2018. március 28. szerda

márc. 28
13:06
Még stadiont! - Lázmérőt, ágyneműt is a beteg gyerek anyjának kell vinni a kórházba (Kripto Akadémia)
A három kicsi édesanyja két hét alatt egyszer találkozott orvossal.
márc. 28
13:15
Magyar uniós tisztségviselő adott tanácsot a katalánoknak (Infostart)
Magas beosztású magyar uniós tisztviselő adott tanácsot a katalán szakadároknak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió számára elfogadható módon tudják képviselni a függetlenség ügyét - írta szerdán az El Mundo című spanyol napilap, hivatkozva katalán függetlenségpárti tisztviselők levelezésre, amelyet a spanyol csendőrség foglalt le.
márc. 28
13:33
Mit érnek Kim szavai az atomfegyverek leszereléséről? (Infostart)
A Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről beszélt egy ideig titokban tartott pekingi útján az észak-koreai vezető. A gond csak az, hogy az atomfegyver-mentesítést többféleképp is értelmezhetik az érintett államok. Sikerül-e így mérsékelni a nemzetközi konfliktussal fenyegető feszültséget?
márc. 28
13:33
Bombaként robbant a hír: idén már embereken is kipróbálják a rák ellenszerét (Blikk)
Még idén ki fogják próbálni embereken is azt a rák elleni vakcinát, ami 100%-osan sikeres volt az egereknél.
márc. 28
13:33
Harminchat éve lőttek rá a pápára, a tettes nem magányos gyilkos volt (USAracing)
1981. május 13-án, a Szűzanya fatimai megjelenésének évfordulóján a török állampolgárságú Mehmet Ali Agca merényletet hajtott végre az akkor 60 éves II. János Pál pápa ellen.
márc. 28
13:35
Példátlan nemzetközi nyomás Oroszországon (USAracing)
Két nap alatt huszonöt szuverén állam legalább 117 hírszerző tevékenységet folytató orosz állampolgárt utasított ki, tovább erősítve a Moszkvára nehezedő diplomáciai nyomást.
márc. 28
13:39
A Guardian címlapjára került a kormány kerítésbontós kampányplakátja (444.hu)
A lap új budapesti tudósítója, a korábban a moszkvai irodájukat vezető Shaun Walker elment Miskolcra, ahol Orbán a romákat hasonlította a bevándorlókhoz. Nem talált olyan embert, aki valaha látott volna migránst a városban.
márc. 28
13:57
Lefékezheti a globális gazdasági növekedést a kereskedelmi háború (USAracing)
Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiteljesedése komoly hatással lenne a globális gazdaságra, lefékezheti a növekedést - nyilatkozta a BBC rádiónak a Kereskedelmi Világszervezet vezérigazgatója szerdán.
márc. 28
14:03
Feladta magát Skóciában a volt katalán oktatási miniszter (ATV)
Feladta magát Skóciában szerdán Katalónia volt oktatásügyi minisztere, aki ellen a napokban európai elfogatóparancsot adott ki a spanyol legfelsőbb bíróság lázadás és közpénzek hűtlen kezelése miatt.
márc. 28
14:15
Európa jövőjéről beszélgettek a londoni magyar nagykövetségen (Infostart)
Az európai közérzetről és Európa jövőjéről tartott nagy érdeklődéssel kísért pódiumbeszélgetést a Századvég alapítvány és a brit Spectator hetilap kedd este, a londoni magyar nagykövetségen. A vitaindító beszédet Szájer József, az Európai Parlament néppárti csoportjának elnökhelyettese tartotta.
márc. 28
14:57
Több tízezer migráns rekedt Németországban (Infostart)
Tavaly 71 százalékkal emelkedett azoknak a migránsoknak a száma, akiket a német hatóságok nem részesítettek menedékjogban, de kitoloncolásukra sincs kilátás, mert hivatalos úti okmányok nélkül érkeztek Németországba, ezért szülőhazájuk hatóságai nem hajlandók engedélyezni visszatérésüket. Ennek következtében mintegy 65 ezer migráns átmeneti tartózk
márc. 28
15:03
Vége: eltűnik a Facebookról a Playboy (Blikk)
Érdekes döntésre szánta el magát a Playboy, ugyanis törli magát a Facebookról.
