A Cosa Nostra maffiaszervezet tizenkilenc feltételezett tagját tartóztatta le a szicíliai rendőrség az amerikai Szövetségi Nyomozóirodával (FBI) közös akcióban - jelentették be a palermói hatóságok szerdán.
Nem csapódik a Földnek szeptemberben az a majdnem 50 méter átmérőjű aszteroida, mely száz hirosimai atombombáéval felérő erejű robbanást okozhatott volna.
Egy új európai bizottsági stratégia, majd a 26 vagy 27 tagú testület összeállítása lesznek a következő feladatai Ursula von der Leyennek. A BruxInfo brüsszeli irodájának igazgatója az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: komoly viták lesznek az új bizottsági tagok személye és az általuk vezetett portfóliókat illetően.
Mélyreható vizsgálatot indított az Amazon ügyében szerdán az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy az amerikai kereskedőóriás visszaélhetett-e az oldalán hirdetők adataival.
A szlovák államfő szerint voltak neuralgikus pontok a magyarországi találkozón, de a végén kezet tudtak nyújtani egymásnak. Nem zárta ki, hogy Áder Jánossal közös megemlékezésen vegyen részt Trianon századik évfordulóján.
Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek szerdán három török diplomatát Erbílben, az észak-iraki Kurdisztán székhelyén - mondták el helyi kurd biztonsági tisztségviselők a Reuters hírügynökségnek.
Több tízezer nem olasz származású roma hagyhatja el Olaszországot a jövőben, miután az olasz belügyminiszter hatására jelentés készül arról, hogy mennyien élnek illegális telepeken. Az intézkedés akár 60-90 ezer embert is érinthet.
Az év első hónapjaiban már 400 kanyarós megbetegedést regisztráltak Németországban. Ez olyan közegészségügyi kockázatot jelent, amely miatt szükséges az oltás kötelezővé tétele.
Az év első hónapjaiban idén már 400 kanyarós megbetegedést regisztráltak Németországban, ami a törvény indoklása szerint olyan közegészségügyi kockázatot jelent, amely miatt szükségessé vált az oltás kötelezővé tétele.
Bosznia-Hercegovina még mindig nem fogadta el a háborús bűnökről szóló állami stratégiát, ami lehetővé tenné, hogy az ügyeket 2023-ra lezárják az EBESZ szerint.
Az Egyesült Államok elnöke korábban azt mondta, sosem kedvelte a férfit, aki a vád szerint egy egész hálózatot szervezett arra, hogy kiskorúaknak fizessenek a szexért.
Igaz, csak a republikánusok körében. Összességében azonban nem változott, tehát nem is csökkent az amerikai elnök népszerűsége a sokak által rasszistának titulált elszólása előtti héthez képest.
Az oroszok 68 százaléka kedvezően viszonyul Ukrajnához - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Új idők köszöntenek be Európában, mert egy biztató, reményteli, nem pártpolitika mentén felálló többség választotta meg az Európai Bizottság új elnökét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Judit igazságügyi miniszter.
Életfogytig és további 30 évig tartó börtönbüntetésre ítélték a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán volt drogbárót szerdán New Yorkban.
Híres amerikai sportolóknak is készít ruhákat Hanoiban egy gyár, ami a vietnámi háborúban még az amerikaiak ellen küzdő kommunistákat szolgálta ki. Nagy nemzetközi cégek beszállítójaként a gyár az amerikai, kanadai és dél-afrikai olimpiai csapat ruháit készítette az elmúlt években. A 2020-as tokiói olimpiára is ők készítik el ezeknek a csapatoknak
Ursula von der Leyen hivatalos lemondását követően szerda délelőtt átvette védelmi miniszteri kinevezését a berlini államfői palotában Annegret Kramp-Karrenbauer.
Ötven éve járt először ember a Holdon, ebből az alkalomból több megemlékezést is tartanak a héten az Egyesült Államokban. Elsőként Neil Armstrong lépett a Hold felszínére, ő hét éve meghalt. Buzz Aldrin volt a második, ő még él, és azt mondta, nagy baj, hogy a tudomány megrekedt, már ami a holdraszállásokat illeti.
A képviselőház rasszistának bélyegezte az elnök megnyilvánulását, de a „politikai korrektség” szülőhazájában ettől nem szakadt le az ég, mert a közélet már leértékelte a szavak jelentőségét.
A lengyel hatóságoknak most újabb két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, de a varsói kormány még mindig állítja, hogy igaza van.
A szervezet jelentéstevője szerint a szeptember 7-én lejáró válsághelyzet után már nem kellene újabbat bejelenteni. Felipe González Morales amondó, a migránsellenes retorikával is fel kellene hagyni.
Életfogytig és további 30 évig tartó börtönbüntetésre ítélték a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán volt drogbárót szerdán New Yorkban.
Elfogadhatatlannak nevezte szerdán Szijjártó Péter az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának ülésén elhangzott felszólalásában azt a javaslatot, amely szerint az illegális migránsoknak ugyanolyan egészségügyi ellátást kell biztosítania egy tagállamnak, mint saját állampolgárainak.
Rákényszerülhetett az olasz belügyminiszter, hogy új ellenséget válasszon, miután egyre kevesebb menekült érkezik az országba. Ami megmarad, az a rasszizmus és a kiszolgáltatott emberek vegzálása.