2020. november 5. csütörtök

nov. 5
0:03
Bécsi merénylet: kiértékelték a videófelvételeket (Metropol)
Karl Nehammer osztrák belügyminiszter megerősítette, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek.
nov. 5
0:03
Még mindig nem tudni, ki nyerte az elnökválasztást (Demokrata)
A szerdai előzetes eredmények szerint fej fej mellett halad Donald Trump és Joe Biden.
nov. 5
0:06
A bécsi és nizzai vérengzés után léptek a „tökéletes viharra” készülő britek (Infostart)
„Súlyos” fokozatúra emelték Nagy-Britanniában a terrorkészültséget. Biztonsági szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy a hatóságok szerint nagy a valószínűsége egy esetleges támadásnak – bár az Angliában csütörtöktől tartó karantén miatt jóval kevesebb ember lesz az utcákon.
nov. 5
0:06
Így változott pokollá a lift: sosem hinné el, mitől égtek meg az utasok (Blikk)
Egyetlen pillanat alatt lángoló pokollá változott egy társasház liftje a kínai Hunan tartományban, amikor egy bulira érkező társaság hidrogénnel töltött léggömbökkel szállt be.
nov. 5
0:06
Trump bejelentette a győzelmét olyan államokban is, ahol nincs még hivatalos eredmény (444.hu)
Arról is beszélt, hogy bíróságon érnék el a szavazatszámlálások leállítását.
nov. 5
0:07
Republikánus politikusok bírálták Donald Trumpot (Demokrata)
Republikánus politikusok bírálták Donald Trump amerikai elnököt, korai kijelentései miatt.
nov. 5
0:10
Nagy a keszekuszaság a koronavírus miatt Franciaországban (Infostart)
Emmanuel Macron francia államfő szerdán ismét összehívta a védelmi tanács ülését, hogy esetleges újabb szigorításokat vitassanak meg a koronavírus-járvány megfékezésére.
nov. 5
0:10
Koronavírus: ebben az országban ismét növekszik az azonosított új fertőzöttek száma (Blikk)
Ismét növekszik az azonosított új fertőzöttek száma Izraelben, noha még csak a szeptember közepe óta tartó országos zárlat feloldásának első intézkedéseit hozták meg – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
nov. 5
0:10
Pont azt húzta meg Trump, amitől sokan féltek (444.hu)
Az elnök úgy jelentette be a győzelmét, hogy még akár napokig nem lesz végeredménye a választásnak.
nov. 5
0:11
Litvániában háromhetes karantén lép életbe (Demokrata)
Litvániában a koronavírus-járvány megfékezését célzó, háromhetes karantén lép életbe.
nov. 5
0:14
Távoktatás és bezárások Lengyelországban (Infostart)
Újabb járványügyi intézkedéseket jelentett be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
nov. 5
0:14
Megosztja az embereket az elnökválasztás: Trump és Biden miatt kapnak hajba a sztárpárok (Blikk)
Washington – A kiélezett verseny miatt még mindig nincs eredménye a keddi elnökválasztásnak, amely nemcsak az amerikai társadalmat osztotta meg a végletekig, de még sztárok családjába is békétlenséget hozott.
nov. 5
0:14
Hogy becsülhették ennyire alul a Trump-szavazók számát? (444.hu)
A nem igazán elkötelezett Trump-szavazók között sok a rejtőzködő, mert tartanak a megbélyegződéstől.
nov. 5
0:15
Továbbra is mélyek a nézeteltérések Brexit-ügyben (Demokrata)
A brit tárgyalóküldöttség vezetője szerint sikerült haladást elérni, de továbbra is mélyek a nézetkülönbségek.
nov. 5
0:18
Antigénteszt: eltérő területre fókuszálnak a csehek és a szlovákok (Infostart)
Míg Szlovákia az országba érkezőket veti majd alá antigéntesztnek, addig Csehországban mától kezdve az idősotthonok minden lakóján és a személyzeten végeznek el általános szűrést.
nov. 5
0:18
Koronavírus: Olaszországban éjszakai kijárási tilalom lép életbe - négy tartományt le is zárnak (Blikk)
Este tíz órától reggel ötig kijárási tilalmat vezetnek be egész Olaszországban péntektől, Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta, valamint Calabria tartományt lezárják, ezekben a tartományokban napközben sem engedélyezett a lakóhelyek elhagyása – jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este.
nov. 5
0:18
Tovább szigoríthat Franciaország, április óta nem volt ilyen rossz a helyzet (444.hu)
Hiába az országos zárlat, sokan nem tartják be a játékszabályokat. Kedden 854-en haltak meg.
