2019. december 7. szombat

dec. 7
0:06
„Az auschwitzi szenvedés mérhetetlen volt” – Angela Merkel 14 év után először látogatta meg az egykori haláltábort (Blikk)
Angela Merkel 14 év alatt először látogatott el vezetőként az egykori koncentrációs táborba.
dec. 7
0:10
A magyar–lengyel barátság jegyében adtak át állami kitüntetéseket Varsóban (Blikk)
Hét lengyel állampolgár, köztük a Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) elnöke, Jaroslaw Szarek vette át pénteken a varsói magyar nagykövetségen az Áder János köztársasági elnök által a magyar-lengyel kapcsolatok ápolásáért adományozott állami kitüntetéseket.
dec. 7
0:14
Hadat üzent a magyar állam a Facebooknak: 1,2 milliárdra büntette a világcéget (Blikk)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Facebookra; ez az eddigi legnagyobb összegű, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírság a versenyhivatal történetében.
dec. 7
0:18
Őrizetben a moszkvai kettős rendőrgyilkosság gyanúsítottjai (Blikk)
Elfogták Moszkvában és Ingusföldön az orosz fővárosban november elején elkövetett kettős rendőrgyilkosság gyanúsítottjait - közölte a kiemelt ügyek felderítésével foglalkozó orosz Nyomozó Bizottság (SZK) pénteken.
dec. 7
0:18
Rendőrgyilkosság Moszkvában: elfogták a támadókat (Ripost)
Egy november eleji kettős rendőrgyilkosság gyanúsítottjait sikerült elfogni.
dec. 7
0:22
Ökölre ment egy pumával a kutyája védelmében egy nő (Blikk)
Dél-Kalifornia – Félelmet nem ismerve szállt szembe egy nő egy pumával, hogy mentse házi kedvencét.
dec. 7
0:26
Munkáspárti riválisát vádolja Boris Johnson (Blikk)
Jövő csütörtökön tartják Nagy-Britanniában az újabb általános választást.
dec. 7
0:30
Összecsapások: az utcán harcolnak a párizsiak a nyugdíjreform ellen (Blikk)
Egy nappal azután, hogy megbénították az országot a nyugdíjreform ellenzői, pénteken közlekedési sztrájkot tartottak a francia szakszervezetek.
dec. 7
0:34
Ankara szerint a Nato magára hagyta Törökországot a terrorizmus elleni harcban (Blikk)
Ankara – Törökország magára maradt a terrorizmus elleni harcban, miután a NATO londoni csúcstalálkozóján nem született egyezség – mondta Hulusi Akar török védelmi miniszter pénteken Ankarában.
dec. 7
0:38
Ügyészségi eljárás indult a volt belügyminiszter ellen (Blikk)
Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini, a Liga vezetője, volt belügyminiszter ellen, miután Carola Rackete, a nyáron a tiltás ellenére az olasz partoknál kikötött Sea-Watch 3 civilhajó kapitánya feljelentette rágalmazásért és bűncselekményre való felbújtásért – adta hírül maga Salvini pénteken.
dec. 7
0:42
Ehető csésze?! Az egyik légitársaság pontosan ezzel rukkolt elő (Blikk)
Az Air New Zealand tesztüzemben kezdett el olyan kávéscsészéket bevezetni a járatain, amiket az kávé után meg is ehetnek az utazók.
dec. 7
3:45
Utcán imádkozó keresztény hívőt vertek meg muszlim fiatalok Norvégiában (Ripost)
Az áldozat azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy megbocsájtott támadóinak, de szeretné ha a törvény előtt felelnének a tetteikért.
dec. 7
6:18
Karácsonyra kiengedhetik a börtönből a spanyol király elítélt sógorát (Blikk)
A karácsonyi ünnepekre kiengedhetik a börtönből Inaki Urdangarint, a spanyol király sikkasztásért elítélt sógorát – közölte a spanyol sajtó pénteken.
dec. 7
7:09
Teljes lett a diplomáciai kör (USAracing)
Távol-keleti látogatással érkezett a célegyenesbe az idei diplomáciai dömpingév: Orbán Viktor a világpolitika szinte összes vezetőjével külön találkozót bonyolított le 2019-ben.
dec. 7
7:30
Teljes lett a diplomáciai kör (HírTV)
Orbán Viktort Abe Sindzó japán miniszterelnök fogadta – Szijjártó: Példátlanul jó a kapcsolat.
dec. 7
7:51
Szabad szemmel: egész Európában veszélyben a sajtószabadság, különösen rossz a helyzet Magyarországon (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. december 7.
dec. 7
7:57
A jövő héten is folytatódnak a reform elleni tiltakozások (USAracing)
Miközben Franciaországban tegnap is folytatódott a nyugdíjreform ellen csütörtökön kezdődött közlekedési sztrájk, a szakszervezetek újabb tiltakozónapot hirdettek jövő keddre.
