2019. július 25. csütörtök

júl. 25
15:16
Meghalt a tunéziai elnök (Kripto Akadémia)
Meghalt Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök - jelentette be az észak-afrikai ország elnöki hivatala csütörtökön.
júl. 25
15:18
Alkotmánymódosítással küzdenének az extrém állapotok ellen (Infostart)
Rendkívüli a szárazság Csehországban, a terméshozam is megsínyli.
júl. 25
15:21
Hetvenéves melegrekord dőlt meg Párizsban (ATV)
Párizsban megdőlt csütörtökön 13 óra 42 perckor a több mint hetvenéves abszolút melegrekord 41 fokkal, de a hőmérséklet a délután folyamán még tovább emelkedik - közölte a francia meteorológiai szolgálat.
júl. 25
15:27
„Katonai fenyegetés”: veszélyeztetik a békefolyamatot Kim Dzsong Un kilőtt rakétái (ATV)
Dél-Korea szerint az, hogy Észak-Korea csütörtökön két „új típusú, rövid hatótávolságú rakétát” indított, katonai fenyegetést jelent, amely veszélyezteti a békefolyamatot a Koreai-félszigeten.
júl. 25
15:45
Orosz tartályhajót kutatott át az ukrán titkosszolgálat (Kripto Akadémia)
Az ukrán hatóságok szerint a most Nika Spirit néven közlekedő hajó korábban részt vett a Kercsi-szoros lezárásában.
júl. 25
16:00
Új szakaszban a brüsszeli eljárás, egy hónapja van a kormánynak (Infostart)
Az Európai Bírósághoz fordult az Európai Bizottság, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a "Stop Soros" törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. A kormány jelezte, készen áll a perre.
júl. 25
16:03
A távozó Eb még elvégzi a "piszkos munkát" a bevándorláspárti erőknek (HírTV)
A bejelentett Magyarország elleni eljárások fokozott nyomásgyakorlást jelentenek a magyar bevándorláspolitikára.
júl. 25
16:09
A spanyol parlament nem választotta meg miniszterelnökké a szocialista Pedro Sánchezt (USAracing)
Pedro Sáncheznek a szavazásban résztvevők egyszerű többségének támogatását kellett volna elnyernie ahhoz, hogy újraválasszák a posztra.
júl. 25
16:15
Az Európai Bíróság elé került a "Stop Soros" törvénycsomag (HírTV)
Hollik István kormányszóvivő szerint az eljárás nem törvényes, ráadásul figyelmen kívül hagyja a magyar választók akaratát, akik elutasították a bevándorlást.
júl. 25
16:27
Ezzel a csodálatos hajrával nyert világbajnoki aranyat Kapás Boglárka (USAracing)
A magyar úszónő úgy győzött, hogy az első fordulónál csak a nyolcadik helyen úszott, s száz méter után is jelentős hátránya volt az élen haladókkal szemben.
júl. 25
16:36
Hetvenéves melegrekord dőlt meg (Infostart)
Párizsban megdőlt az abszolút melegrekord 41 fokkal, Németországban 41,6 fokkal. Rekordhőséget mértek Nagy-Britanniában is. Van, ahol atomerőművet kellett leállítani.
júl. 25
16:39
150 ember halhatott meg egy balesetben a Földközi-tengeren (444.hu)
Felborult több, menekülteket szállító gumicsónak.
júl. 25
16:51
A briteknél is rekordot döntött a hőség, csütörtökön még 39 fok is lehet (Kripto Akadémia)
A legnagyobb hőség Londonban és szélesebb térségében van, de Észak-Angliában és Skócia déli körzeteiben is 30 fok körüli hőmérsékleteket mérnek.
júl. 25
17:12
Boris Johnson előrehozott választásra számíthat - ez a jele (Infostart)
Boris Johnson új brit kormányfő brutális kormányátalakítással kezdte első napját. A kabinetbe csak hűséges keményvonalas brexitpártiak kerültek. Emellett vezető tanácsadóként megjelent a korábbi brexit-népszavazási kampány ellentmondásos főszervezője.
júl. 25
17:15
Át akarta repülni a La Manche-csatornát a francia légdeszkás, de beleesett a vízbe (SzMo)
A táv feléig jutott csak.
júl. 25
17:27
A spanyol parlament nem választotta meg miniszterelnökké Pedro Sánchezt (HírTV)
Pedro Sáncheznek a szavazásban résztvevők egyszerű többségének támogatását kellett volna elnyernie ahhoz, hogy újraválasszák a posztra.
júl. 25
17:48
Prajuth Csan-Ocsa: Thaiföldön fegyelem lesz (Infostart)
Bemutatta új, polgári kormányának programját Thaiföld miniszterelnöke.
júl. 25
17:51
A 40 lesz mostantól az eddigi 30 fok? Évtizedes rekordok dőlnek meg (ATV)
Egyre többet hallani mostanában a klímakatasztrófa következményeiről, amelynek egyik „legkézzelfoghatóbb” eredménye az Európát sújtó hőhullám. Az utóbbi napokban, de hónapokban is olyat tapasztaltak az emberek, amit vagy még soha, vagy már évtizedek óta nem. Ha nem változik semmi, akkor a következő években a 40 lehet a 30 fok.