márc. 28
15:21
Megáll az egész: sörözésen és dohányzáson kaptak egy rákot – Ezt a videót látnia kell! (Blikk)
Látott már valaha olyan édesvízi rákot, ami egyszerre sörözik és cigarettázik is?
márc. 28
15:27
A kínai elnök üzent az amerikaiaknak (ATV)
Nagyon jónak értékelte a kínai elnök a találkozóját Észak-Korea vezetőjével abban az üzenetében, amelyet az Egyesült Államok elnökének küldött.
márc. 28
15:39
Döbbenetes fejlemény: alelnöke ölette meg Kennedyt? (Blikk)
A John F. Kennedy (†46) amerikai elnök 1963-as meggyilkolását vizsgáló, Warren jelentést újra elemző kutatók szerint elképzelhető, hogy volt alelnöke és egyben utóda, Lyndon B. Johnson (†64) rendelte el a merényletet.
márc. 28
15:45
A bőrszíne miatt verték meg a lányt a kegyetlen bevándorlók (USAracing)
A történetéről a Facebookon is beszámolt, ott azonban rasszizmussal vádolták meg, mert leírta, hogy feketék voltak a támadói.
márc. 28
15:57
Hatalmas a pánik: azzal fenyegetőznek, hogy agyonlövik a gyerekeket, több iskolát is lezártak (Blikk)
Anglia - Több iskolát területét is lezárták, miután egy titokzatos e-mailben valaki azzal fenyegetőzött, hogy gyerekekre fog lőni. Senki sem hagyhatja el az épületet.
márc. 28
15:57
Kína ragaszkodik az irányító szerephez (USAracing)
Kim feltételezett pekingi látogatásával Kína ismét visszakerült a diplomáciai egyenlet középpontjába, és lehetőséget kapott a kétoldalú egyeztetésre.
márc. 28
16:15
Az orosz plázatragédia újabb fordulata: bilincsbe verték a felelősöket (Blikk)
Egyre nagyobb indulatokat vált ki Oroszországban a hivatalosan 64 áldozatot követelő kemerovói plázatűz. Többezres tömeg lepte el a tragédia helyszínét, Vlagyimir Putyin (65) orosz elnök, és Ilja Szeregyuk polgármester lemondását követelve.
márc. 28
16:15
Trump nem enged a nyomásnak: Nem vonja vissza az alkotmány második kiegészítését (ATV)
Donald Trump amerikai elnök nem támogatja az alkotmány második, a fegyvertartásra vonatkozó kiegészítésének visszavonását.
márc. 28
16:27
Az EU-ban élő nők átalagosan 29 évesen szülik első gyermeküket (ATV)
Az Európai Unióban élő nők átalagosan 29 évesen szülik első gyermeküket, közülük a legfiatalabb anyák Bulgáriában élnek, a legidősebbek Olaszországban. A magyar nők átlagosan nem sokkal 28. életévük betöltése előtt szülik első gyermeküket - közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala szerdán.
márc. 28
16:51
Putyin egyelőre még nem találkozik Kim Dzsong Unnal (ATV)
Egyelőre nem folynak tárgyalások egy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti találkozó lehetőségéről - közölte a Kreml szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában.
márc. 28
16:57
Megrázó részletek a gyilkos tűzvészről (Infostart)
A nemzeti zászlókat félárbócra eresztve, a szórakoztató műsorok és előadások törlésével gyászolja szerdán Oroszország a kemerovói plázatűz áldozatait.
márc. 28
16:57
Trumpot nem érdekli a Facebook, az Amazont akarja megtörni (444.hu)
Az elnök állítólag megszállottja lett Jeff Bezos vállalatának, és mindenképp fel akar lépni ellene. A kiszivárgott hírekre estek az Amazon részvényei.
