A magyar külügyminiszter szerint túlságosan egyoldalúak az Izraellel kapcsolatos uniós állásfoglalások, ezért nem fogadtuk el a keddi nyilatkozatot, amit 26 tagállam támogatott.
Egy hollandiai oknyomozó portál szerint az amerikai gyógyszergyártó cég állítólag holland, gibraltári, luxemburgi és delaware-i leányvállalatokat használ fel ahhoz, hogy kevesebbet kelljen adóznia egyre növekvő bevételei után.
Heiko Maas szerint az EU nagyon egységes az izraeli-palesztin konfliktus megítélésében, ezt mutatja, hogy a 27 tagország közül 26 támogatta a közös álláspontot.
Rekordszámban érkeznek migránsok, akik Marokkóból indultak el, a spanyol exklávé, Ceuta területére. A számuk több mint ötezerre nőtt az elmúlt 24 órában, ami egyetlen nap alatt rekordszámú érkezést jelent.
Az Európai Unió „nagyon egységes” az izraeli–palesztin konfliktus elmélyülésének megítélése ügyében, ezt mutatja, hogy a 27 tagország közül 26 támogatta a közös álláspontot a külügyminiszterek tanácskozásán – nyilatkozott a német diplomácia vezetője szerdán.
Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, és Izraelnek joga van megvédenie magát - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Izraelt egy terrorszervezet támadta meg, és Izraelnek joga van megvédenie magát – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Magyarország azért nem értett egyet a konfliktussal kapcsolatos uniós nyilatkozat szövegével, mert nem tükrözte a valós helyzetet – közölte Menczer Tamás.
A doktori értekezése körüli viták miatt lemondott a német szövetségi kormányban viselt tisztségéről szerdán Franziska Giffey család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter.
Arvind Kejriwal, Delhi főminisztere elrendelte a repülőjáratok leállítását, mondván, hogy egy új "szingapúri törzs" jelent meg, ami "rendkívül veszélyes a gyermekekre". Szerinte ez a fertőzés harmadik hullámát eredményezheti Indiában.
A Citizen bűnügyi alkalmazás hamisan vádolt meg egy kaliforniai férfit azzal, hogy bozóttüzet okozott, és 30 000 dolláros jutalmat kínált felkutatására. Másnap azonban ezt visszavonták, mint kiderült, a férfinak nem volt köze a gyújtogatáshoz, neve és arcképe azonban addigra csaknem egymillió emberhez jutott el.
Valdis Dombrovskis szerint senki sincs biztonságban, amíg nincs mindenki biztonságban. Az EU a külföldi vállalásokban példaértékűen teljesít – mondta Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselő.
Az Európai Unióban egyedüliként Magyarország nem támogatta azt az uniós nyilatkozatot, amelyben az izraeli-palesztin konfliktusban mindkét felet egyaránt felszólították arra, hogy hagyjanak fel az erőszakkal.
Jelentős árhullám alakult ki a Fekete-Körösön, emellett a Sebes- és a Hármas-Körösön is elsőfokú árvízvédelmi készültség várható - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig).
Világszerte komoly kihívást jelent a koronavírus-járvány megfékezésében kulcsszerepet játszó, eldobható arcmaszkok újrahasznosítása: Ausztráliában útépítési alapanyaggá alakítanák a kutatók, az Egyesült Államokban padokat, Franciaországban autókárpitot gyártanak belőlük.
Világszerte komoly kihívást jelent a koronavírus-járvány megfékezésében kulcsszerepet játszó, eldobható arcmaszkok újrahasznosítása: Ausztráliában útépítési alapanyaggá alakítanák a kutatók, az Egyesült Államokban padokat, Franciaországban autókárpitot gyártanak belőlük.
Az Európai Parlament esetében alapvetően három problémát szokás emlegetni - ezekre találnának megoldást, ugyanakkor növelnék a szervezet politikai mozgásterét is.
A szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 70 százaléka megkapta már a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 40 százaléknak mindkét adagot beadták.
Ausztriában szerdán kinyitottak a fél évvel ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is.
Kórházi betegek kórlapjait és egészségügyi adatlapjait kezdték nyilvánosságra hozni az ír egészségügyi szolgálat számítógépes rendszerét megtámadó kiberzsarolók, akik 19,99 millió dollárt követelnek a blokád feloldásáért.
Ausztriában szerdán kinyitottak a fél évvel ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is.
A szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 70 százaléka megkapta a koronavírus elenni oltás első dózisát, és csaknem 40 százaléknak mindkét adagot beadták.