dec. 7
8:18
A szaúdi uralkodó elítélte a floridai katonai támaszponton elkövetett halálos merényletet (444.hu)
Négy emberrel végzett a szaúdi pilóta, aki az Egyesült Államokban tartózkodott továbbképzésen.
dec. 7
8:27
Johnson: Elérhető a kereskedelmi egyezmény az Eu-val (Képmás)
Corbyn szerint évekig tartana a tárgyalás más országokkal. A Brexitről vitatkozott a miniszterelnök és a Munkáspárt vezetője.
dec. 7
8:51
Johnson: elérhető a kereskedelmi egyezmény az EU-val (ATV)
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint minden előfeltétel adott ahhoz, hogy London szabadkereskedelmi megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után. Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor hosszú évekig tartanának a tárgyalások az új kereskedelmi e
dec. 7
8:51
Azonnali klímavédelmi intézkedéseket követelve ezrek tüntetnek Madridban (GazdaságPortál)
Azonnali klímavédelmi intézkedéseket követelve több ezer ember vonult utcára péntek este Madridban, ahol ezekben a napokban tartják az Ensz Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. ülését (COP25). “Tetteket most!”, “Nincs B-bolygó”, “Ha az éghajlat bank lenne, már megmentettétek volna” – egyebek mellett ezeket az üzeneteket írták magasba tartott t
dec. 7
9:03
Johnson: elérhető a kereskedelmi egyezmény az EU-val (USAracing)
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint minden előfeltétel adott ahhoz, hogy London szabadkereskedelmi megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit Eu-tagság megszűnése (Brexit) után. Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor hosszú évekig tartanának a tárgyalások az új kereskedelmi e
dec. 7
9:12
Nem kell fizetnie Elon Musknak, amiért „pedo guynak” nevezett egy búvárt (444.hu)
A milliárdos és a barlangban rekedt thai fiúk kimentésén dolgozó búvár a közösségi médiában vitatkoztak össze.
dec. 7
9:18
Robbanás Eperjesen: sokkal nagyobb a baj, mint bárki gondolta volna (Infostart)
Az érintettek közül sokak hollétéről egyáltalán nincs információ a felvidéki városban.
dec. 7
9:30
Csalódásokkal terhelt fejlődés - interjú Mark Kramer professzorral (Kripto Akadémia)
Magyarországot egymás után többször is rosszul kormányozták, ami némiképp érthetővé teszi, miért távolodtak el a választók bizonyos demokratikus normáktól - mondta a Népszavának adott interjújában Mark Kramer, a Harvard Egyetem professzora.
dec. 7
9:39
Több eltűnt személyről továbbra sincs hír az eperjesi gázrobbanás után (Képmás)
A kormány és a helyi önkormányzat külön bankszámlát hozott létre, ahová a pénzbeli támogatásokat lehet küldeni.
dec. 7
9:51
Németh Zsolt: Nemcsak újraegyesítjük Közép-Európát, hanem újra is építjük (USAracing)
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke Washingtonban, az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezetének díszvacsoráján.
dec. 7
9:57
Elképesztő dolgokat mondott a Bibliáról a palesztin miniszter (ATV)
“Egy olyan állammal szemben küzdünk, amely a semmiből érkezett, nincs történelme, sem földrajzi gyökerei, akik ellopták a földünket és fel akarnak számolni bennünket” – nyilatkozta a Atef Abu Saif, palesztin kulturális miniszter a Palesztin Televíziónak.
dec. 7
10:18
Összecsapott a tévében Boris Johnson és Jeremy Corbyn - erre jutottak (Infostart)
Éjszakába nyúlt a BBC 1-es csatornáján sugárzott vita, aminek egyáltalán nem csak a brexit volt a témája.
dec. 7
10:21
Imádja a kávét? Aggasztó hír érkezett (ATV)
A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) azzal számol, hogy a kávékereslet felülmúlja majd a kínálatot a 2019/2020-as idényben.
dec. 7
10:30
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt Washingtonban (HírTV)
Németh Zsolt méltatta a 30 évvel ezelőtti magyarországi rendszerváltoztatást, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok döntő szerepet játszott a változásban.
dec. 7
10:36
Evo Morales már Mexikóból is lelépett - ezzel az indokkal (Infostart)
Kuba felé vette az irányt, azt állítva, hogy beteg és orvosi kezelésre van szüksége.
dec. 7
10:39
Egy román újság szerint a mangalica egy híres román disznófajta (Képmás)
Egy gasztro-vlogger járt az országban, akinek a román konyha specialitásait is bemutatták egy dák farmon.
dec. 7
10:57
A milliárdos Michael Bloomberg cáfolja, hogy pénzével akar bejutni a Fehér Házba (GazdaságPortál)
Nem akarja “bevásárolni magát” a Fehér Házba – jelentette ki a demokraták elnökjelöltségéért versenybe szállt Michael Bloomberg amerikai milliárdos pénteken a CBS televíziónak adott interjújában. Bloomberget, amióta beszállt az elnökjelöltségért folyó küzdelembe, más demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok részéről az a vád éri, hogy a pénzével akar
dec. 7
11:09
Fokozódik a migrációs helyzet Bihácson (Képmás)
A HírTv Informátor című műsorában Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel beszélgetett a bihácsi migránstábor helyzetéről.