márc. 28
17:09
Zendüléstől féltek, kivégeztették Jézust: ezek voltak a koholt vádak ellene (Blikk)
A vasárnap kezdődött nagyhét kapcsán a Blikk sorozatában napról napra bemutatjuk Jézus utolsó egy hetét és a halálához vezető útját. Jézus megjelenése Judea provinciában kényes helyzetet teremtett.
márc. 28
17:09
Öt embert vettek őrizetbe a kemerovói áruháztűz kapcsán (HírTV)
Oroszországban nemzeti gyásznapot tartottak, a hatvannégy halálos áldozat közül több mint negyvenen gyermekek voltak.
márc. 28
17:30
Mészáros, a szerencsés bodrogi hajós (Kripto Akadémia)
A kormány épp ott indít folyami turizmusfejlesztési programot, ahol nemrég bevásárolt a polgármester.
márc. 28
17:32
Antiszemita gyilkosság Párizsban (Kripto Akadémia)
Sokkolta a történet a francia főváros lakóit.
márc. 28
17:34
Élelmiszerbiológus: nem mindenkinek jó ugyanaz az étel (Kripto Akadémia)
Egy táplálkozási módszer szerint, ha az anyagcsere típusunknak megfelelően eszünk, jól leszünk.
márc. 28
17:36
Juhász Péter: a sok ego miatt nyer majd a Fidesz (Kripto Akadémia)
"Tudomásul kellene venni, hogy a választás nem piac, hogy alkudozni lehessen."
márc. 28
17:38
Törvénnyel védik a bocsáról gondoskodó nőstényt (Kripto Akadémia)
Egy évvel tovább maradnak az anyjuk mellett a svéd erdőkben élő barnamedve-bocsok.
márc. 28
17:45
Szívszorító: néhány perc különbséggel, kézen fogva hunyt el a 63 éve házas, idős pár (Blikk)
Idaho – 63 éven át voltak házasok, néhány perc különbséggel haltak meg. A 81 éves Ednával betegsége végzett, hitvese, Bob felesége kezét fogva hunyt el egy órával később.
márc. 28
18:15
Erősebb ENSZ-et akar az új német külügyminiszter (444.hu)
Heiko Maas szerint a világszervezet szerepének erősítésére van szükség olyan időkben, amikor egyre gyakoribbakká válnak a nemzeti külön utak.
márc. 28
18:33
Robottanárt kaptak egy finn iskola diákjai (ATV)
Új nyelvtanárt kaptak egy finn általános iskola diákjai, Eliast, a humanoid robotot, aki hatalmas türelemmel ismétli meg a feladatokat, soha nem hozza feszélyező helyzetbe a diákokat, ha kérdezni akarnak valamint és még táncolni is tud.
márc. 28
18:39
A lelket is kiverte a barátjából, miután a férfi mindenki előtt megnyalta a táncost – videó (Blikk)
Brazília – Nem akarta elhinni a látottakat az a nő, aki szemtanúja volt annak, hogy a barátja mit művel a színpadon.
márc. 28
18:39
Visszamenőleg vizsgálhatják felül a gazdag oroszoknak kiadott befektetői vízumokat Nagy-Britanniában (444.hu)
Sokak szerint a Szergej Szkripal elleni támadásra adott hatékony reakció épp az lehet, ha fellépnek az orosz oligarchák ellen.
márc. 28
18:57
Lengyelország 4,75 milliárd dollárért vesz védelmi rendszert az USA-tól (444.hu)
Ez lesz az ország történetének legnagyobb katonai kiadása.
márc. 28
19:15
Büntetés jár azoknak, akik nem mennek el szavazni Egyiptomban (ATV)
Ötszáz egyiptomi fontig (7150 forintig) terjedő pénzbüntetéssel sújtja az egyiptomi választási hatóság azt, aki nem szavaz az elnökválasztáson - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség szerdán, az első forduló utolsó napján.
