2018. március 26. hétfő

márc. 26
10:39
Intenzíven toboroz az Iszlám Állam, Európát újabb migránsválság fenyegeti (ATV)
Az Iszlám Állam iraki-szíriai kalifátusának eltűnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el intenzíven toborozni, ami azzal fenyeget, hogy újabb migránsválság éri Európát - jelentette ki az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezető igazgatója az AP hírügynökségnek adott, hétfőn megjelent interjújában.
márc. 26
10:51
Az Iszlám Állam reaktiválja magát, ami miatt újabb migránsválság fenyegeti Európát (888.hu)
Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezető igazgatója az AP hírügynökségnek adott hétfői interjújában úgy fogalmazott, hogy az Iszlám Állam iraki-szíriai kalifátusának eltűnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el intenzíven toborozni, ami azzal fenyeget, hogy újabb migránsválság következhet be Európában.
márc. 26
10:57
Magyar Idők: Soros-szervezetek buktatták meg az ukrán elnököt (hirado.hu)
A lap szerint hangfelvétel bizonyítja ezt.
márc. 26
10:57
Afrikában toboroz az Iszlám Állam, újabb bevándorlási-válság fenyegeti Európát (USAracing)
Ha az EU nem segíti élelemmel és a stabilitás megteremtésével a térséget, akkor sokkal nagyobb migránsáradat indulhat el onnan Európába, mint amekkora a szíriai háború elől menekült.
márc. 26
11:03
Kihallgatta a rendőrség Benjámín Netanjáhút (444.hu)
Kedvezményeket adott egy cégnek, hogy jókat írjanak róla az újságjai.
márc. 26
11:27
A szemétpiacon válaszol Peking (USAracing)
Tervei átgondolására szólította fel Kínát az Egyesült Államok azzal kapcsolatban, hogy Peking azt tervezi, nem vesz át 24 különböző típusú szemetet környezetvédelmi okokból.
márc. 26
11:51
Tragikus a helyzet Romániában (Infostart)
Világszinten Szíria után Románia a második legnagyobb munkaerő-kibocsátó ország. Évekig az olcsó és jól képzett munkaerő volt Románia versenyelőnye a nemzetközi piacokon. Ma viszont minőségi termékekre van szükség, a tucatáru nem nyerő.
márc. 26
11:51
Megkezdődött az elnökválasztás Egyiptomban (hirado.hu)
Kairó utcái tele vannak az elnököt magasztaló választási hirdetésekkel.
márc. 26
12:03
A muszlim szülők forró olajjal öntötték le a lányukat, mert nem tetszett neki a kiszemelt férj (888.hu)
Nem volt beleszólása a lánynak abba, hogy kihez menjen férjhez.
márc. 26
12:06
Több német iskola is elbukott! Van, ahova már csak migránsok járnak (Ripost)
A német tanáregyesület elnöke egy lapinterjúban arról beszélt, hogy rengeteg iskola kicsúszott a hatóságok irányítása alól. A baj főleg ott van, ahol a migránsdiákok aránya eléri a 70 százalékot.
márc. 26
12:09
„Nincs olyan ember, akinek joga lenne elüldözni minden katalán elnökét” (HírTV)
Véres összecsapások voltak Barcelonában a függetlenségpárti vezetők bebörtönzése ellen.
márc. 26
12:15
Ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe a szabadság napjának 100. évfordulóján (HírTV)
Száz embert vitt el a rendőrség – tájékoztat a fehérorosz sajtó.
márc. 26
12:15
Megkezdődött az elnökválasztás Egyiptomban (ATV)
Egyedül a részvételi arány kérdéses a hétfőn elkezdődött, három napig tartó egyiptomi elnökválasztáson, mert a győztes személye már régen eldőlt - Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatalban lévő elnök lesz az - a többi jelölt letartóztatása vagy visszalépésre kényszerítése miatt - jelentették nemzetközi hírügynökségek.
márc. 26
12:33
Egy évtizede először csökkent 3 százalék alá a francia GDP-arányos költségvetési hiány (GazdaságPortál)
Tavaly tíz éve első alkalommal csökkent a 3 százalékos maastrichti határérték alá Franciaország GDP-arányos költségvetési hiánya a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee hétfőn kiadott tájékoztatása szerint. Franciaország GDP-arányos költségvetési hiánya tavaly a kormány által jelzett 2,9 százaléknál kisebbre, 2,6 százalékra csökkent az előző évi 3
márc. 26
12:45
A balti fővárosokban és Varsóban bekérették az orosz nagyköveteket (hirado.hu)
A TASZSZ hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte a hírt.
