2020. november 6. péntek

nov. 6
0:00
Macron megerősítené az EU-n belüli határok ellenőrzésést (444.hu)
Az utóbbi hetek terrortámadásai miatt.
nov. 6
0:03
Karanténban a szlovák kormányfő, miközben az ország a második nagy tesztelésre készül (Infostart)
Mintegy háromezer mintavételi helyet állítanak fel a hétvégén Szlovákiában az új koronavírus szűrés második fordulójában. A kijárási korlátozást pedig november 14-ig meghosszabbították.
nov. 6
0:03
Drámai számok érkeztek az olaszoktól: már 40 ezer felett jár a koronavírus áldozatok száma (Blikk)
Olaszországban megugrott a járványgörbe, egy nap alatt 445 beteg halt meg az egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint, miközben az emberek az éjfélkor életbe lépő kijárási tilalmakra készülnek.
nov. 6
0:03
Az EBESZ-megfigyelők egyelőre nem hagyják el az Egyesült Államokat (Demokrata)
Arra számítanak, hogy nagyon sok bírósági eljárás indul az elnökválasztás miatt.
nov. 6
0:04
Elkapta a koronavírust a szerb ortodox egyház vezetője a járványszkeptikus püspök temetésén (444.hu)
A gyászszertartáson többen meg is csókolták a COVID miatt meghalt egyházfőt.
nov. 6
0:07
Melyik állam billeg még és mikorra lesznek eredmények? (Infostart)
Magyar idő szerint este hatra a legbiztosabb eredményeket közlő BBC szerint is biztossá vált, hogy Joe Biden lesz a győztes az egyik billegő vagy csatatér államban, Wisconsinban. Még négy államban levélszavazat-számlálás van és vitatott, hogy az arizonai eredmény végleges-e.
nov. 6
0:07
„Az amerikaiaknak talán maguknak kellene átlátniuk az ügyeiket” – Oroszország inkább nem kommentálja az elnökválasztást (Blikk)
A Kreml nem kívánja kommentálni az amerikai elnökválasztást, amíg nem tisztázódik a helyzet – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön.
nov. 6
0:07
Macronnál betelt a pohár (Demokrata)
A francia elnök bejelentette, hogy a jelenlegi 2400-ról 4800-ra növeli a Franciaország határain szolgálatot teljesítő erők számát.
nov. 6
0:08
Visszakeményítettek egy kicsit az EU-s jogállamisági feltételeken (444.hu)
Az Európai Parlament kikényszerített némi szigort abban a rendszerben,ami alapján januártól el lehetne venni a demokráciát lábbal tipró kormányoktól a támogatási pénzeket. A mechanizmus azonban így is puhább lesz, mint ahogy azt az Európai Bizottság eredetileg javasolta.
nov. 6
0:11
Abortuszszigorítás: ezért vállalta Jaroslaw Kaczynski a rizikót (Infostart)
Több tízezren tüntettek a hétvégén Varsóban az abortuszszabályzást érintő alkotmánybírósági ítélet ellen. A tömeg a kormány leváltását követelte, valamint azt, hogy az abortusz korlátlanul legyen elérhető. A tüntetőket támogatásáról biztosította a lengyel főváros polgármestere is, aki szerint a múlt heti bírósági döntés visszavonása lehet a párbesz
nov. 6
0:11
Koronavírus: ebben az országban is digitális oktatásra váltanak az általános iskolák (Blikk)
Szlovéniában hétfőtől az általános iskolák is digitális oktatásra állnak át – közölte a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kabinet egy héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket is.
nov. 6
0:11
Boris Johnson szerint négyheti korlátozás elégséges lesz (Demokrata)
December 2-ig az Angliában élők csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat.
nov. 6
0:12
Több mint 11 tonna kokaint foglaltak le az antwerpeni kikötőben (444.hu)
Fémhulladékok közé rejtették.
nov. 6
0:15
Nem várt nehézségekbe ütközött a székely petíció a véghajrában (Infostart)
Szombatig tart a nemzeti régiók európai uniós védelméért zajló akció.
nov. 6
0:15
Koronavírus: Romániában hétfőtől bezárják az iskolákat, kötelező lesz a maszkviselés (Blikk)
Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el – jelentették be a kormány csütörtök esti ülésén.
