Oroszország nem akarja, hogy bevonják egy újabb fegyverkezési versenybe, egyúttal arra fog törekedni, hogy minden vitás kérdést politikai és diplomáciai eszközökkel oldjon meg más országokkal, a saját érdekeinek biztosítása mellett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta az elnökválasztási ellenfeleit.
Áder János kijelentette, hogy a víz élet és halál kérdése. Ehhez képest a víz drámáját eddig félvállról vette a világ, a közös cselekvés azonban nem halogatható tovább.
Finnországban diplomáciai tárgyalások folynak Észak- és Dél-Korea képviselői között - jelentette be hétfőn a finn külügyminisztérium, amely "előmozdító" szerepet játszik.
A hatóságok szerint a migráns tavaly nyáron radikalizálódott, és júliusban döntött úgy, hogy terrortámadást hajt végre, pontosabban fel akarta robbantani magát a tömegben.
Magas a terrorfenyegetettség az Európai Unió országaiban, amelyekben több tízezer potenciális terrorista tartózkodik - jelentette ki hétfőn Rob Wainwright, az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) főigazgatója a szervezet tevékenységét felügyelő közös parlamenti ellenőrző csoport második találkozója utáni sajtótájékoztatón Szófiában.
A Világbank 86 millióra becsülte a lehetséges fekete-afrikai, 40 millióra a dél-ázsiai és 17 millióra a latin-amerikai bevándorlókat, ha addig nem történik semmi a klímaváltozás ügyében.
Semmit nem akarnak ráerőltetni az ENSZ készülő migrációs csomagjával a világszervezet országaira, a tervezett globális megállapodás jogilag nem kötelező érvényű dokumentum lesz - hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője hétfőn Brüsszelben. Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő szerint az ENSZ-dokum
Anglia – Egy 16 éves tinédzser fiút a meztelen videójával zsaroltak meg az interneten. Mint mondta, az elveszített pénz semmi ahhoz képest, amit lelkileg akkor át kellett élnie.
Szaúd-Arábia új imázsának népszerűsítésére hétfőn Washingtonba érkezik Mohamed bin Szálmán koronaherceg, a Szilícium-völgyi technológiai vállalatok és befektetők felkeresése mellett egyik legnagyobb rajongójához: Donald Trump elnökhöz.
Csehország nem adja ki Törökországnak Száleh Muszlimot, a legfőbb szíriai kurd párt február végén Prágában őrizetbe vett majd szabadlábra helyezett egykori vezetőjét. A cseh államügyészség ugyanis megszüntette a Száleh Muszlim elleni eljárást, mert a kurd politikus már nem tartózkodik Csehországban.
A jogállamiság magyarországi helyzetét elemző uniós parlamenti különjelentés szövegtervezete és a hozzá készülő vélemény azt mutatja, hogy újabb politikai támadás készül hazánk ellen.
Egy nemzetközi vizsgálat szerint őssejtterápiával javítani lehet szklerózis multiplexben szenvedő betegek állapotát. Az orvosok azonban hangsúlyozták, hogy az eljárás nem alkalmas minden ilyen beteg kezelésére - számolt be róla a BBC News.
Zuhannak a Facebook-részvények, miután kiderült, hogy a közösségi oldal 50 millió felhasználójának az adatait használták fel engedély nélkül a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány idején. Az adatokat politikai befolyásolásra használták fel, de azt nem tudni, hogy ez mennyire volt hatással a voksolás eredményére. Részletek a videóban.
Pásztor István: ha összemérnénk a magyarokat az európai nemzetekkel, a tőlünk nyugatra lévőekkel, büszkén kihúzhatjuk magunkat, van mire büszkének lennünk.
Több mint 140 millióan vándorolhatnak 2050-ig a világ három fejlett régiójába az éghajlatváltozások okozta jelenségek, így a mezőgazdasági termelés visszaesése, a vízhiány és a tengerek vízszintjének emelkedése miatt - figyelmeztetett a Világbank. Az országok közötti és az adott országokon belüli vándorlás is nehézségeket okoz.
Az amerikai légierő az idén nyáron megkezdi egy lézerfegyver tesztelését - jelentette be hétfőn Jeff Stanley, a légierő tudományos és technológiai fejlesztéseiért felelős helyettes államtitkár a Pentagonban.
112 ezer dollárt keres évente, „ellopott” egy Super Bowl gyűrűt, elvált, folyékonyan beszél angolul – ezek érdeklik leginkább az interneten a Putyin nevére keresőket.
Legalább 15 gyermek és két nő vesztette életét hétfőn a kelet-gútai Arbin település iskolájának alagsorában, amikor rejtekhelyüket bombatalálat érte - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az amerikai légierő az idén nyáron megkezdi egy lézerfegyver tesztelését - jelentette be hétfőn Jeff Stanley, a légierő tudományos és technológiai fejlesztéseiért felelős helyettes államtitkár a Pentagonban.
A város elfoglalásával Ankarának sikerült jelentős mértékben csökkenteni a Törökország határait fenyegető veszélyforrást - mondta a török miniszterelnök-helyettes.
A Fehér Ház nem gratulált Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az újraválasztásához, de együttműködik Oroszországgal azokon a területeken, ahol lehet – mondta Hogan Gidley, az elnöki hivatal egyik szóvivője újságíróknak hétfőn.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hétfői ülésén nem engedték szóhoz jutni az ENSZ emberi jogi főbiztosát, aki a szíriai helyzetről fejtette volna ki a véleményét.
Április elsején kezdődnek az amerikai és a dél-koreai hadsereg szokásos évi nagyszabású hadgyakorlatai, amelyeket a phjongcshangi téli olimpia miatt halasztottak el - jelentette be kedden az amerikai és a dél-koreai védelmi minisztérium.