márc. 26
12:51
Több ezren vonultak utcára a terrorizmus ellen Nagy-Britanniában (888.hu)
Mintegy ötezer ember vonult ki a nagy-britanniai Birmingham utcáira annak érdekében, hogy a terrorizmus és az erőszakos ideológiák ellen tüntessen.
márc. 26
12:51
Nagy a törésvonal az európai politikai elit és az állampolgárok véleménye között (hirado.hu)
Teljes az egység az unióban Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya megmérgezésével kapcsolatban. A legfontosabb kérdésekben viszont mást gondol a brüsszeli elit és mást az európaiak többsége, ami a jövő évi európai parlamenti választásokon is visszaüthet – többek között ezt a két témát érintette a Kossuth Rádió Európai idő című műsor
márc. 26
13:03
Raboltak és erőszakoltak a bevándorlók Toulouse-ban (USAracing)
Egy fiatal nő szerette volna visszaszerezni elrabolt telefonját, vele kegyetlenül elbánt az egyik migráns.
márc. 26
13:09
Francia túszdráma: A marokkói merénylő átvágta a hős csendőr torkát (Ripost)
Továbbra is sok a kérdőjel a pénteki franciaországi terrorista támadás körül. Ellentmondásos hírek jelentek meg arról, valójában mi okozta a magát a túszokért cserébe ajánló Arnaud Beltrame csendőr alezredes halálát.
márc. 26
13:11
Késes támadók borították vérbe a hétvégén Németországot (Ripost)
Rohamosan nő Németországban a késsel elkövetett bűncselekmények száma. Erre jó példa a múlt hétvége, amikor szinte egész Németországot vérbe borították. Az elkövetők között szép számmal vannak migránsok.
márc. 26
13:15
Papírja van róla Handónak, hogy visszaél jogkörével (Kripto Akadémia)
Hiába pályázott és nyert a legalkalmasabb jelölt - Csak azt nevezi ki bírósági vezetőnek akit akar.
márc. 26
13:17
Húsvét előtti razzia - Gyomorforgató "üzem" Szabolcsban (videó) (Kripto Akadémia)
Több mint 1300 kiló lejárt élelmiszert vontak ki a forgalomból.
márc. 26
13:21
Oroszországnak kémkedett a lengyel energiaügyi minisztérium egyik alkalmazottja (ATV)
A lengyel Belbiztonsági Ügynökség (ABW) más európai uniós tagországok titkosszolgálataival együttműködve őrizetbe vett egy lengyel állampolgárt Oroszország javára folytatott kémtevékenység gyanújával - jelentette a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) hétfőn.
márc. 26
13:48
Ölben kellett levinni a Győri ETO irányítóját (Kripto Akadémia)
Kérdés, tud-e játszani a Magyar Kupa budapesti négyes döntőjében.
márc. 26
13:50
Rekordot döntött a Föld órája (Kripto Akadémia)
A világon 18 ezer épület borult sötétbe.
márc. 26
13:52
Segítsen elnevezni a gorillakölyköt! (Kripto Akadémia)
A neme még nem biztos, de húsvétra lesz neve.
márc. 26
13:54
Ezerrel pumpálják az Orbán-család ügyvédje alá a szavazókat (Kripto Akadémia)
Bajkai István az átjelentkezők tolhatják be a parlamentbe.
márc. 26
13:57
Kurz: Európa külső határait meg kell védeni (888.hu)
Sebastian Kurz vasárnap a századik napját töltötte a kancellári hivatalában. Ennek alkalmából egy német lapnak nyilatkozott.
márc. 26
13:57
Migránsnegyedben rabolták ki Hága polgármesterét (hirado.hu)
Pauline Krikke megpróbálta eltitkolni az esetet, de a holland RTL végül tudomást szerzett róla.
márc. 26
14:03
Megfenyegették az M1 stábját (hirado.hu)
Megfenyegették a magyar köztelevízió, az M1 riporterét és operatőrét Franciaországban, miközben a pénteki iszlamista támadással kapcsolatban forgattak a dél-franciaországi Carcassonne-ban. Az atrocitásról a megfenyegetett magyar újságírók számoltak be az M1 csatorna műsorában.
márc. 26
14:12
Nem segített a svéd állam a bevándorlók lengyel áldozatának (USAracing)
A lengyel nő a békés élet reményében költözött ki a családbarátnak hitt Svédországba, ám hamar szembesült a valósággal.
