Faültetéssel állítanák meg a Salvadorból érkező bevándorlókat. Hasonló módon segítenének a helyzeten Hondurasban, Guatemalában és Mexikó déli részén is.
1969. július 20-án, greenwichi idő szerint 20.17-kor teljesült egy sok évszázados álom: ember szállt le egy másik égitestre, majd hat és fél órával később rá is lépett. 50 évvel később még mindig vannak, akik azt mondják: csupán az évszázad csalásának voltunk tanúi.
Donald Trump amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.
Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint London nem tervez katonai akciót az Irán által pénteken lefoglalt brit tartályhajó kiszabadítására, de követeli az iráni hatóságoktól a hajó azonnali elengedését. Londoni elemzői vélemény szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatóján dicsérte azokat a híveit, akik egy minapi észak-karolinai nagygyűlésen visszhangozták azt a kijelentését, miszerint azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük felmenőik hazájába.
Megnőhet a politikai mozgástere Ukrajna májusban beiktatott elnökének, ha pártja nyeri vasárnap a parlamenti választást. Választási kampányában átfogó változásokat ígért, de ezeket akkor tudja megvalósítani, ha a törvényhozásban a szövetségesei kerülnek többségbe.
Szerintük jogosan jártak el, mivel korábban a britek az ő hajójukat kapcsolták le a Gibraltári-szorosban. London nem akar háborút, de határozott válaszlépéseket emleget.
Nyilatkozatban hívta fel a KMKSZ a kárpátaljai közvélemény figyelmét arra, hogy ismeretlenek az elnök nevében megtévesztő SMS-eket küldtek a lakosságnak.
Több ezren gyűltek össze Bosznia-Hercegovinából és Európa más országaiból szombaton az boszniai Hambarine településen 86 muszlim bosnyák temetésére, akiket a boszniai háborúban történt prijedori mészárlásban szerbek lőttek agyon.
Penny Mordaunt brit védelmi miniszter szombati nyilatkozata szerint Omán területi vizein haladt a Stena Impero nevű brit tartályhajó, amikor az iráni Forradalmi Gárda lefoglalta. Jeremy Hunt külügyminiszter szombaton telefonon beszélt iráni hivatali partnerével, mélységes csalódottságának hangot adva a történtek miatt.
Az Európa Tanács kínzásmegelőzéssel foglalkozó bizottsága bírálja a szlovákiai börtönök állapotát. Az ellenőrök figyelme főként a fogva tartás körülményeire, higiéniai szabályok betartására és a börtönlakók foglalkoztatási lehetőségeire összpontosult. Az igazságügyi minisztérium máris reagált: igyekszik.
A tiltakozókat az dühítette fel, hogy az orosz választási bizottság gyakorlatilag minden ellenzéki indulót kizárt a helyhatósági választások folyamatából.
Több mint húszezren tüntettek szombaton az orosz főváros központjában a moszkvai képviselőtestületi választások szabadságáért - közölte a Fehér Számláló (Belij Szcsotcsik) nevű nem kormáyzati szervezet.
A székelyföldi Atyhán (Atia) szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni.
Folyik a károk felmérése Athénban a tegnapi erős földrengés után. A földmozgás miatt összedőlt egy nagyobb épület a kikötőben, a belvárosban pedig vakolat és téglák hullottak le. Az Akropoliszban viszont nem esett kár. További részletek a videóban.
A populizmus és a nacionalizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni fellépést sürgette Angela Merkel német kancellár szombaton, az Adolf Hitler elleni 1944-es sikertelen merénylet 75. évfordulója alkalmából tartott berlini ünnepségen, leszögezve, hogy nem szabad elfelejteni a történelem leckéjét.
Cape Canaveral – 1969. július 20-án, éppen 50 évvel ezelőtt történt meg az elképzelhetetlen: magyar idő szerint este 10 óra 17 perckor két amerikai űrhajós, Neil Armstrong (†82) és Buzz Aldrin (89) az Apollo–11 modulja, a Sas fedélzetén sikeresen megérkezett a Holdra.
Napok óta iszonyú forróság pusztít Nebraska területén, az időjárásért felelős szervezet munkatársai kipróbáltak lehet-e sütit sütni az autóban a forró napon. Lehet.