2019. december 2. hétfő

dec. 2
0:06
Fokozottan ügyelnek a biztonságra a karácsonyi rendezvényeken Európa-szerte (Blikk)
- Fokozottan figyelnek a karácsonyi rendezvények, vásárok biztonságára az európai nagyvárosokban - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.
dec. 2
0:10
Londoni merénylet: sürgősen felülvizsgálják a próbaidőre helyezés szabályozását a történtek után (Blikk)
London, - Sürgősséggel felülvizsgálja brit kormány a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását - közölte vasárnap a brit igazságügyi minisztérium.
dec. 2
0:14
Ferenc pápa kőkemény kritikát fogalmazott meg a fogyasztói társadalomról (Blikk)
Vatikánváros - A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa, aki advent első vasárnapján a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszédében.
dec. 2
0:18
A keresztényüldözés is téma volt: fotókon Áder János Egyiptomban tett látogatása (Blikk)
Kopt keresztény egyházi vezetőkkel találkozott Áder János államfő vasárnap Egyiptomban, négynapos hivatalos útjának zárásaként, advent első vasárnapján.
dec. 2
0:22
Félreküldött vizeletminta miatt ürítettek ki egy mozit (Blikk)
A "fertőző anyag" miatt kiürítettek egy mozit, sőt több utcát is lezártak, majd kiderült: mindössze vizelet volt a félreküldött csomagban.
dec. 2
0:26
Nem csitul a botrány körülötte: újabb kínos helyzet miatt került tűzvonalba András herceg (Blikk)
Megint forrnak az indulatok András (59) herceg körül.
dec. 2
0:30
Leonardo DiCapriót azzal vádolják, hogy ő maga tehet az Amazonast pusztító tűzvészéről (Blikk)
Nem mást, mint Leonardo DiCaprio (45) hollywoodi filmsztárt tette felelőssé az Amazonas-vidékét sújtó erdőtüzekért a Jair Bolsonaro (64) brazil elnök.
dec. 2
0:34
Tragikus: saját maga készített fegyver végzett egy férfival (Blikk)
A betörőket akarta lelőni egy amerikai férfi a saját maga által eszkábált szerkezetekkel, de végül őt érte golyó.
dec. 2
0:38
Kirúgtak egy újságírót, mert kamu híreket közölt Trumpról (Blikk)
Azonnali hatállyal elbocsátották szombaton a Newsweek című amerikai hetilap portáljának egyik újságíróját, mert hamis történetet közölt Donald Trump amerikai elnökről. Jessica Kwong újságírónő - aki a Twitter-oldalán "Trump kormányzatáról és családjáról" tudósító politikai újságíróként mutatkozik be - még csütörtökön, a Hálaadás napján közölt tudós
dec. 2
6:12
Donald Trump, a popkultúra elnöke (ATV)
Az elnökök és média kapcsolatáról számtalan írás született. Az elmúlt választásokon egy új trend figyelhető meg: az Egyesült Államok elsőszámú vezetői már nem csak a politikai, hanem popkulturális befolyással is bírnak.
dec. 2
6:18
Fegyveres támadásban halt meg egy ukrán képviselő kisfia (USAracing)
Kijev utcáin már megöltek néhány ismert személyiséget azóta, hogy 2014-ben Oroszország elszakította Ukrajnától a Krím félszigetet.
dec. 2
6:27
Bejelentette lemondását a máltai miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Joseph Muscat, Málta munkáspárti miniszterelnöke vasárnap este a közszolgálati televízióban sugárzott beszédében jelentette be lemondását.
dec. 2
6:29
Tüntetők ismét felgyújtották Irán főkonzulátusát az iraki Nedzsefben (Kripto Akadémia)
A kormány ellen tüntető tömegek úgy vélik, hogy Irán beavatkozik Irak belügyeibe.
dec. 2
6:36
Imádkozó keresztényeket lőttek halomra Burkina Fasoban (ATV)
Legalább 14 imádkozó protestánst, köztük több tizenévest is megöltek ismeretlen fegyveresek a vasárnap reggeli misén Burkina Faso keleti részén - közölték nevük mellőzését kérő források a Reuters hírügynökséggel.
dec. 2
6:42
Rálőttek egy ukrán képviselőre, a támadásban a kisfia halt meg (HírTV)
A vasárnap esti támadás indítóoka egyelőre nem ismert.
dec. 2
6:48
Klímakoalíció alakult Amerikában - ezek a sztárok vannak benne (Infostart)
Az elnök John Kerry volt külügyminiszter, a társaság neve "Zéró világháború".
dec. 2
6:48
Ismét több összecsapás történt Hongkongban (HírTV)
A békés demonstráció több helyen ismét erőszakba torkollott.
