2018. március 31. szombat

márc. 31
10:27
A keresztények szégyenéről beszélt a világ szenvedői miatt a pápa (HírTV)
Ferenc pápa a Messiás szenvedésének napján a világ szenvedőiről beszélt.
márc. 31
10:27
Brit és amerikai katonákat robbantottak fel Szíriában (ATV)
Hevenyészett robbanószerkezet végzett egy amerikai és egy brit katonával, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaiként szolgáltak Szíriában - közölték illetékes források pénteken.
márc. 31
10:45
Több palesztin is meghalt a Gázai övezet határán zajló tüntetésben (HírTV)
A zavargásokat a Hamász szervezi, tiltakozásul Izrael megalapításának 70. évfordulójára.
márc. 31
11:09
Ez már provokáció? Választ várnak az oroszok a brit hatóságok legutóbbi, megmagyarázhatatlan akciójára (Blikk)
Átkutatták a brit hatóságok Londonban az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik repülőgépét – közölte péntek este az orosz külügyminisztérium.
márc. 31
11:15
Moszkva szerint Londonnak több mint ötven diplomatáját kell hazarendelnie (Infostart)
Az orosz külügyminisztérium szerint Nagy-Britanniának "valamivel több mint ötvennel" kell csökkentenie oroszországi diplomáciai képviseletei alkalmazottainak a létszámát a Szkripal-ügy miatt kirobbant viszály miatt - közölte szombaton Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
márc. 31
11:21
Moszkva kiadta: Több mint 50 brit diplomatának mennie kell (ATV)
Az orosz külügyminisztérium szerint Nagy-Britanniának "valamivel több mint ötvennel" kell csökkentenie oroszországi diplomáciai képviseletei alkalmazottainak a létszámát a Szkripal-ügy miatt kirobbant viszály miatt - közölte szombaton Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
márc. 31
11:27
Tízből négy magyar hisz abban, hogy létezik a pokol (Blikk)
Érdekes felmérést végzett az Ipsos közvélemény-kutató cég. Ebben azt vizsgálták, hogy az egyes országok lakóinak hány százaléka hisz a mennyország és a pokol létezésében?
márc. 31
11:33
Pofátlan állami fizetésekről beszélt a FIDESZ (Kripto Akadémia)
Míg a kormány az utolsó tíz- és húszezer forintjaikat sajtolja ki az emberekből, addig az állami cégek vezetői sok millió forintos fizetést tesznek zsebre
márc. 31
11:35
Elakadt az Erzsébet-utalványok egy része (Kripto Akadémia)
Az utalványok 2019. december 31-éig válthatók be.
márc. 31
11:37
A víz nem csak belülről hasznos (Kripto Akadémia)
Szükséges az élethez, de vannak kevésbé ismert jótékony hatásai is.
márc. 31
12:03
Szívrohamot kapott és kómába esett a legendás focista (ATV)
Jelenleg is az életéért küzd a legendás angol labdarúgó és edző, Ray Wilkins, miután szívrohamot kapott és összeesett az otthonában.
márc. 31
12:06
Ady közelébe temetik Demján Sándort (Kripto Akadémia)
Ady Érmindszenten, Demján pedig alig 30 kilométerrel távolabb, Börvelyen látta meg a napvilágot.
márc. 31
12:39
Ennyire izgató a lakberendezés? Így szexelnek a vásárlók az Ikeában (Blikk)
Az emberek kreativitása időről-időre új határokat szab: egy németországi IKEA vásárlói nem csak nézelődni és vásárolni, de szexelni is járnak a bútorüzletbe.
márc. 31
12:39
Késik a kormányalakítás Szerbiában (Kripto Akadémia)
A miniszterelnök akár le is mondhat.
márc. 31
12:41
Szíriai menekültek vitték a Jézus-keresztet (Kripto Akadémia)
A via crucis, azaz a keresztút évszázadokra visszatekintő hagyomány.
