Az oltóanyagok szállításának késlekedése miatt jelentősen halasztódik, március eleje helyett várhatóan leghamarabb csak a jövő hónap végén kezdik meg a 65 évesnél idősebbek beoltását Belgiumban, pedig a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma ismét emelkedik az országban – közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírportál szerdán.
Gőzerővel megkezdődött a regisztrált idősek, illetve a különböző rizikócsoportokba tartozó 60 év alattiak oltása a kínai Sinopharm-vakcinával. Első körben 275 ezer ember oltására elegendő anyag érkezett hazánkba, de több hónap alatt ötmilliót kapunk.
Szerinte az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot fog folytatni a magyar jogállam helyzetéről, és nemcsak egy-egy jogsértőnek vélt törvényről fog véleményt alkotni.
Az új törvény lehetővé teszi, hogy az egészségügyi minisztérium bizonyos hivatalos szerveknek odaadja azoknak a személyes adatait, akik eddig elutasították a Covid-19 elleni oltásokat.
Elindult a világ legnagyobb vakcinaelosztó mechanizmusa, a WHO szerint év végéig kétmilliárd adag oltóanyagot kapnak majd a szegényebb országok ingyenesen. Közben Franciaország több megyéjében aggasztó a helyzet.
Többek között ezzel érvelt az igazságügyminiszter, amikor Franz Josef Strauss lányának magyarázta, hogy a libeárlis véleménybuborék hová juttatta Európát. A bajor EP-képviselőt azonban nem győzte meg, egymás szavába vágtak vitájuk végén, ami eredetileg a jogállamisági mechanizmusról szólt.
Kétnapos virtuális csúcstalálkozó kezdődik csütörtökön az EU vezetői között, középpontban az oltási kampány felgyorsításának a lehetőségével, az ideiglenes határzárak kérdésével és az oltási igazolások ügyével.
Egy nagymintás izraeli tanulmány bizonyítja, hogy a Pfizer amerikai gyógyszercég koronavírus elleni vakcinája 94 százalékos hatékonyságú. A tanulmány eredményét szerdán mutatták be az Egyesült Államokban.
A bolgár egészségügyi miniszter arra szólította fel szerdán az AstraZeneca gyógyszergyártó céget, hogy tartsa be a vállalásait, de ha erre nem képes, akkor legalább 52 800 adag oltóanyagot azonnal szállítson le, ne halassza azt március 1-jére.
Egy dániai kutatás szerint a koronavírus elsőként Nagy-Britanniában azonosított variása által megfertőzöttek esetében magasabb a kockázata annak, hogy kórházi ápolásra szorulnak - közölte a dániai Szérum Intézet szerdán.
A Mianmart irányító junta és a hadsereghez köthető vállalatok összes oldalát törölte a Facebook és az Instagram. A közösségi hálózatokat üzemeltető cég csütörtökön a február 1-i katonai puccsal és az azt követő erőszakhullámmal és jogsértésekkel indokolta a döntést.
Több ország is további korlátozást, vagy a meglévőknél prolongálást jelentett be. A legtöbb helyen a brit variáns terjedése tette szükségessé az szigorításokat.
Egy bejelentő hívta fel a szerdai napon a düsseldorfi hatóságokat azzal, hogy látott egy magyar rendszámú, gyanús kisteherautót. A rendőrség a helyszínre kiérkezve 34, rettentően rossz állapotban lévő, fajtiszta kiskutyát talált. Ezek között volt Cane Corso, francia bulldog, illetve westie fajtájú kutya is. A járműből előkerült még 19 ezer eurónyi
Hazaküldte a vörös bolygó felszínéről készített első, nagyfelbontású panorámafelvételét a Perseverance marsjáró - közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A sajtóban megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.
Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány. A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.
Több bejelentés is érkezett a Zuglói Egészségügyi Szolgálathoz, hogy főként idősebb zuglóiakhoz csalók csöngetnek be azzal az ígérettel, hogy beoltják őket a koronavírus ellen.
Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány. A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.
Sokak számára, jelenlegi ismereteik alapján nehéz lehet eldönteni, hogy beadassa-e magának a kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltását, ezért a HáziPatika készített egy rövid tájékoztatót a vakcinával kapcsolatos tudnivalókról, ami a nehéz döntés meghozásában.
Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében is - közölte Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.
Kompenzálnia kell a feleségét a házasság ideje alatt elvégzett házimunkáért egy kínai férfinak egy Kínában úttörőnek számító bírósági határozat szerint, melyet egy válóperben hoztak - számolt be a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna csütörtökön.