Biztonságosak a szlovák tojások és az összes baromfiudvart rendben találták – ez a szlovák baromfitelepek széleskörű ellenőrzésének eredménye. Az állami állatorvosok sehol nem találtak fipronil rovarirtó szert. Az ellenőrzésekre a szennyezett tojások körül kitört botrányt követően volt szükség. A tojások holland baromfitelepekről érkeztek, és legke
Továbbra sem kíván nőket látni soraiban a világ minden bizonnyal legrégebbi gyeptekeklubja, az angliai Chesterfield Bowling Club, amelynek történetét egyes források 1294-ig, néhányan azonban még régebbre, a 12. századig vezetik vissza.
A DNS-vizsgálatok kimutatták, a hétfőn talált női test valóban Kim Wall (30), a házilag barkácsolt tengeralattjáróról rejtélyes körülmények között eltűnt svéd újságírónőé.
A finn rendőrség szerdán bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő vesztette életét és nyolcan megsebesültek.
Irán növekvő szíriai szerepe fenyegetést jelent Izrael, a Közel-Kelet és az egész világ számára - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerdán Szocsiban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóján.
San Carlos - Elon Musk az Instagram oldalán tette közzé a SpaceX űrruhájának első hivatalos fotóját. A szkafander körül hatalmas az izgalom, hiszen a milliárdos hamarosan több részletet is elárul majd róla, azon kívül, hogy már tökéletesen működik és lefuttaták rajta a szükséges teszteket.
Szabadon engedték Ali Zejdán volt líbiai kormányfőt, akit tíz nappal korábban rabolt el egy fegyveres csoport a líbiai fővárosban - közölte egy barátja szerdán.
A barcelonai gázolásos merényletet követően egymás után zárják le az olaszországi városok központjait, betontömbökkel, kordonokkal és nagy méretű virágládákkal torlaszolva el a szélesebb utcákat, tengerparti sétányokat, valamint műemlékeket.
Legkevesebb hatvan ember meghalt egy szállodára mért légicsapásban szerdán a jemeni fővárostól, Szanaától északra, Arhab térségében - közölték helyi tisztségviselők és szemtanúk az Associated Press amerikai hírügynökséggel.
A nyugat iránt különösen kritikus és az ukrajnai háború miatt büntetőintézkedésekkel sújtott politikust nevezett ki Vlagyimir Putyin orosz elnök új washingtoni nagykövetnek. Anatolij Antonov eddig külügyminiszter-helyettesként dolgozott. A lépést külföldön “provokatívnak” tartják.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai megtámadtak egy katonai ellenőrzőpontot a közép-líbiai Dzsufra tartományban, és lefejeztek 11 embert, köztük a Líbia keleti felét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) 9 katonáját - jelentette be szerdán az LNH szóvivője.
A barcelonai gázolásos merényletet követően egymás után zárják le az olaszországi városok központjait, betontömbökkel, kordonokkal és nagy méretű virágládákkal torlaszolva el a szélesebb utcákat, tengerparti sétányokat, valamint műemlékeket.
Szanaa - Több mint harminc ember halt meg egy szállodára mért légicsapásban szerdán a jemeni fővárostól, Szanaától északra, Arhab térségében - közölték a húszi lázadók és helyi tévécsatornák szemtanúkra hivatkozva.
Ismeretlen hackerek újabb kibertámadást indítottak ukrán állami intézmények és fontos infrastrukturális létesítmények informatikai rendszerei ellen - figyelmeztetett szerdán honlapján a CERT-UA, az információvédelmi különleges szolgálat.
Egy brit parkolóban olyan meglepő látványban volt része a rendőröknek, hogy a helyszínre hívták az egyik LMBT-alapítvány munkatársait. Később kiderült, hogy másról van szó.
A hotelek, kaszinók és plázák után újabb piacon hódít a Trump-brand: holland bűnözők ugyanis Donald Trump arcképével és nevével ellátott drogtablettát terítenek Európában.
Helsinki - A finn rendőrség szerdán bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő vesztette életét és nyolcan megsebesültek.
Olvasóink döntő többsége nem tart itthoni terrortámadástól. Tegnap írtunk arról, hogy hazánkat a legbiztonságosabb államok közé sorolta a brit külügyminisztérium.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokúról másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány egy szerdai sajtótájékoztatón, Pozsonyban.
A barcelonai gázolásos merényletet követően egymás után zárják le az olaszországi városok központjait, betontömbökkel, kordonokkal és nagy méretű virágládákkal torlaszolva el a szélesebb utcákat, tengerparti sétányokat, valamint műemlékeket.
Franciaországban újabb négy, növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett, belga és holland tojásokból készített tésztafajtát vontak ki a forgalomból - derül ki a francia agrártárca szerdán közzétett listájából.
A finn rendőrség szerdán bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő vesztette életét és nyolcan megsebesültek.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokú szintről másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Mindössze két és fél hónapig nyomozott a rendőrség a brit nő drámája kapcsán. 2014 júliusában felfüggesztették a nyomozást, mert nem lehetett megállapítani, hogy ki az elkövető: ki miatt került tolószékbe a mogyoróallergiás Amy May Shad.
Holott nagyon is megcsinálta, már a 2012-es premiere is nagy siker lett, és a mai napig műsoron van. A hatóságok szerint azonban a darab sosem létezett.
Szlovákia a legalacsonyabb, elsőfokú szintről másodfokúra növelte a terrorkészültséget - jelentette be Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter szerdai Twitter-üzeneteiben élesen támadta Sigmar Gabriel német, valamint Sebastian Kurz osztrák külügyminisztert.
Az ENSZ rasszizmus elleni küzdelemért felelős bizottsága első alkalommal figyelmeztette hivatalosan az Egyesült Államokat a közösségei közötti konfliktus veszélyére szerdán, sürgős cselekvésre szólítva fel Washingtont.
A francia nyomozók vizsgálják, hogy a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt tagjai miért jártak Párizsban és mit csináltak ott a támadások előtt - mondta szerdán Gérard Collomb francia belügyminiszter spanyol kollegájával, Juan Ignacio Zoidóval szerdán, a francia fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
Líbia sürgős segítséget vár az Európai Uniótól a földközi-tengeri menekülthullám feltartóztatásában - mondta az észak-afrikai ország nemzetközileg elismert egységkormányának miniszterelnöke a The Times című újságnak.
Csehország üdvözölné, ha megfigyelőként részt vehetne az euróövezet pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, akinek szavait a Právo című cseh napilap ismerteti szerdán.
Európának meg kell védenie polgárait - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő az ausztriai Salzburgban, és a szociális dömping elleni küzdelem, az adóharmonizáció, valamint az euróövezet saját költségvetésének fontosságáról beszélt, miután találkozott Christian Kern osztrák kancellárral szerdán.
Hatodik századból származó, görög feliratos bizánci mozaikpadlót azonosítottak Jeruzsálem óvárosának damaszkuszi kapujánál a régészek - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán.