Landolás közben lezuhant egy orosz katonai szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton. A 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette - közölte kedden az Interfax hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva.
Kemény válaszra számíthat Oroszország, ha bebizonyosodik, hogy köze van Szergej Szkripal volt orosz-brit kettősügynök megmérgezéséhez - mondta Boris Johnson brit külügyminiszter a londoni parlamentben kedden.
A katolikus egyház körül immár hosszú ideje zajló pedofilbotrány kirobbanása óta George Pell bíboros személyében a legmagasabb rangú egyházi személy bírósági meghallgatása kezdődött Ausztráliában.
Megerősítette az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt, és nem hajlandó az erre vonatkozó korábbi kijelentései miatt lemondani, ahogy azt Szijjártó Péter külügyminiszter követelte tőle a múlt héten - derült ki Zeid Raad al-Husszein kedden kiadott közleményéből.
A jövő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban, az intézkedésről a következő hetekben törvényi szabályozás születik - jelentette be a francia oktatási miniszter. Jean-Michel Blanquer tájékoztatása szerint a tiltás a college-eket érinti, ahova 16 éves korukig járnak a francia tanulók.
Csak egy poénnak indult, ám egy komoly rendőrségi ügy lett abból, hogy egy kínai bloggerlány ingyen szexet ígért férfiaknak a közösségi médián keresztül.
A Scotland Yard kedden bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott a délnyugat-angliai Salisbury városában történt kettős mérgezéses incidens kivizsgálásába.
USA - 20 dolláros adóval sújtanák az internetes pornót a törvényhozók, ráadásul nagyon megüthetik a bokájukat azok, akik megpróbálják kikerülni a szabályt.
A Scotland Yard kedden bejelentette, hogy terrorelhárító szolgálata is bekapcsolódott a délnyugat-angliai Salisbury városában történt kettős mérgezéses incidens kivizsgálásába.
Kim Dzsong Un a hét elejei, a két Korea között példa nélkülinek számító vacsorán elmondta, „a nemzeti újraegyesítés új történelmét” akarja megírni. Ezt követően jelezték a dél-koreai tárgyalódelegáció tagjai, hogy Észak-Korea részéről az is elhangzott, hogy hajlandók lennének tárgyalásokat folytatni Amerikával a nukleáris fegyverkezésük feladásáról
Több mint 7,3 millió dollár (1,8 milliárd forint) büntetést szabott ki hétfőn az illetékes bíróság a tavaly csalás miatt elítélt Martin Shkreli gyógyszeripari befektetőre, akit gyakran Amerika legutáltabb embereként emlegetnek.
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton; a fedélzeten lévő mind a 33 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette - közölte kedden az az orosz védelmi minisztérium.
Bajba kerülhet Vlagyimir Putiyn (64) orosz elnök bizalmasa. Egy eszkorthölgy állítja; 16 órányi hangfelvétel van nála, amivel bizonyítaná, hogy az oroszok beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztásba.
„Nem lepte meg” az orosz vezetést, hogy azonnal orosz szálat láttak egy hazaárulás miatt elítélt, majd egy fogolycsere után Nagy-Britanniába került volt orosz hírszerző vélhető megmérgezése mögött. Az ügy a Litvinyenko-ügyre emlékeztet, de pontos részletek még nem ismertek.
Egy pornósztár olyasmire hívta fel a nők figyelmét, amire nem mindenki gondolna feltétlenül, így érdemes lesz rápillantani, hogy eddig jól intézték-e a lenti ügyeket.
Nemcsak a palotában élvezi az életet II. Albert (59), Monaco hercege óriási nőcsábászként is ismert. E heti sorozatunkban az ő életét mutatjuk be, mivel egy hét múlva ünnepli a 60. születésnapját.
Salisbury angol város bevásárlóközpontjából izgatott hang telefonált a rendőrségre, hogy a folyosói padon egy idősebb férfi és egy fiatal nő ül, szemmel láthatóan mindketten igen rosszul vannak, riasztani kellene a mentőket.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte kedden a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját és reményét fejezte ki, hogy a "lehetséges előrehaladást".
A jobbközép koalíció az olasz parlamenti választások győztese, ezért neki kell mandátumot kapnia a kormányzásra - olvasható a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) keddi közleményében, miközben a szintén koalícióhoz tartozó Liga már újabb "szövetségeseket" keres a kormányzáshoz.
Az alábbi eset még február 18-án történt az amerikai Indiana államban található Perfect North Slopes nevű síterepen. A lift üléséről lecsúszó gyermek szerencsés megmenekülését mutató videó azonban csak az utóbbi napokban került nyilvánosságra az internet oldalain.
Az Egyesült Államok újabb szankciókat szabott ki Észak-Koreára Kim Dzsong Un féltestvérének 2017-ben Malajziában végrehajtott meggyilkolása miatt - közölte kedden este az amerikai külügyminisztérium.
Távozik a washingtoni Fehér Ház stábjából Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője. Donald Trump elnök legfőbb gazdasági tanácsadója kedden, az importvámok tervezett bevezetése miatti viták közepette jelentette be lemondását.
Távozik a washingtoni Fehér Ház stábjából Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője. Donald Trump elnök legfőbb gazdasági tanácsadója kedden, az importvámok tervezett bevezetése miatti viták közepette jelentette be lemondását.
Az Egyesült Államok újabb szankciókat szabott ki Észak-Koreára Kim Dzsong Un féltestvérének 2017-ben Malajziában végrehajtott meggyilkolása miatt - közölte kedden este az amerikai külügyminisztérium.