Julien Aubert, a konzervatív Köztársaságiak párt képviselője Twitter-bejegyzésében „rövidnadrágos prófétanőnek, Nobel-félelemdíjasnak” nevezte a svéd aktivistát.
Az újrahasznosítandó elektronikai hulladék ellepi a délkelet-ázsiai partokat, és a környező országokban illegálisan operáló kínai cégek szennyezi a környezetet.
Hétfőn Venezuela 23 államának több mint felénél kimaradt az áramellátás. A Reuters és a közösségi média tanúsága és beszámolói szerint a kormány „elektromágneses támadást” sejt a háttérben. Március óta ez volt az első áramkimaradás, amely a fővárost, Caracas-t is sújtotta. A kormány az ellenzéket és az Egyesült Államokat hibáztatja.
Donald Trump amerikai elnök büntetővámok bevezetésével fenyegette meg kedden Guatemalát, mert vonakodik megkötni az illegális bevándorlókról szóló egyezményt.
Boris Johnson lett az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. A brit Konzervatív Párt túlnyomó többséggel szavazott bizalmat a volt külügyminiszternek, aki szerdától veszi át Theresa May helyét. Johnson azt ígérte, az Egyesült Királyság október 31-éig mindenképp kilép az Európai Unióból, akár Brexit-megállapodás nélkül is. További részletek a videób
Sikeresen pályára állították a Csandraján–2 indiai űrszondát, amely a Hold olyan pontjára érkezik, ahol korábban még nem szállt le űrmisszió. A hordozórakéta a dél-indiai Csennaitól 80 kilométerre északra fekvő Sriharikota űrközpontból indult küldetésére.
Elképesztő eseménynek voltak szemtanúi a nigériai repülőtér utasai: egy férfi a felszállni készülő gép szárnyára mászott fel, alig pár perccel az indulás előtt.
A zene kiváló a stresszes betegek megnyugtatására. A kutatók szerint ennek a dalnak a meghallgatása annyira ellazít, mint a szorongások enyhítésére adott antidepresszánsok vagy nyugtatók, netán a helyi érzéstelenítésre alkalmazott gyógyszerek.
Konstruktív együttműködést remél az Európai Bizottság a leendő brit miniszterelnöktől, Boris Johnsontól, akit ma nevez ki Theresa May utódjául II. Erzsébet királynő.
Franciaország, Olaszország és Dánia is támogatja a brit kormány kezdeményezte európai irányítású tengerhajózás-védelmi egység létrehozását a Hormuzi-szorosban - közölte három magas rangú uniós diplomata kedden.
Az angol megszállás idején terjedni kezdett a kereszténység, de Pakisztán kiválása után, különösen 1977-től, Ziaul Hakk tábornok iszlamizálási politikája miatt állandóvá vált üldözése.
Moszkva továbbra is arra törekszik, hogy beavatkozzon az amerikai választási folyamatba - hangsúlyozta kedden Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
A sok igény miatt úgy tűnt, hogy teljesen kimerülhet a 2001-ben felállított alap, 70 százalékkal csökkentették a kifizetéseket. Most 2090-ig garantálva van a működése.
Julien Aubert, a Köztársaságiak képviselője rövidnadrágos prófétanőnek és Nobel-félelemdíjasnak nevezte Thunberget, utalva arra: az aktivistát a tevékenységéért Nobel-békedíjra is jelölték az idén.
Megkezdődött a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a székelyföldi Tusnádfürdőn. A rendezvény kiemelt témája az első világháború századik és a rendszerváltás harmincadik évfordulója. Az előadók értékelik az EP-választás eredményét, Orbán Viktor miniszterelnök szombaton mond beszédet.
Macron elmondta: teljes mértékben egyetért Von der Leyennek az Európai Parlament előtt elmondott beszédével, így „éghajlatvédelemmel kapcsolatos erős európai törekvéssel”.
A Nissan Motor több mint tízezer embert tervez elbocsátani globálisan, hogy hatékonyabbá tegye és föllendítse üzletmenetét –közölte egy forrásra hivatkozva szerdán a Reuters.
A szervezett utak keretében Görögországba látogat a legtöbb magyar turista, az egyéni utazások fő célpontja Horvátország - írta szerdai számában a Világgazdaság, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésére hivatkozva.