márc. 26
14:21
Videó: Orbán puszival és ajándékkal lepte meg Katit (ATV)
Vajdasági látogatása során virággal két puszival, és csokoládéval köszöntött fel egy helyi hölgyet Orbán Viktor, aki utána csoportképhez is modellt állt.
márc. 26
14:21
Lengyelországban elkaptak egy hivatalnokot, aki az oroszoknak kémkedett (444.hu)
El akarta mondani, hogyan akadályoznák meg egy újabb gázvezeték megépítését.
márc. 26
14:24
New York Review of Books: Magyarországon tilos a korrupcióról írni (USAracing)
Az amerikai liberális értelmiség magazinja Homo Orbánicus címmel mutatja be, hogy szerinte mi történik a választások előtt álló Magyarországon.
márc. 26
14:45
Fellángolt a belpolitikai vita a terrorizmus elleni küzdelemről Franciországban (hirado.hu)
A vita a három nappal korábbi dzsihadista merényletsorozat miatt robbant ki.
márc. 26
15:09
Német lap: Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolákban (hirado.hu)
A nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak.
márc. 26
15:15
Ezért kínozták meg saját lányukat a kegyetlen szülők (Ripost)
A kislány még csak 15 éves volt, amikor elkezdődött ez a borzalom.
márc. 26
15:21
Sokkoló pillanat: kivetette magát egy férfi a lángoló pláza ablakából – videó (18+) (Blikk)
Oroszország - Sokkoló videó látott napvilágot, amin egy égő épületből kiugró férfit filmeztek le.
márc. 26
15:24
Születésnapján köszöntött egy vajdasági magyar hölgyet Orbán Viktor (USAracing)
Nagy Katalin - aki a VMSZ Nyugdíjas Fórumának az elnökhelyettese - élete legszebb ajándékának nevezte, hogy a születésnapján virágot kapott a magyar miniszterelnöktől.
márc. 26
15:27
Kiutasítanak 60 orosz diplomatát Amerikából (ATV)
Németország négy diplomatát fog kitiltani, és több európai ország is a kitiltásra készül.
márc. 26
15:27
Orosz diplomatákat utasítanak ki a Szkripal-ügy miatt (hirado.hu)
Mostanáig tizennégy európai uniós tagállam döntött úgy, hogy orosz diplomatákat utasít ki Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen Nagy-Britanniában elkövetett mérgezés miatt – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Brit álláspont szerint a támadást idegméreggel hajtották végre.
márc. 26
15:39
Életveszélyben van az a német nő, akit kamaszkorú szíriai migránsok késeltek meg (888.hu)
A 24 éves nőt három szíriai kamasz késelte meg Burgwedel városában, a nő állapota jelenleg kritikus.
márc. 26
15:45
Kitiltották a Netflixet az idei cannes-i filmfesztiválról (ATV)
Idén nem kerülnek be a Netflix filmjei a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába - közölte Thierry Fremaux fesztiváligazgató.
márc. 26
15:48
Franciaországban fellángolt a belpolitikai vita a terrorizmus elleni küzdelemről (USAracing)
A pénteki iszlamista támadássorozatot elkövető, marokkói származású francia terrorista barátnője is szerepel az állambiztonságra veszélyesnek tartott emberek nyilvántartásában.
márc. 26
15:48
Illegális bevándorlás – Német lap: egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben (GazdaságPortál)
Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak – írta hétfőn a Bild című német lap. Az Iszlamizmus-riadó a német iskolákban című összeállításban a lap ismertet több esetet, amelyekben közös elem, hogy muzulmán vallású tanulók
márc. 26
15:51
60 orosz diplomatát utasít ki az USA a Szkripal-ügy miatt (444.hu)
Egy rakás európai ország ugyanígy döntött.
márc. 26
15:57
Hatodikos gyerek orrát törte be a híres sörgyár örököse, mert az veszekedett a fiával (Blikk)
Egy 11 éves kisfiúra támadt a világhírű Budweiser söröket is forgalmazó Anheuser-Busch sörvállalat örököse, Billy Busch (58).
márc. 26
16:00
Kokaint szagolt ki Dolly egy szerb autóban (fotók) (Kripto Akadémia)
A kábítószer-kereső eb a sebességváltónál jelzett gazdájának.
márc. 26
16:02
Jogsértő reklámért 78 millióra bírságolták a Telenort (Kripto Akadémia)
A céget már többször büntették, így még magasabb a bírság.
márc. 26
16:04
Viharos kisasszony elvetette a szelet (Kripto Akadémia)
Életveszélyesen megfenyegették a Trumppal "romantikus" kalandba keveredett pornószínésznőt.

Keresés