Egy 23 éves gyógyíthatatlan beteg lány került kórházba Bécsben, de édesapja nem látogathatta meg, mert egy muszlim nő is volt a kórteremben, aki megtiltotta a férfi jelenlétet. A végén még az aggódó édesapát vezettették ki...
Legkevesebb 13 ember vesztette életét és 27-en sérültek meg péntekre virradóra Ho Si Minh-város egyik toronyházában keletkezett tűzben - jelentette a vietnami sajtó.
A választási együttműködés nem egyéjszakás kaland, a szövetséget kötött pártoknak közösen is kell kormányozniuk. A Jobbik viszont sokkal közelebb van a kormányzó Fidesz szelleméhez, mint a demokratákéhoz.
Az európai uniós állam- és kormányfők szerint "nagyon valószínű", hogy Oroszország a felelős Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezéséért - írták az uniós vezetők csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozatban.
Az Egyesült Államokban ma hatályba lépnek az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatok. Több ország és az Európai Unió is mentességet élvez egyelőre.
Az uniós vezetők várják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértőinek vizsgálati eredményeit Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésével kapcsolatban, és az elítélő szavak mellett további intézkedések meghozatalára is sor kerülhet - közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormány
A bíró a döntését azzal indokolta, hogy semmi esélyt nem lát a férfi rehabilitációjára, az elkövetőnek pedig azt mondta: „Teljesen más emberré kell válnod.”
Az Iszlám Állam vezetése egymástól függetlenül mozgat három-öt fős szervezeteket, csökkentve ezzel a lebukás esélyét. Emiatt a terroristák sokszor már csak egy-egy akció végrehajtása után kerülnek a rendvédelmi szervek látóköreibe.
Csoportos nemi erőszak elkövetőiről készült felmérés Svédországban. A legtöbb erőszakoló büntetlenül megússza tettét, és az elkövetők nagy része bevándorló.
Súlyos és nehéz kérdésekkel foglalkoztak a miniszterelnökök a kétnapos brüsszeli EU-csúcson – mondta el Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Lakóotthon helyett család - évek óta ez a prioritás a szociális ellátásban. Ezt akarják elérni azok az intézmények is, amelyek a fogyatékos emberekkel foglalkoznak. A visegrádi országok most közös csoportot is létrehoznak ezért.
Súlyos és nehéz kérdésekkel foglalkoztak a miniszterelnökök az EU-csúcson. A tanácskozás elején napirendre kerültek a Magyarország számára legfontosabb kérdések, a migráció és a bevándorlás.
A német kormány erős államot épít, hogy megvédje az emberek biztonságát - jelentette ki Horst Seehofer belügyminiszter pénteken a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Dél-Afrika - A természet csatái olykor kegyetlenek, mi sem mutatja jobban, hogy az apróbb állatok is élet-halál harcot vívnak egymással, a vesztes sorsa pedig néha rosszabb a halálnál.
Ez az incidens az egyik legújabb a franciaországi antiszemita támadások között, amelyeknek az egyre növekvő száma miatt már szabályosan menekül a zsidóság Párizsból.
Pozsony – Bár már egy hónap telt el a szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és párja meggyilkolása óta, most jött ki az első információ arról, hogy milyen fegyverrel végezhettek velük.
A német kormány erős államot épít, hogy megvédje az emberek biztonságát – jelentette ki Horst Seehofer belügyminiszter pénteken a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Elfogadhatatlan, hogy a Facebook adatbázisát az érintettek hozzájárulása nélkül, üzleti, de különösen politikai kampányok céljaira használják – közölte Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben.
Szokásos márciusi csúcsra gyűltek össze az állam-és kormányfők Brüsszelben. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. A szakértő sezerint azok a témák kerültek elő, melyekkel kapcsolatban nem várható megoldás.
Kinevezte csütörtökön az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit a köztársasági elnök, pénteken pedig várhatóan a parlament is bizalmat szavaz a hárompárti koalíciónak.
Az EU a lehető legszorosabb viszonyra törekszik a jövőben az Egyesült Királysággal, a gazdasági és kereskedelmi partnerség mellett egyéb területeken is együttműködésre van szükség.