Antiszemita indíttatásra és szélsőjobboldali háttérre utalnak a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés körülményei, a cselekményt egy ember követte el – közölte Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.
Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette szerdán, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen.
A csapatok felálltak a határ mentén, és az eddig Északnyugat-Szíriában tevékenykedő törökbarát erők buszkonvojokkal érkeztek az Eufrátesztől keletre fekvő, határ menti településekre.
A jövő heti pótmeghallgatásokon elvileg már csak a magyar és a román biztosjelölteknek kell beszámolniuk az Európai Parlamentben. A Bruxinfo főszerkesztője szerint a franciák aspiránsának még a héten írásbeli kiegészítéseket kell tennie. Az Ursula von der Leyen vezette testület leendő tagjait múlt hétfőtől keddig hallgatták meg az EP-ben.
Törökország elindította a katonai offenzívát Szíria északi részén. Biztonsági övezetet akarnak létrehozni, és ide telepítenék a szíriai menekülteket. Előtte azonban ki akarják onnan füstölni a Washingtonnal szövetséges kurdokat, akik az Iszlám Állam sok terroristáját tartják fogva.
Ha éppen most tervezi az esküvőjét, érdemes lehet átgondolnia a helyszínt, ugyanis a hongkongi McDonald's-éttermekben most már lehetőség nyílik az egybekelésre.
Csütörtökön szavaz a román törvényhozás a Dancila-kormány elleni bizalmatlansági indítványról, amit már a benyújtásakor aláírt annyi képviselő, amennyi az elfogadásához is elég.
Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy antiszemita indíttatásra és szélsőjobboldali háttérre utalnak a körülmények, a cselekményt egy ember követte el, a 27 éves férfit elfogták.
„Rossz ötletnek nevezte” a Szíriában indított török támadást az amerikai elnök a Fehér Ház által szerda délután kiadott közleményben. Donald Trump tudatta: az Egyesült Államok nem támogatja az offenzívát.
A török védelmi minisztérium szerda este bejelentette, hogy a hadsereg megindította a szárazföldi műveleteket is Északkelet-Szíriában a Béke Forrása nevű hadművelet keretében.
Alexanda Amon Kotey és El Shafee Elsheikh annak a négytagú brit terrorista csoportnak voltak a tagjai, amelyet – mivel angolul beszéltek – foglyaik Beatles néven emlegettek.
A török védelmi minisztérium szerda este bejelentette, hogy a hadsereg megindította a szárazföldi műveleteket is Északkelet-Szíriában a Béke Forrása nevű hadművelet keretében.
Antiszemita indíttatásra és szélsőjobboldali háttérre utalnak a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés körülményei, a cselekményt egy ember követte el - közölte Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.
Zsinagógánk kameráján láttuk, hogy egy erősen felfegyverzett, acélsisakos elkövető lőfegyverrel kísérelte meg feltörni az ajtóinkat – idézte fel Max Privorozki.
Szíriából Irakba szállította az amerikai hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két, fogva tartott kegyetlen tagját, akik brit állampolgárok – jelentette szerdán este több amerikai médium nevük elhallgatását kérő tisztségviselők közlése alapján.
A kétkamarás román parlament együttes ülésen szavaz a Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról.
Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke és a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa szerdán először hangoztatta, hogy Donald Trump elnököt alkotmányos úton el kell mozdítani.
Elengedték az iráni hatóságok Julija Juzik orosz újságírónőt – közölte csütörtökön a Twitteren a teheráni orosz nagykövetség, hozzátéve: az újságírónő már felszállt a Moszkvába tartó járatra.
A Bruxinfo elemzője szerint mind a brit, mind az uniós oldalon a politikai kármentést tartják a legfontosabbnak a brexittel összefüggésben. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában azt mondta: Boris Johnson miniszterelnök előre hozott parlamenti választásra játszik.
A lítiumion akkumulátor kifejlesztéséért amerikai, brit és japán tudós, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kapta az idei kémiai Nobel-díjat.
Szíriából Irakba – pontosan nem tudni, azon belül hova – szállította át az amerikai hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két, fogva tartott kegyetlen tagját, brit állampolgárokat - jelentette szerdán este több amerikai médium nevük elhallgatását kérő tisztségviselők közlése alapján. Eddig a kurdok őrizték a két embert, akik egy négyfős te
Az elnök a Szíriában indított török támadást 'rossz ötletnek' nevezte. Azt mondta, ha a hadműveletek 'nem lesznek emberségesek', akkor Washington tönkreteszi a török gazdaságot.
A dulakodásra akkor került sor, amikor a spliti mérkőzésre érkező magyarok horvátok egy csoportjával találkoztak. A rendőrség hat férfit őrizetbe vett, köztük egy magyar állampolgárt is.
Sem a járdán, sem az úttesten nem legális, mégis egyre több az elektromos roller a brit utakon (is). Megindult a lobbizás, hogy törvénymódosítással tegyék lehetővé a használatukat, ám néhány közelmúltbeli baleset kétségeket is ébreszthet.
A török hadsereg ellenőrzése alá vonta a kijelölt célpontokat Északkelet-Szíriában a szerdán megindított, Béke Forrása fedőnevű hadművelet keretében - közölte csütörtökön a török védelmi minisztérium.
Ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést svédországi határain a jövő hónaptól. A döntés hátterében az az augusztusi robbantásos támadás áll, amelyet a dán adóhivatalná követtek ell, és amelynek a végrehajtásával két huszonéves svéd állampolgárt vádoltak meg.
A Tenkes kapitánya egy olyan kor emlékét idézi fel, amely nem az eredményétől vált dicsőségessé, hanem attól, hogy igaz ügyért folyt – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Velencében 2020. július 1-jétől szednek belépődíjat azoktól a turistáktól, akik csak egy napra látogatnak a városba - döntötte el szerdán a városi tanács. A városnézés árát és a pénz beszedésének módját később határozzák meg.
A Japánban található Isikavai kutatóintézetben 1998 júliusában születtek meg a világ első klónozott tehén ikrei. Kaga és Noto tudósai ugyanazt a klónozási technológiát alkalmazták, amellyel Nagy-Britanniában megszületett az első klónállat, a Dolly nevű bika.