nov. 6
0:16
Szlovéniában az általános iskolákban is átállnak a digitális oktatásra a járvány miatt (444.hu)
Néhány kivétellel az óvodák is zárva maradnak.
nov. 6
0:19
Szlovénia meglépte: digitális oktatás az alsó tagozatosoknak, bezárnak az óvodák (Infostart)
A szlovén kormány egy héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket is, pedig jobbak a járványadataik, mint a mieink.
nov. 6
0:20
Az amerikai igazságügyi minisztérium akár fegyvereseket is küldhet a szavazatszámláló helyiségekbe (444.hu)
Közép-Amerikában az USA ilyenért már puccsolna. Igaz, a minisztérium szerint még sehová nem küldtek fegyvereseket.
nov. 6
0:23
Új választást követel az EBESZ Fehéroroszországban (Infostart)
Ne fogadják el az EBESZ-tagállamok az augusztus 9-i választás eredményt, írjanak ki új választásokat nemzetközi felügyelet mellett és vonják felelősségre a kínzásokban részt vevőket – áll az EBESZ fehéroroszországi jelentésében. Az ellenzék felszólította a hadsereget az átállásra.
nov. 6
0:24
Florida felé tart a Nicaraguában és Hondurasban katasztrofális árvizeket hozó Eta hurrikán (444.hu)
Jövő hétre ér az állam déli részéhez.
nov. 6
0:27
Varga Judit: elmegyünk a falig (Infostart)
Az uniós költségvetés és válságkezelő csomag elutasítására kényszerítik a magyar kormányt, amennyiben politikai és ideológiai feltételekhez kötik az uniós források kifizetését – jelentette be az igazságügy miniszter Budapesten.
nov. 6
0:28
A Reuters szerint heves azeri ágyútűz alatt van Hegyi-Karabah fővárosa (444.hu)
Azerbajdzsán tagad.
nov. 6
0:31
Joe Biden nem találta meg a közös hangot a spanyol ajkúakkal (Infostart)
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében – állapította meg a választásokat követően a The Washington Post.
nov. 6
0:32
Több települést lezártak Dániában a nyércekben kifejlődött új vírustörzs miatt (444.hu)
A bundájukért tartott állatok képesek elkapni az embertől a koronavírust, majd mutálódva adják tovább.
nov. 6
0:35
Romániában is leáll a tanítás (Infostart)
Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el.
nov. 6
0:36
Romániában minden iskolában online oktatásra állnak át, kültéren is kötelező lesz a maszkviselés (444.hu)
Minden bulit betiltanak, az üzletek is csak 21 óráig tarthatnak nyitva.
nov. 6
5:12
Joe Biden órákon belül fordíthat Georgiában és Pennsylvaniában (444.hu)
Amint ez megtörténik, az elnökséget is elnyeri.
nov. 6
5:24
Kijárási tilalom, vesztegzár, rekordszámú új fertőzöttek – világszerte tombol a járvány második hulláma (ATV)
Rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak csütörtökre több európai országban, többek közt Csehországban, Ukrajnában és Németországban is. Olaszországban négy régiót zárnak le részlegesen, de Romániában is újabb erdélyi települések kerültek vesztegzár alá. Nagy-Britanniában pedig ma kezdődtek el az egy hónapig tartó országos korlátozások.
nov. 6
6:00
Ilyen most Bécs, négy nappal a terrortámadás után (ATV)
Négy nappal a bécsi terrortámadás után a helyiek kezdenek megnyugodni, azonban a belső kerületekben még mindig magas a rendőri készültség. A TEK-főigazgatója szerint Magyarország veszélyeztetettsége az elmúlt években nem nőtt.
nov. 6
6:12
A járványtól leginkább sújtott amerikai megyék zömében Trumpra szavaztak (ATV)
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Donald Trump jelenlegi elnök hívei vannak többen - adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
nov. 6
6:30
Agyonlőtte egy férfi várandós feleségét, mert betörőnek hitte (ATV)
Az eset Floridában történt, és a férfi vallomása szerint bedurranónak hitte a feleségét. A magzat életét azonban az orvosoknak sikerült megmenteniük - adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.