dec. 2
6:54
Terror: hibáztak a brit hatóságok (USAracing)
Pártpolitikai kérdést csináltak Nagy-Britanniában a pénteki késeléses terrortámadásból. A szigetország utcáin jelenleg is több tucat, idő előtt szabadult dzsihadista járkálhat.
dec. 2
7:00
Bulizókra rontottak egy autós üldözés rendőrei, rengeteg halott (Infostart)
A brazíliai Sao Paulo egyik nyomornegyedében történt a tömegszerencsétlenség.
dec. 2
7:00
Tüzet nyitottak egy ukrán képviselő autójára Kijevben, a támadásban a kisfia halt meg (Kripto Akadémia)
A gépkocsi volánjánál Vjacseszlav Szobolev üzletember, a Kijev megyei tanács egyik képviselője ült.
dec. 2
7:06
Halálos tolongást okozott brazil rendőrök összetűzése egy parti résztvevőivel (HírTV)
Kilenc ember lelte halálát egy pánikszerű tolongásban a brazíliai Sao Paulóban.
dec. 2
7:18
Ismét tízezrek vonultak utcára Hongkongban (Képmás)
A kormányellenes tüntetők többször összecsaptak a rendőrökkel.
dec. 2
7:24
A képviselőre céloztak, a fiát lőtték le (Infostart)
Ukrajna fővárosában már nem ez az első eset a krími konfliktus óta.
dec. 2
7:30
Tüzet nyitottak egy ukrán képviselőre, a három éves kisfia meghalt (ATV)
Egy Kijev megyei képviselő autójára nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek vasárnap este az ukrán főváros központjában, a képviselő hároméves kisfiának halálát okozva - mondta el egy rendőrségi forrás, miközben a hivatalos források még nem árultak részleteket a támadásról.
dec. 2
7:33
Szabad szemmel: Németországban is gondok vannak, de Magyarországon villámgyorsan söprik félre a jogállami elveket (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. december 2.
dec. 2
7:35
Trump és ügyvédei nem vesznek részt a képviselőházi meghallgatáson (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök jogi tanácsadója közölte: Trumptól és munkatársaitól „nem várhatják el tisztességgel, hogy részt vegyenek egy olyan meghallgatáson, amelynek a tanúit még nem nevezték meg”.
dec. 2
7:36
Összeférhetetlenséget állapított meg az Európai Bizottság Andrej Babisnál (Képmás)
A kormányfő a brüsszeli vizsgálódásokat Csehország elleni politikai támadásnak tartja.
dec. 2
7:42
Bíráik mellett tüntettek a lengyelek több nagyvárosban (444.hu)
Száznál is több városban vonultak az utcára vasárnap este, hogy támogassák a kormány támadásaival szemben a bíróságokat.
dec. 2
7:48
Ismét tízezrek vonultak utcára Hongkongban, több összecsapás is volt (USAracing)
Az éjszakába nyúló hongkongi megmozdulásokon, közel két hét viszonylagos nyugalmat követően, vasárnap újra tízezrek vonultak utcára.
dec. 2
7:54
Egymásnak esnek migránsügyben az európai ellenérdekeltek (Infostart)
Ismét csatatérré alakulhat az Európai Unió belügyminisztereinek hétfőn kezdődő brüsszeli ülése, melyen minden bizonnyal újra asztalra kerülnek a migrációs kérdések. Németország a bevándorlók újraelosztási rendszere mellett érvel, cseh szomszédaik ugyanakkor hallani sem akarnak a kvóták felújításának ötletéről.
dec. 2
7:54
Több lengyel városban tüntettek az igazságügyi reform ellen (Képmás)
Jogászok, művészek, ellenzéki politikusok és polgári aktivisták csoportjai tiltakoztak vasárnap délután.
dec. 2
8:00
Ismét tízezrek vonultak utcára Hongkongban, több összecsapás is volt (ATV)
Több összecsapás is történt a rendőrök és a kormányellenes tüntetők között az éjszakába nyúló hongkongi megmozdulásokon, miután közel két hét viszonylagos nyugalmat követően vasárnap újra tízezrek vonultak utcára - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
dec. 2
8:00
Rálőttek egy ukrán képviselőre Kijevben (Képmás)
A támadásban a kisfia halt meg.
dec. 2
8:06
"Ne feledjük, miért kezdtük" - tízezrek vonultak Hongkong utcáin, összecsaptak a rendőrökkel (Kripto Akadémia)
Egy hét múlva lesz 7 hónapja, hogy a hongkongiak szünet nélkül demonstrálnak a kínai befolyás ellen.