júl. 25
17:54
A világ második legidősebb vezetője hunyt el (Infostart)
Meghalt Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök - jelentette be az észak-afrikai ország elnöki hivatala csütörtökön.
júl. 25
17:57
Marad a bizonytalanság Madridban (Kripto Akadémia)
Csütörtökön sem szavazta meg az ország új kormányfőjének a spanyol parlament Pedro Sánchezt.
júl. 25
17:59
Legalább 116 menekült fulladt vízbe Líbia partjainál (Kripto Akadémia)
A kimentett 132 embert pedig visszaszállították Líbiába, ahol sokukat embertelen körülmények között tartják fogva a menekülttáborokban.
júl. 25
18:09
Elengedték az ukrán hatóságok által feltartóztatott orosz hajó legénységét (ATV)
Elengedték az ukrán hatóságok az Izmail kikötőjében feltartóztatott orosz tartályhajó legénységét - közölte orosz hírügynökségekkel csütörtökön a kijevi orosz nagykövetség.
júl. 25
18:11
Von der Leyen a lengyel miniszterelnökkel már találkozott Varsóban (ATV)
Morawieczki lengyel miniszterelnökkel már találkozott az Európai Bizottság új elnöke. Ursula von der Leyennel “nehéz témákat”, a migrációt és a jogállamiságot is érintették, és a biztosi posztok elosztását is. Orbán-von der Leyen találkozó is lesz - mondta még a múlt héten Gulyás Gergely.
júl. 25
18:15
Az amerikai igazságügyi miniszter bejelentette, hogy újra végrehajtják a szövetségi bíróságok halálbüntetéseit (444.hu)
Így 2003 óta először hajtanak majd végre szövetségi bíróságokon hozott halálos ítéleteket.
júl. 25
18:21
Visszatér a Barcelonához korábbi sztárja (ATV)
Az FC Barcelona korábbi kiváló labdarúgója, a holland Patrick Kluivert utánpótlás-igazgatóként tért vissza a katalán klubhoz.
júl. 25
18:21
Schiffer: A Fideszt váltó új kormány úgy fog botladozni Mészáros Lőrinc körül, mint 98-ban a Fidesz a posztkommunista oligarchák körül (444.hu)
Schiffer András Gulyás Gergellyel vitatkozott Tusnádfürdőn arról, lesz-e, lehet-e még rendszerváltás Magyarországon, és hogyan kell értelmezni az előzőt. Az LMP volt vezetője szerint a Fidesz felelőssége is, hogy egy kormányváltás után lesz-e, aki kormányozni tudja ezt az országot.
júl. 25
18:30
Lemond Puerto Rico kormányzója (Kripto Akadémia)
A sorozatos tiltakozó megmozdulások hatására távozik hivatalából Ricardo Rossello, az Egyesült Államokkal társult viszonyban levő karibi szigetország első embere.
júl. 25
18:32
“A hosszú kések éjszakája ehhez képest Bambi” (Kripto Akadémia)
Miután az új brit kormányfő lényegében kivégezte elődje kormányát, most már feltehetően teljes erővel a Brexitre koncentrál. Juncker figyelmeztette Johnsont: nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés
júl. 25
18:33
A negatívumok ellenére eredményes volt a magyar összefogás az ukrán választáson (HírTV)
A KMKSZ közleménye szerint az eddigi választásokhoz hasonlóan ez a szavazás sem volt mentes a törvénytelen és becstelen eszközök alkalmazásától.
júl. 25
18:57
Elengedték az ukrán hatóságok által feltartóztatott orosz hajó 10 fős legénységét (444.hu)
Busszal átszállították őket Moldovába, ahonnan továbbrepülhetnek Moszkvába.
júl. 25
19:39
Boris Johnson hadüzenetet küldött az EU-nak? (ATV)
Boris Johnson a várakozásoknak megfelelően gyakorlatilag teljesen átszabta a brit kormánykabinetet. Szinte valamennyi fontosabb posztra kemény Brexit-párti politikusokat ültetett. Néhány elemző szerint ez szinte hadüzenettel ér fel az EU-val szemben – de kudarc esetén előrehozott választások is lehetnek.
júl. 25
19:45
Magyarország a klímavédelmi célokat úgy tudja teljesíteni, ha megépíti az új atomerőmű-blokkokat (USAracing)
Süli János kifejtette: Európa erőműparkja öregedőben van, és nem biztos, hogy Magyarországnak 10-15 év múlva is lehetősége lesz importból fedezni energiaszükségletének 31 százalékát.
júl. 25
20:06
Magyarics Tamás: Az új miniszterelnök fejéhez pisztolyt szegeztek (Infostart)
Boris Johnsonnak először a brit parlamenttel kell megküzdenie, hogy megtörténhessen október 31-ig a brexit – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára.