márc. 31
13:21
Minden vízumigénylő facebookos adataira kíváncsi lenne az amerikai kormány (444.hu)
Trumpék új szabályokat vezetnének be, mailcímeket, telefonszámokat, Facebook-profilokat is ellenőriznének vízumigénylésnél.
márc. 31
13:33
Nem lesz szerb kormányátalakítás, amíg nem rendeződik a koszovói helyzet (HírTV)
Ana Brnabic kormányfő a lemondását is meglebegtette.
márc. 31
14:03
Félszáz brit diplomatát utasít ki Oroszország (HírTV)
Putyinék válaszoltak a briteknek a mérgezéses ügyet követő diplomáciai konfliktusban.
márc. 31
14:15
Érthetetlen, hogy a magyar diplomácia miért támad ilyen gátlástalanul egy szomszédos országot (444.hu)
Szijjártóék szerint az ukrán kormány felelős a kárpátaljai magyarok elleni támadásért. De az sem kizárt, hogy Soros. Ezerrel pörög az oroszos trolldiplomácia.
márc. 31
14:21
Akár a Közel-Keletet is bedöntheti Trump bejelentése (HírTV)
A Fehér Ház állítólag elrendelte a szíriai újjáépítési munkákra szánt támogatás befagyasztását is.
márc. 31
14:27
Vizeletvizsgálatra kényszerítettek egy nigériai férfit a francia hatóságok olasz területen (ATV)
Elfogadhatatlan beavatkozásnak tartják az olaszországi politikai erők az olasz-francia határvárosban, Bardonecchiában történteket, ahol a francia hatóságok olasz területen kényszerítettek vizeletvizsgálatra egy kábítószer-csempészéssel gyanúsított nigériai férfit.
márc. 31
15:21
Kim Dzsongun vonata tele van rózsaszín kanapékkal (444.hu)
Az észak-koreai diktátor nem repülővel, hanem vonattal utazott Kínába, méghozzá egy különleges vonattal.
márc. 31
15:39
Hatalmas robaj rázta meg a községet: felrobbantottak és kiraboltak egy OTP automatát - videó (Blikk)
Felrobbantották, és kirabolták az OTP Bank Dunaszerdahelyi járásában lévő, ekecsi automatáját. A robbantás következtében tűz is keletkezett, a bankautomata darabjai pedig kirepültek az útra, illetve a helyszínen megégett bankókat is találtak.
márc. 31
17:03
Londonban szavaznának a legtöbben (Kripto Akadémia)
A 118 nagykövetségen, illetve konzulátuson 53 515-en szavazhatnak.
márc. 31
18:09
Kézilabda - Az Érd lesz a Győr ellenfele (Kripto Akadémia)
Érd HC-Siófok KC 27-26 (9-11, 23-23) - hétméteresekkel 4-3.
márc. 31
19:15
Búcsút vettek Cambridge-ben Stephen Hawkingtól (Infostart)
Búcsút vettek szombaton Cambridge-ben Stephen Hawking professzortól, a világhírű brit elméleti fizikustól, aki március 14-én, 76 éves korában hunyt el.
márc. 31
19:15
Több száz zimbabwei szállta meg Grace Mugabe birtokát, aranyat keresnek (444.hu)
A bukott diktátor felesége próbált közbelépni, de szitkozódva küldték el a francba.
márc. 31
19:39
Fehér csuklyások néma tömegei lepte el Enna utcáit (HírTV)
A különleges körmenet tagjai a passióra emlékeztek.
márc. 31
20:15
Utolsó útjára kísérték Stephen Hawkingot (HírTV)
A világhírű fizikusprofesszort a nagy-britanniai Cambridge-i Egyetem templomában búcsúztatták.
márc. 31
21:57
Ferenc pápa megkezdte a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában (Infostart)
Ferenc pápa megkezdte a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában szombaton több ezer hívő jelenlétében.
márc. 31
22:39
Fehér csuklyások néma tömege lepte el Enna utcáit (HírTV)
A különleges körmenet tagjai a passióra emlékeztek.

Keresés