kétszáz holttestet szállítottak intézményükbe. (MTI)
Emlékeznek még a Commodore-64 típusú számítógépre? A mai negyvenesek gyermekkorának vágyott tárgya volt ez, akinek ilyenje volt, az volt a legnagyobb májer.
Ohio államban már áldozatait szedi a legkeményebb, legújabb drog. Az új kábítószer ötvenszer erősebb, mint a heroin, és tízezerszer keményebb, mint az egyéb morfinszármazékok.
Charlotteville - A múlt héten Virginia államban történt szélsőjobboldali tüntetések egyik vezéralakja, David Duke egy videóüzenetben szólította fel Donald Trumpot, hogy emlékezzen rá, mit is ígért az amerikaiaknak és, hogy kik is tették őt elnökké.
Szörnyű sérülésekkel menekülhetett el egy betörő a virginiai Chesterfieldben élő család otthonából. Legalábbis erre lehet következtetni a házban talált vérnyomokból, amit előző hét csütörtökön fedezett fel a házában Tristan Murrin, amikor családjával hazaérkezett.
"Belépődíjat" kezdett szedni a földjeire érkező turistáktól egy őslakos csoport Ausztráliában - számolt be az eddig példátlan gyakorlatról a helyi média.
A négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - lakossága közül a lengyelek és a magyarok támogatják leginkább országuk európai uniós tagságát,, a legkevésbé pedig a csehek - derült ki abból az összehasonlító felmérésből, amelynek adatait hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
Külföldi turistákra nyitottak tüzet muszlim terroristák a nyugat-afrikai Burkina Fasóban. Az iszlamista szélsőségesek megerősödése a migráció egyik kiváltó oka a térségben.
Legalább 13 ember meghalt és hét megsebesült a délnyugat-jemeni ed-Dáli kormányzóságban azután, hogy egy jármű az autópályáról a kormányzóság középső részén található városba, Katabába vezető úton egy robbanószerkezetre hajtott - közölték hétfőn jemeni biztonsági források.
Legalább 13 ember meghalt és hét megsebesült a délnyugat-jemeni ed-Dáli kormányzóságban azután, hogy egy jármű az autópályáról a kormányzóság középső részén található városba, Katabába vezető úton egy robbanószerkezetre hajtott - közölték hétfőn jemeni biztonsági források.
Salisbury – Két második világháborús veterán, Fred Glover (91) és Ted Pieri (91) nem kisebb feladatra vállalkozott, mintsem hogy megismételjék azt, amit fiatalon a háborúban tettek.
A konföderációs hadsereg főparancsnoka a déli nosztalgia kulcsfigurája, akinek a tetteit inkább megszépítette a történelmi emlékezet. Tényleg nagy stratéga volt, de a feketéket egyáltalán nem kedvelte. Sőt.
Legalább 735 halottja van az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szövetséges Maute csoport fegyveresei és a kormánycsapatok közötti harcoknak a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Marawiban - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Restituto Padilla, a hadsereg szóvivője.
Jeruzsálem - Csalás, pénzmosás és pénzhamisítás miatt tartóztatták le a világ egyil leggazdagabb emberét, a 61 éves Beny Steinmetzet. Hasonló vádakkal további négy embert vett őrizetbe az izraeli rendőrség.