júl. 25
20:09
Nyeregben érzi magát Trump (Kripto Akadémia)
Donald Trump úgy érzi, nyert és azonnal vissza is vágott a kongresszusnak. Ez a közvetlen hatása Robert Mueller szerdai meghallgatásának. A demokraták kivárnak.
júl. 25
20:09
Juncker Johnsonnak: nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés (ATV)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt csütörtök este Boris Johnson új brit kormányfővel, és arra figyelmeztette, hogy semmiképp nem tárgyalható újra az Egyesült Királyság európai uniós kiválási feltételrendszeréről megkötött szerződés.
júl. 25
20:21
Juncker Johnsonnak: Nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés (HírTV)
Az EU álláspontja az, hogy a kiválási szerződés a legjobb és egyben az egyetlen lehetséges megállapodás az Európai Tanács irányelvei alapján.
júl. 25
20:39
Juncker azt mondta Boris Johnsonnak, hogy nem tárgyalható újra a brit kiválási szerződés (444.hu)
Az Európai Bizottság leköszönő elnöke és a brit miniszterelnök mobilszámot cserélt.
júl. 25
20:57
Szánthó Miklós: Átfogó támadást indítottak uniós szervek a magyar szuverenitás ellen (USAracing)
A bizottság lépése nyilvánvalóan jogi nonszensz, hiszen egy állam szuverenitásának alapköve, hogy alkotmányos szabályait szabadon állapítja meg – mondta az Alapjogokért Központ igazgatója.
júl. 25
21:03
Egy 15 éves diákot csábított el, börtön fenyegeti az angliai „Mrs. Robinsont” (SzMo)
50 éve már, hogy nagy felhördülést okozott Mike Nichols Diploma előtt című filmje, ahol egy középkorú férjes asszony kikezd tizenéves lánya barátjával. A valóság ismét követte a mozit.
júl. 25
21:09
Két nap alatt kétszer dőlt meg a melegrekord Németországban (444.hu)
A rendszeres időjárási adatfelvétel 138 éves történetében először mértek 42 foknál többet. A következő napokban még nagyobb lesz a kánikula.
júl. 25
21:15
Juncker: akármit mond Boris Johnson, a Brexit-szerződést nem lehet újratárgyalni (Kripto Akadémia)
Csakis a nem kötelező érvényű politikai nyilatkozat szövege módosítható. Nagy-Britannia készülhet új miniszterelnökével a megállapodás nélküli kilépésre.
júl. 25
21:21
Elfogták a négy fiút, akik összevertek egy leszbikus párt egy londoni buszon (444.hu)
Miután véresre verték a két lányt, leszálltak a 15 és 17 év közötti homofób támadók.
júl. 25
21:30
Végrehajtat néhány kivégzést a Trump-adminisztráció (Infostart)
Az erről szóló bejelentés William Barr igazságügyi miniszterre jutott.
júl. 25
21:48
Tusványos 30: Gulyás Gergely közös színpadra ült Schiffer Andrással (Infostart)
A rendszerváltozás harminc évvel ezelőtti eseményeinek mái ható tanulságait boncolgatták, de aktuálpolitizáltak is.
júl. 25
21:57
Rendkívül erős kitörést produkált Mexikó egyik legaktívabb vulkánja, a Popo-catepetl (ATV)
A tűzhányó hamut és füstöt lövellt fel az égboltra, egészen 1200 méteres magasságig a kráter fölött. A csak El Popóként emlegetett vulkán egy nap leforgása alatt 280-szor eregetett füstöt és hamut.
júl. 25
22:03
A kisfiú, aki soha nem fog felnőni, és máig nem tudják, miért (SzMo)
Egy évet jósoltak neki az orvosok, de csodák csodájára Dylan Myers immár 8 éves. Ma sem nagyobb azonban, mint egy jól fejlett egyéves baba.
júl. 25
22:06
Az EU szerint már minden késő brexitügyben (Infostart)
Az Európai Unió vezetői bezárták a kaput bárminemű további brexittárgyalás lehetősége előtt. Mostantól már csak meghallgatás és elemzés lehetséges.
júl. 25
22:21
A szerelem kertjével csalt újra mosolyt egy japán férfi a megvakult felesége arcára (SzMo)
Egyetlen szál virág is lehet szerelmi gesztus, egy egész virágos kert pedig az örök összetartozásé. Erről szól a japán Kuroki házaspár megható története.
júl. 25
23:45
Olyan ütemben irtják az őserdőt Brazíliában, hogy az összeomlás lassan megállíthatatlan lesz (444.hu)
Júliusban eddig 1345 négyzetkilométeren vágtak ki fákat, harmadával többet, mint a 2015 óta zajló mérések eddigi rekordhónapjában.

2019. július 26. péntek

júl. 26
6:09
Perbe fogta Magyarországot az Európai Bizottság (USAracing)
Keresetet nyújt be Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságára (EUB) az Európai Bizottság (EB) a Stop, Soros! törvénycsomag miatt – számolt be róla csütörtökön a Népszava.

Keresés