dec. 2
8:21
Imádkozó keresztényeket öltek meg ismeretlen fegyveresek Burkina Fasóban (888.hu)
Legalább 14 imádkozó protestánst, köztük több tizenéves is megöltek ismeretlen fegyveresek a vasárnap reggeli misén Burkina Faso keleti részén – közölték nevük mellőzését kérő források a Reuters hírügynökséggel.
dec. 2
8:24
Lezuhant egy mentőhelikopter Franciaországban (444.hu)
Egy elöntött településre tartott menteni az embereket, amikor lezuhant, három katasztrófavédelmis vesztette életét.
dec. 2
9:30
Málta miniszterelnöke bejelentette lemondását (444.hu)
Január közepéig még a posztján marad. Azért kényszerült lemondani, mert már kabinetfőnöke és turisztikai minisztere is belekeveredett az oknyomozó újságíró, Daphne Caruana Galizia meggyilkolásának ügyébe.
dec. 2
9:39
Klímakoalíciót hozott létre John Kerry (Képmás)
A tagok között ott van Jimmy Carter és Bill Clinton volt elnökök, de Schwarzenegger, Emma Watson és Leonardo di Caprio is.
dec. 2
9:45
Klímacsúcs klímavészhelyzetben (Kripto Akadémia)
Kétszáz ország 25 ezer képviselője kezdi meg ma a tanácskozást a spanyol fővárosban.
dec. 2
9:57
Vezércselek – seregszemléket tartottak a német pártok (Képmás)
Három nagyon különböző pártkongresszus és két vezércsere – ez a november mérlege a német pártpolitikában. Megerősített Zöldek- és megerősödött Cdu-vezetés, váratlan vezércsere a szocdemeknél, valamint új, szobafestő elnök a polgárosodni szándékozó AfD-nél: így tartottak tisztújításokat a német pártok!
dec. 2
10:00
Új kémelhárító egységet hoznak létre (ATV)
Ausztráliában.
dec. 2
10:06
Jövő héten köszöntik A padlás című musical egymilliomodik nézőjét (HírTV)
Az 1988 óta folyamatosan repertoáron lévő darab ezredik előadása tavasszal lesz.
dec. 2
10:12
A labor helyett egy moziba küldték a "nagyon fertőző" vizeletmintákat Seattle-ben (444.hu)
Ki is kellett terelni a nézőket a Jégvarázs 2. vetítéséről a hálaadás hétvégéjén.
dec. 2
10:18
A pénz szaga (Kripto Akadémia)
Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne. Lukács evangéliumának igazára ékes példa a máltai kormányválság. Pedig sokáig úgy tűnt, el lehet tussolni a Daphne Caruana Galizia meggyilkolása mögötti sötét ügyeket, meg lehet úszni a felelősségre vonást. Nem lehetett.
dec. 2
10:42
Egyre több a migráns a nyugat-balkáni útvonalon (HírTV)
70 százalékkal több bevándorlót regisztráltak Szlovéniában az év első tíz hónapjában, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
dec. 2
11:42
Magyarics Tamás: a cégek adóparadicsomává tehetik Nagy-Britanniát a brexit után (Infostart)
A brexit ellenére is dinamikusan bővült az Egyesült Királyság gazdasága, gyorsabban nőtt, mint az EU-átlag. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő az InfoRádióban elképzelhetőnek nevezte, hogy a kilépés után a szigetország a társasági adó csökkentésével komoly versenytárs lesz.
dec. 2
11:48
Batman meghunyászkodott, a DC Comics írtja a Twitterről a képet, ami nem tetszik Kína urainak (444.hu)
Ezzel persze egyből magukra haragították a szólásszabadság és a demokrácia híveit.
dec. 2
11:54
Donald Trump nem vesz részt a képviselőházi meghallgatáson (ATV)
Donald Trump amerikai elnök és ügyvédei nem vesznek részt a képviselőház bizottsági meghallgatásán - közölte vasárnap este a Fehér Ház abban a levélben, amelyet Jerrold Nadlernek, az elnök közjogi felelősségre vonását előkészítő egyik bizottság, az igazságügyi bizottság elnökének küldött.
dec. 2
11:57
Novemberben az előző havinál kevésbé csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye (GazdaságPortál)
Novemberben lassult a feldolgozóipar teljesítménycsökkenése októberhez képest az euróövezetben. A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közölte, hogy novemberben 46,9 pontra emelkedett az euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) az októberi 45,9 pontról. A BMI 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység telj
dec. 2
12:06
Megkezdődött az Olaszországba civil hajókkal érkezett migránsok szétosztása (HírTV)
A szétosztásban nem tesznek különbséget menedékkérelemre jogosultak és illegális bevándorlók között.

Keresés