nov. 6
6:30
Keresztre feszítette magát egy orosz ellenzéki aktivista (444.hu)
Így tiltakozott az orosz titkosszolgálat ellen.
nov. 6
6:36
Könnygázzal oszlatták a korlátozások ellen tüntetőket Szlovéniában (444.hu)
Súlyosbodik a járványhelyzet, százak gyűltek össze a parlament előtt.
nov. 6
6:36
Joe Biden hamarosan fordíthat Pennsylvaniában, elképesztően szoros az állás Georgiában (SzMo)
Még hátravan az izgalmas véghajrá, de pénteken megszülethet az amerikai elnökválasztás eredménye.
nov. 6
6:42
Donald Trump továbbra is választási csalást emleget a levélszavazatok miatt (ATV)
Ha a "jogszerű" voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján.
nov. 6
6:45
Magyarországot vörösbe sorolta Szlovénia (Infostart)
Ez hétfőtől jelent változást az utazási szabályokban.
nov. 6
6:51
Trump szerint ha a „jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást (Metropol)
Ha a jogszerű voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban.
nov. 6
7:00
Hongkongban mostantól forródróton lehet jelenteni azokat, akik megsértették az új nemzetbiztonsági törvényt (444.hu)
Órákon belül több mint 1000 bejelentés érkezett.
nov. 6
7:00
Elkapcsoltak az amerikai tévék, amikor Trump választási csalásról beszélt a Fehér Házban (SzMo)
A jelenlegi elnök úgy véli, ha csakis az érvényes szavazatokat számlálják meg, akkor könnyed győzelmet arat.
nov. 6
7:03
Donald Trumpnak előnyt adott a választáson a járványkezelés (Infostart)
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Donald Trump jelenlegi elnök hívei vannak többen - adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
nov. 6
7:24
USA 2020: Hogyan csalhatta el Biden a választást? (HírTV)
Nincs még eredménye az amerikai elnökválasztásnak és ha lesz is, minden bizonnyal az sem tekinthető majd sem hivatalosnak, sem véglegesnek.
nov. 6
7:30
Koronavírus: vörös kategóriába sorolta Magyarországot Szlovénia (SzMo)
A szomszédos országunkban is egyre rosszabb a járványhelyzet, Ljubljanában tüntettek az újabb szigorítások ellen.
nov. 6
7:39
Négy kulcsállamra szegeződik a szem, újabb hírek a várható végeredményekről (Infostart)
Továbbra is a "lehető legbiztosabbra menő" BBC eredményeit futottuk át, valamint azt, hogy a még nyitott négy billegő államban mi várható.
nov. 6
7:54
Már több republikánus is azt mondja, hogy Trump lejáratja az amerikai választási rendszert (ATV)
Már több republikánus képviselő is bírálja Donald Trump elnököt kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy lejáratja az amerikai választási rendszert.
nov. 6
8:06
Továbbra sincs végeredmény, Trump bírósághoz fordul (HírTV)
Továbbra sem lehet tudni, ki nyerte meg az amerikai elnökválasztást, ráadásul sok a furcsaság a levélszavazatok körül, amelyek Joe Bident segítették előretörni.
nov. 6
8:06
Magyarország is vörös lett Szlovénia nemzetközi járványlistáján (888.hu)
Szlovénia kormánya Magyarországot is vörösbe sorolta csütörtökön nemzetközi koronavírus-járványlistáján.
nov. 6
8:21
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében (Demokrata)
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében – állapította meg a keddi választásokat követően a The Washington Post című lap csütörtökön.
nov. 6
8:33
Boris Johnson: négyheti korlátozás elégséges lesz (Demokrata)
A korlátozó intézkedések négyheti időtartama elégséges lehet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.
nov. 6
8:36
Olaszország nem szabadul a migránsoktól: visszatérnek a kitoloncolt bevándorlók (888.hu)
Szigorították a Lampedusára érkező bevándorlók ellenőrzését, miután kiderült, hogy az Olaszországból kitoloncolt illegális bevándorlók ismét partot érnek a szigeten – közölték a belügyi hatóságok csütörtökön.
nov. 6
8:39
Visszatérnek Olaszországba a kitoloncolt illegális bevándorlók (Demokrata)
Szigorították a Lampedusára érkező bevándorlók ellenőrzését.

Keresés