nov. 5
0:19
A Trump-kampány a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni (Demokrata)
Wisconsin több megyéjéből szabálytalanságokat jeleztek, s ez komoly kétséget támaszt az eredményeket illetően – írja Trumpék közleménye.
nov. 5
0:22
Karanténba vonul a szlovák kormányfő (Infostart)
A kormányülés utáni tájékoztatón jelentette be. Elhangzott az is, hogy Szlovákiában mintegy háromezer helyen lesz szűrés a hétvégén.
nov. 5
0:22
Mire érdemes ma még figyelni az elnökválasztással kapcsolatban? (444.hu)
Elsősorban Wisconsin, és talán Georgia az a két állam, ahol ma még érdemi fejlemény várható.
nov. 5
0:23
Az unió szankciókat vet ki Aljakszandr Lukansenkára (Demokrata)
Uniós diplomáciai források szerint az Európai Unió szankciókat vet ki a fehérorosz elnökre.
nov. 5
0:24
Továbbra sem tudni, ki nyerte a 2020-as amerikai elnökválasztást - a nap hírei (Infostart)
A tavaszival ellentétben most határozott időre kéri a veszélyhelyzet meghosszabbítását kormány az Országgyűléstől. A videófelvételek megerősítették, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek.
nov. 5
0:26
Amerikai elnökválasztás: ezen az egy államon múlhat minden (Infostart)
Az elnök továbbra is aktívan twittel, és a munkatársai is mozgásba lendültek. Wisconsinban bejelentették Joe Biden győzelmét és stábja szerint megnyeri Nevadát is. Ha így lesz és megtartja Michigant, az elég lesz a 270 elektori szavazathoz és a győzelemhez, ugyanis Arizonában is a demokrata jelölt áll nyerésre.
nov. 5
0:26
Thaiföldön betiltották a Pornhubot és még 190 pornó oldalt (444.hu)
A közösségi médiában óriási a felháborodás.
nov. 5
0:27
Karanténban a dán miniszterelnök (Demokrata)
Önkéntes karanténba vonult Mette Frederiksen dán miniszterelnök és kabinetjének több tagja.
nov. 5
0:30
Karanténba vonult a dán miniszterelnök is (Infostart)
Szerdán jelentette be a szlovák kormányfő, Igor Matovic ugyanezt.
nov. 5
0:30
Nemzeti napja lett a nemhez és a szexuális orientációhoz kötődő diszkriminációnak Olaszországban (444.hu)
Egyben szigorították a büntetőtörvénykönyv diszkriminációra vonatkozó részét is.
nov. 5
0:34
Brit főtárgyaló: van előrelépés, de továbbra is mélyek a nézeteltérések (Infostart)
Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója pedig alig burkolt utalást tett a megállapodás elmaradásának lehetőségére.
nov. 5
0:34
Letartóztatták az indiai Republic tévé főszerkesztőjét, mert köze lehet egy öngyilkossági ügyhöz (444.hu)
A tévétársaság szerint viszont politikai okok miatt tartóztatták le Anrab Goszvamit.
nov. 5
0:38
Olaszországban négy tartományt teljesen lezárnak (Infostart)
Este tíz órától reggel ötig kijárási tilalmat vezetnek be egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt péntektől, valamint Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta és Calabria tartományt lezárják. Ebben a négy régióban napközben sem engedélyezett a lakhelyek elhagyása - jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este.
nov. 5
0:38
Biden lassan erősödik, de még semmi sincs lejátszva (444.hu)
Nap közben két billegő államban is átvette a vezetést a Demokrata párt jelöltje, három állam sorsa várhatóan még ma eldől.
nov. 5
0:42
Joe Biden szerint elegendő államban volt sikeres a végső győzelemhez (Infostart)
Azt mondta, győzelme esetén megpróbálja egyesíteni a nemzetet, ugyanis szerinte fontos lenne véget vetni annak, hogy a politikai ellenfeleket "ellenségként" kezelik.
nov. 5
0:42
Szlovákiában próbált meg lőszert venni a bécsi merénylő (444.hu)
Erről az osztrák hatóságokat is értesítették.
nov. 5
0:46
Lengyelországban zárnak az iskolák, a bevásárlóközpontok és a kulturális intézmények (444.hu)
Szerdán rekordszámú, 24 692 új fertőzöttet regisztráltak az országban.