dec. 7
11:18
Feljelentette Matteo Salvinit egy Ngo-hajó kapitánya (HírTV)
Matteo Salvini nevetségesnek tartja a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy ő is feljelentést tesz a német állampolgár Carola Rackete ellen.
dec. 7
11:36
Egymillió eurót különítenek el a kormányalapból Eperjesnek (HírTV)
Az összeget a pénteki tűzvészben leégett épület stabilizálására fogják felhasználni, valamint az érintett családok is részesülnek belőle.
dec. 7
11:39
Tusk: Akármennyit változott, nem vitás, hogy Orbán az én gyengém (Képmás)
Az Európai Néppárt új elnökeként nyilatkozott a lengyel Gazeta Wyborczának a politikus.
dec. 7
11:42
Megtalálták a titokzatos máltai professzor útlevelét (Kripto Akadémia)
Joseph Misfud a 2016-os amerikai elnökválasztásban történt orosz beavatkozás ügyébe keveredett bele. Két éven keresztül semmilyen hírt nem adott magáról, október végén azonban állítólag hangüzenetet küldött, most pedig felbukkant egy korábban eltűnt útlevele.
dec. 7
11:45
Novák Katalint a Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották (USAracing)
Alelnökké választása után Novák Katalin az Mti-nek Washingtonban elmondta: a siker a Fideszé is, hiszen a magyar kormánypárt „nagyon nagyra becsült tagja a szervezetnek, adnak a szavára”.
dec. 7
11:45
A szaúdi uralkodó elítélte a floridai katonai támaszponton elkövetett halálos merényletet (GazdaságPortál)
Szaúd-Arábia uralkodója személyesen hívta fel Donald Trump amerikai elnököt, hogy elítélje a floridai haditengerészeti támaszponton pénteken délután elkövetett terrorista merényletet, amelynek tettese egy szaúd-arábiai pilóta volt. Szalmán király “barbár támadásnak” minősítette a három halálos áldozatot és több sebesültet követelő merényletet és eg
dec. 7
12:00
Szakértő: átmeneti állapotot mutathat a nyugat-európai terrorizmus csendje (Infostart)
A drónok és a 3D-s nyomtatók lehetnek a terroristák új fegyverei - véli Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója a témában rendezett nemzetközi konferencia szünetében nyilatkozott az InfoRádiónak. A szakértő szerint bár az Iszlám Államban elvesztette területeit és vezetését, továbbra is veszélyes.
dec. 7
12:15
A Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották Novák Katalint (Képmás)
Azt szeretnénk, hogy a nőknek legyen módjuk a választásra, és a kívánt karrierről akkor se mondjanak le, ha közben gyermeket nevelnek – hangsúlyozta beszédében az államtitkár.
dec. 7
12:21
Újraindultak a béketárgyalások az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között (USAracing)
Donald Trump november 29-én jelentette be a béketárgyalások újraindítását, másnap a tálibok is jelezték, hogy hajlandóak erre.
dec. 7
12:24
Egy nőszervezet alelnökévé választották Novák Katalint Washingtonban (Infostart)
Neve: Nemzetközi Női Demokrata Unió. Novák Katalin szerint a siker a Fideszé is.
dec. 7
12:30
Terrortámadás egy floridai légibázison (HírTV)
Négyen meghaltak, nyolcan pedig megsebesültek a pénteki terrortámadásban, amelyet egy szaúdi katona hajtott végre egy floridai légibázison.
dec. 7
12:36
Pert nyert Tőkés László (HírTV)
A református lelkészt azzal vádolták ,hogy az 1989-es temesvári ellenállása során pénzt kapott a magyar titkosszolgálattól.
dec. 7
12:45
Elhalasztották a Starliner új amerikai űrhajó indítását (ATV)
Elhalasztották a Starliner nevű új amerikai űrhajó indítását, a start újabb időpontját december 20-ra tervezik - közölte pénteken a United Launch Alliance (a Lockheed és a Boeing vegyesvállalata).
dec. 7
12:57
Ismét korlátlanul hozzáférhetők a Shutterstock képei Oroszországban (GazdaságPortál)
Ismét korlátlanul hozzáférhetők Oroszországban az egyik legnépszerűbb online fotóbank, az amerikai Shutterstock szolgáltatásai, miután a cég rendezte a problémát egy “kifogásolható kép” ügyében. Ezt a Shutterstock jelentette be és egyúttal sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ügyet nem kezelték a kellő időben. Az orosz távközlési és médiafelügy
dec. 7
13:21
Megválasztott páros (USAracing)
A több mint 150 éve működő Német Szociáldemokrata Párt történetében most először nem egy elnök, hanem két társelnök vezeti az Spd-t.

Keresés