Bár még mindig számolják a szavazatokat, Donald Trump republikánus elnökjelölt viszont már beszédet intézett a támogatóinak. Trump kijelentette, hogy gyakorlatilag megnyerték a választást, most a választás tisztaságának biztosítását tartja a legfontosabbnak.
Meglepő módon a republikánusokhoz közeli Fox prognózisa szerint sokkal jobban vezet a demokrata Biden, mint a CNN-nél, de a 270-től még mindkét aspiráns távol van.
A Fehér Házból intézett beszédet híveihez és a nemzethez az újraválasztásáért kampányoló republikánus elnök, miután Joe Biden korábban türelemre és kitartásra biztatta híveit, leszögezve: van esélyük a győzelemre.
Giuseppe Conte olasz kormányfő újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében szerdára virradóra. A korlátozások csütörtökön lépnek életbe, és legalább december 3-áig lesznek érvényben.
Bár még javában tart a voksok összesítése, a regnáló amerikai elnök bejelentést tett az eredményről amerikai idő szerint szerda hajnalban. Percről percre.
A legfrissebb adatok azt jelzik, hogy fokozatosan csökken az új igazolt fertőzöttek és a kórházban kezeltek napi száma, míg az elhalálozásoké továbbra is gyorsan emelkedik.
Elkezdődtek az utcai zavargások és tüntetések Amerikában. Washington DC-ben a Black Life Matters aktivistái csaptak össze a rendőrökkel. Három embert letartóztattak.
Az amerikai elnökválasztás demokrata és republikánus jelöltje is úgy értékelte, hogy jól áll a Fehér Házért futott versenyben – mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.
Az Iszlám Állam követte el a bécsi terrortámadást. A merénylet kapcsán már 14 embert letartóztattak, akik a gyanú szerint kapcsolatban álltak a 20 éves merénylővel.
A szlovén kormányfő szerint "elég egyértelmű", hogy az amerikaiak Donald Trumpot választották meg újabb négyéves ciklusra az Egyesült Államok elnökének - ezt Janez Jansa Twitter-oldalán írta szerdán.
Az Egyesült Államok többé nem tagja a párizsi klímaegyezménynek, miután szerdán hatályba lépett Washington felmondási nyilatkozata - tájékoztatott az ENSZ klímatitkársága.
Az észak-macedón kormány járványmegelőzési intézkedéseinek értelmében a vendéglátóhelyek ezentúl csak 21 óráig tarthatnak nyitva, emellett pedig a miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy lehetőleg este kilenc után ne menjen sehova.
A mesterséges fényt a környezetszennyezés többi formáihoz kellene sorolni, mert már szisztematikus károkat okoz a természetben - erre figyelmeztettek tanulmányukban az Exeteri Egyetem kutatói.
Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, szerdára már több mint 9500 új fertőzöttet és csaknem kétszáz elhunytat jegyeztek fel egy nap alatt, az egészségügyi miniszter pedig új korlátozásokat helyezett kilátásba.
Milliós nagyságrendben lehetnek a még nem összesített levélszavazatok az eddigi eredmények szerint Donald Trumpnak kedvező keleti államban, de a regnáló elnök nem bízik a levélszavazatok még hátralévő összesítésében, ami egy Németországból érkezett üzenet szerint akár alkotmányos válságot is előidézhet az újvilágban.
Több amerikai államban nemcsak az elnökről, hanem más kérdésekben is döntöttek a szavazók. Szinte mindenhol a legalizálás mellett döntöttek, több helyen a termesztést is engedik, és persze meg is adóztatják.
A republikánusok várhatóan meg tudják tartani többségüket a szenátusban az amerikai sajtó szerdai előrejelzése szerint, több ingadozó államban nem jártak sikerrel a demokrata párti kihívók az előző nap tartott választásokon.
A gyerekekkel való együttélés nem befolyásolja a kockázatát annak, hogy a felnőttnél az új koronavírus okozta súlyos tünetek alakulnak ki - állapították meg brit kutatók.
Úgy néz ki, hogy bár Georgiát és Észak-Karolinát Trump behúzta, de Wisconsint elvitte Biden, és Michiganban is fordítani látszik. Nevada marad billegő állam, de ott csak csütörtökön hirdetnek eredményt.
Spanyolországban 1,3 százalékkal, mintegy 50 ezerrel nőtt a munkanélküliség októberben az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán.