Számítógépes kalózok 6 millió dollár "munkabért" követelnek az HBO-tól olyan adatokért cserébe, amelyeket az amerikai televíziós társaság informatikai rendszerébe behatolva loptak el - derül ki egy hétfőn az internetre feltett üzenetükből.
Tusványos óta zajlik Erdélyben a 2018-as választásokkal kapcsolatos felvilágosító és regisztrációra hívó kampány. A helyi magyar szervezetek célja, hogy minél többek ismerjék meg, miként szavazhatnak a magyarországi választásokon.
Amint a Toyota és a Mazda – az autóipar konszolidációjának legutóbbi jeleként – bejelentette, hogy egyenként 450 millió dollár értékben részesedést vásárolnak egymás cégében, a két japán autógyártó egyúttal azt is közölte, hogy 1,6 milliárd dollárért közösen építenek autógyárat az Egyesült Államokban.
Venezuelában folytatódik a közdelem az ellenzék uralta parlament és a Nicolás Maduro elnök által létrehozott új alkotmányozó nemzetgyűlés között. A dél-amerikai krízis ezúttal az elnök mellett kiálló demonstrációval folytatódott az ország fővárosában.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.
A divatvilág még mindig történelmi pillanatként emlegeti, amikor tavaly a New York-i divathét egyik bemutatója csupa hidzsábot viselő modellt vonultatott fel. Anniesa Hasibuan az első Indonéziából származó divattervező, aki egyáltalán szerepet kapott a nagy presztízsű eseményen.
Számítógépes kalózok 6 millió dollár "munkabért" követelnek az HBO-tól olyan adatokért cserébe, amelyeket az amerikai televíziós társaság informatikai rendszerébe behatolva loptak el - derül ki egy hétfőn az internetre feltett üzenetükből.
Egy teljes utcát megvásárolt egy magánbefektető házaspár San Francisco legdrágább részén mindössze 90 ezer dollárért (23,2 millió forint). A rendkívül gazdag környékbeliek azonban - akik nem is tudtak arról, hogy utcájukat eladásra kínálják - egyáltalán nincsenek elragadtatva attól, hogy idegen kézbe került az utcájuk.
Tíz évvel ezelőtt etnikai villongások, a választási eredmények meghamisításának gyanúja, véres utcai jelenetek követték az elnökválasztást Kelet-Afrika egyik legfejlettebb országában. Kenya népe holnap járul az urnákhoz, hogy eldöntse, folytathatja-e Uhuru Kenyatta az eddigi vezetést, vagy változást akarnak Raila Odinga vezetésével. Csakhogy mivel
A Google internetes óriáscég kirúgta hétfőn azt a férfit, aki egy belső feljegyzésben azzal érvelt, hogy biológiai okai vannak a nemi arányok eltolódásának a számítástechnikai iparban.
Lemondással fenyegetett Marco Minniti olasz belügyminiszter, miután a római kormány balközép politikusai nem támogatták őt a nem kormányzati szervezetek (NGO) munkáját szabályozó intézkedések bevezetésében az olaszországi kikötők lezárásával az NGO-mentőhajók előtt – jelentette az olasz sajtó kedden.
Helyes útnak nevezte a líbiai felségvizeken indított olasz haditengerészeti missziót Ghassan Salamé az ENSZ líbiai megbízottja Paolo Gentiloni olasz kormányfővel és Angelino Alfano olasz külügyminiszterrel Rómában kedden tartott találkozón, amelyen az olasz diplomácia vezetője bírálta Párizs líbiai közvetítését.
Egy teljes utcát megvásárolt egy magánbefektető házaspár San Francisco legdrágább részén mindössze 90 ezer dollárért (23,2 millió forint). A rendkívül gazdag környékbeliek azonban - akik nem is tudtak arról, hogy utcájukat eladásra kínálják - egyáltalán nincsenek elragadtatva attól, hogy idegen kézbe került az utcájuk.
Végre kiderülhet, ki volt Hasfelmetsző Jack! 120 éves rejtély oldódhat meg azzal, hogy a kutatók szerint nem hamisítvány egy 25 éve előkerült napló, amelyben több gyilkosságról is vall írója. Valószínűsíthető, hogy az elkövető egy liverpooli gyapotkereskedő volt.
Számítógépes kalózok 6 millió dollár "munkabért" követelnek az HBO-tól olyan adatokért cserébe, amelyeket az amerikai televíziós társaság informatikai rendszerébe behatolva loptak el - derül ki egy hétfőn az internetre feltett üzenetükből.
A német hatóságok fipronilt találtak egy alsó-szászországi gazdaság tyúkóljaiban. Ennek a vegyszernek az előírások szerint semmi keresnivalója nincsen az élelmiszerekben, mivel káros az emberi szervezetre.
Katonai egyenruhára cserélné az edzői trikót Diego Maradona, a világbajnok argentin labdarúgó, ha Venezuelában komolyra fordulnának a dolgok, ráadásul az ellenzék által hevesen ostromlott Nicolás Maduro elnök seregébe jelentkezne önkéntesként. Ezt maga Maradona közölte kedden a Facebook internetes közösségi portálon.
Átadták a szövetségi rendőrség terrorellenes központként is szolgáló legújabb épületét kedden Berlinben. Az új rendőrkapitányság feladata, hogy egyesítse a német rendőrség különleges egységeit, például a terrorelhárító alakulatot és a tűzszerészeket.
A német külügyminisztérium további intézkedéseket fontolgat egy vietnami menekült elrablása miatt. A hanoi kormány szerint a korábban magas rangot betöltő vietnami funkcionárius saját akaratából tért vissza szülőföldjére, hogy hazája igazságszolgáltatása döntsön bűneiről.