nov. 5
0:50
Az osztrák hatóságok elismerték, hogy tudtak a bécsi merénylő szlovákiai lőszervásárlásáról, de nem tettek semmit (444.hu)
Az osztrák belügyminisztérium szerint valami nem működött a kommunikációban.
nov. 5
0:54
Három hét karantén lép életbe szombattól Litvániában (444.hu)
Zárnak a gimnáziumok, egyetemek és az edzőtermek, az éttermek csak elvitelre adhatnak ételt.
nov. 5
0:58
Szervezett bűnözéssel vádolják Bolsonaro egyik fiát (444.hu)
A brazil elnök idősebbik fia Rio de Janeiro állam törvényhozásának tagjaként követett el bűncselekményeket 2007 és 2018 között az ügyészség szerint.
nov. 5
1:02
338 gyermekkereskedőt és 249 áldozatot azonosítottak Európa-szerte (444.hu)
Egy nemzetközi akció során találtak rá a gyermekkereskedőkre több országban.
nov. 5
1:06
Az amerikai elnökválasztás igazi meglepetése: el voto latino (444.hu)
Évekig az volt a közmegegyezés, hogy a kisebbségek a Demokratákra szavaznak, és ezért övék a jövő. 2020-ban ez megdőlt, Trumpék a konzervatív, a szocializmustól rettegő latinókat különösen hatékonyan tudták megszólítani.
nov. 5
1:10
Jóváhagyta a brit parlament: csütörtöktől jön a zárlat Angliában (444.hu)
Zárnak a bárok és éttermek, de az iskolák nyitva maradnak.
nov. 5
1:14
Szankciókat vet ki Lukasenkára az EU (444.hu)
A szankciók a belarusz elnök beutazási korlátozását és pénzügyi érdekeltségeinek befagyasztását irányozzák elő, pénteken teszi közzé őket az EU hivatalos közlönye.
nov. 5
1:18
Kijárási tilalmat vezetnek be Olaszországban (444.hu)
Több tartományban napközben sem lehet elhagyni a lakóhelyet.
nov. 5
1:22
Biden karnyújtásnyira a győzelemtől (444.hu)
A rendelkezésre álló adatok alapján Biden minden bizonnyal győzni fog Nevadában, Arizonában, Wisconsinban és Michiganben is. Pennsylvaniában is valószínűsíthető a győzelme, de ott jogászkodással ezt még megakadályozhatják a republikánusok. De annak már nem volna jelentősége, Bidennek anélkül is megvolna az elnökség elnyeréséhez minimálisan szüksége
nov. 5
2:03
Megrázó részletek a bécsi terrortámadás áldozatairól (Metropol)
Lassan fény derül a hétfő esti bécsi terrortámadás részleteire, de vannak kérdések, amelyeket továbbra is homály fed - írta a dpa a merényletről készült keddi összeállításában.
nov. 5
4:06
Bidennek még van mozgástere, Trump már csak akkor nyerhet, ha tarol (444.hu)
A jelen állás szerint, ha Biden az esélyeknek megfelelően nyerni tud Nevadában, elég egyet nyernie az Arizona-Georgia-Észak-Karolina-Pennsylvania négyesből. Trumpnak mind a négyben nyernie kéne ahhoz, hogy elnök maradjon.
nov. 5
4:48
Elérhetetlenné váltak a felnőtt internetes tartalmak, országos tiltakozás kezdődött Thaiföldön (Infostart)
A kritikusok "digitális diktatúrát" emlegetnek, a kormány szerint a bűnözést csökkentik az elsötétítéssel.
nov. 5
6:06
Korlátozások Európa-szerte: így küzdenek a terjedés ellen az egyes országok (Infostart)
A második hullám jelenlegi szakaszában egyre több ország vezet be korlátozásokat a mindennapokban. A legfrissebb hír, hogy Olaszország négy tartományát péntektől teljesen lezárják.
nov. 5
6:36
Amerikai elnökválasztás - polgárháborús helyzet is kialakulhat (Infostart)
Akár polgárháborús helyzet is kialakulhat az Egyesült Államokban a választások után -- vélték a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói az InfoRádióban.
nov. 5
6:36
Biden Michigant is megnyerte, karnyújtásnyira a győzelemtől (SzMo)
Trump már csak akkor győzhetne, ha minden maradék államban váratlanul fordítani tudna.
nov. 5
6:48
Máris kezdődnek a tüntetések - tényleg csatatér lehet a csatatérállamokból (Infostart)
Donald Trump hívei azt akarják elérni, hogy ne számolják tovább a levélszavazatokat, de az ez ellen tiltakozók is az utcán vannak.

Keresés