márc. 28
19:51
Ez durva! Félelmetes, mit művelt a babaváró bulin az aligátorkirály – videó (Blikk)
Louisiana – Valószínűleg még az életben nem hallotta Mike Kliebert nevét, pedig elég ismert, már ha aligátorokról van szó.
márc. 28
20:21
Orosz plázatűz: Egyre több gyanús fejlemény lát napvilágot (ATV)
Eltűnt gyerekeket keresnek az orosz plázatűz roncsai közt. Szinte biztos, hogy több a halott mint ami az eddigi jelentésekben szerepel. Sok a tisztázatlan körülmény. A rokonok és hozzátartozók szerint 85 ember tűnt el, és eddig több mint hetven halálos áldozatról tudni. Közben az országban nemzeti gyásznapot hirdettek.
márc. 28
20:21
Ezrek vettek részt az antiszemitizmus elleni párizsi tiltakozó menetben (USAracing)
A menet a Nation térről indult a múlt héten egy migráns által meggyilkolt idős zsidó nő, Mireille Knoll Párizs keleti részében lévő lakásához.
márc. 28
20:27
Ecuador kikapcsolta Julian Assange internetét (444.hu)
A londoni nagykövetségen élő Assange nem írhatott volna ki olyan dolgokat Twitterre, ami árthat Ecuador nemzetközi kapcsolatainak. Nem bírta ki.
márc. 28
20:33
Szlovákia egyelőre nem piszkálja Moszkvát (Infostart)
Több mint száz orosz diplomata kényszerül külföldi állomáshelyének elhagyására, miután az egyes országok kiutasították őket Szergej Szkripal orosz kettős ügynök és lánya ideggázzal való megmérgezését követően. Szlovákia egyelőre nem tilt ki orosz diplomatákat. Andrej Kiska államfő élesen bírálta a szlovák külügy időhúzását. Az ügy megosztja a szlov
márc. 28
20:45
Ezrek tiltakoztak Párizsban az antiszemitizmus ellen (ATV)
Ezrek kezdtek tiltakozó akciót szerda este Párizsban az antiszemitizmus ellen. A tiltakozó menet résztvevői között van a kormány több minisztere, továbbá a politikai pártok és civil szervezetek képviselői.
márc. 28
20:57
Történelmi kézfogásra került sor Kínában, Észak-Koreában óvatosan fogalmaznak (ATV)
Hajlandó Észak-Korea nukleáris leszerelésére Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető be nem jelentett látogatást tett Pekingben, ahol megígérte: bizonyos feltételek mellett hajlandó felhagyni az ország nukleáris programjával.
márc. 28
21:09
Szkripal-ügy: Theresa May telefonon fejezte ki elismerését Trumpnak (ATV)
Theresa May brit miniszterelnök szerdán, Donald Trump amerikai elnökkel tartott telefonbeszélgetésében örömmel nyugtázta, hogy az Egyesült Államok a Szkripal-ügy miatt kiutasított 60 orosz diplomatát.
márc. 28
21:21
Kalapáccsal verte szét kislányának fejét egy anyuka Ukrajnában (Blikk)
Egy ukrajnai anyuka saját lányának a fejét verte szét egy kalapáccsal: a gyermek azonnal meghalt.
márc. 28
21:39
Megszüntették Assange hozzáférését az internethez (ATV)
Megszüntették a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának és vezetőjének, Julian Assange-nak a hozzáférését az internethez, mert megszegett egy megállapodást - jelentette be szerdán az ecuadori kormány.
márc. 28
22:03
Amerikai dróncsapás végzett két al-Kaida szélsőségessel (ATV)
Amerikai dróncsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyának (AQIM) két tagjával a hétvégén Líbiában, egyikük a szélsőségesek magas rangú tisztségviselője volt - jelentette be a Pentagon szerdán.
márc. 28
22:09
Scotland Yard: Szkripal lakásában történhetett a mérgezés (ATV)
A Scotland Yard szerint valószínűleg a délnyugat-angliai Salisburyben lévő otthonában szenvedett mérgezést március elején Szergej Szkripal volt brit-orosz kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban volt apjánál.

Keresés