2021. május 5. szerda

máj. 5
0:06
Kiderült, ennyi embert oltottak be eddig az Eu-ban (Blikk)
Egyre gyorsabban halad a koronavírus elleni oltások beadása az Európai Unióban, az európaiak egynegyede már megkapta a vakcina első adagját – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében kedden.
máj. 5
0:06
Tragédia! Légpuskával ölte meg öt éves öccsét egy nyolc éves gyermek (Metropol)
Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott, és véletlenül halálosan megsebesítette öt éves öccsét egy nyolcéves gyermek a Maros megyei Mezőmadaras határában.
máj. 5
0:06
Szijjártó Péter: Mi soha nem tekintettünk ideológiai kérdésként a vakcinára (444.hu)
A második negyedév során további 4,6 millió vakcina érkezik az országba a Pfizertől.
máj. 5
0:10
Óriási! Amerikai egyik államában így veszik rá az embereket az oltásra (Blikk)
„Oltás és egy sör” néven indított programot Phil Murphy, New Jersey kormányzója hétfőn.
máj. 5
0:10
WHO: Nincs elég bizonyíték, hogy 60 év fölött is hatásos a kínai vakcina (444.hu)
Pedig Magyarországon a Sinopharm oltások több mint 90 százalékát 60 évnél idősebbek kapták.
máj. 5
0:14
„Gyertek Olaszországba nyaralni!” – Ezt mondta az olasz kormányfő az európai zöldigazolványról (Blikk)
Világos és egyszerű szabályokra van szükség az európai és nemzetközi idegenforgalom újraindítására Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozását követően Rómában kedden.
máj. 5
0:14
Ausztria is saját védettségi igazolványt vezet be (444.hu)
A kancellár szerint túl lassan és bonyolult szabályozással készül a közös EU-s dokumentum.
máj. 5
0:18
Az osztrák kancellár reméli, hogy a járvány után visszaállnak a gazdasági kapcsolatok Szlovákiával (Blikk)
Sebastian Kurz osztrák kancellár reményét fejezte ki Eduard Heger szlovák miniszterelnöknek kedden, hogy a koronavírus-járvány legyőzése után a kétoldalú osztrák-szlovák gazdasági kapcsolatok „gyorsan visszatalálnak a válság előtti szintre és volumenre”.
máj. 5
0:18
Regisztráció nélkül lehet oltakozni Romániában (444.hu)
Az előjegyzéssel rendelkezőknek viszont nem kell várniuk.
máj. 5
4:54
Az internetnek köszönhetően bárki megismerheti Donald Trump új oldalát (Ripost)
Komoly lépésre szánta el magát a volt elnök, Donald Trump. Saját kommunikációs platformot indított, hogy közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel.
máj. 5
5:18
Újabb texasi városban tiltottak be az abortuszt (hirado.hu)
A negyedmilliós Lubbock csatlakozott „A meg nem született gyermekek menedékvárosa” címet viselő városokhoz.
máj. 5
5:30
Továbbra is magasak a számok Indiában (ATV)
Meghaladta az 50 milliót a koronavírus ellen beadott első és második oltások száma az Egyesült Királyságban. Közben Indiában meghaladta a 20 milliót a hivatalosan regisztrált fertőzöttek száma. Az ATV Híradójának riportja.
máj. 5
5:54
Megkéseltek három gyereket és két alkalmazottat egy óvodában (hirado.hu)
Az elkövető megpróbált öngyilkos lenni, de csak kórházba került.
máj. 5
5:56
Nagy lehetőségeket rejt a kóser élelmiszerek piaca (hirado.hu)
A kóser élelmiszergyártás lehetőségeiről rendezett konferenciát Magyarország izraeli nagykövetsége.
máj. 5
6:18
Saját blogoldallal tér vissza az ismert polgári-konzervatív gondolkodó, Donald Trump (444.hu)
A volt elnök végleg ki van tiltva a Twitterről, a facebookos oldalának sorsa pedig ezen a héten dőlhet el.
máj. 5
6:30
Egy 18 éves férfi machetével támadt egy brazil óvoda gyerekeire (444.hu)
A támadásnak öt áldozata van, köztük három gyerek.
máj. 5
6:42
87 tüntető tűnt el Kolumbiában az egy hete tartó tiltakozások alatt (444.hu)
A zavargások kirobbanását a járvány miatt tervezett adóreform okozta.
máj. 5
6:48
Joe Biden kijelentette: július 4-ig 160 millió felnőtt amerikai megkapja az oltást (Blikk)
Július 4-ig 160 millió felnőtt amerikai minden, a koronavírus elleni védettséghez szükséges oltását megkapja – jelentette be kedden Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban elmondott beszédében.
máj. 5
6:48
A konzervatív Néppárt nyerte a madridi tartományi választásokat (888.hu)
A konzervatív Néppárt (PP) győzelmével a papírforma érvényesült a kedden tartott előre hozott madridi tartományi parlamenti választásokon, amelyeknek legnagyobb meglepetése Pablo Iglesias, a spanyol kormánykoalíció kisebbik pártjának, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) alapító-főtitkárának lemondása volt.
máj. 5
6:48
Netanjahu nem tudott kormányt alakítani (444.hu)
Most az eddigi ellenzék kaphat esélyt, hogy összehozzanak egy koalíciót. Ha nem sikerül, újabb választás jöhet Izraelben.
máj. 5
7:06
Sokkoló: 3 gyereket és 2 felnőttet szúrt le az óvodában egy késes támadó, meglepő lépés történt a brazil ügyben (Ripost)
A közeli lakók kapták el az őrjöngő tettest, mielőtt kiért a rendőrség. A kicsik még kétévesek sem voltak...
máj. 5
7:12
Visszavonul a politikából Pablo Iglesias, a spanyol újbaloldal legismertebb alakja (444.hu)
A Podemos alapítója a madridi tartományi választáson elszenvedett veresége után jelentette be meglepő döntését.
máj. 5
7:18
Lejárt az ideje Benjámin Netanjahunak (Infostart)
A 12 éve hatalmon lévő izraeli miniszterelnök a kedd éjfélkor lejáró határidőig nem tudott kormányt alakítani.
máj. 5
7:18
Elindította saját kommunikációs platformját Donald Trump (ATV)
Saját kommunikációs platformot indított kedden Donald Trump korábbi amerikai elnök, hogy közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel - írja az amerikai sajtó.
máj. 5
7:24
Már működik: más lett Donald Trump kommunikációs platformja, mint amilyennek ígérték (Infostart)
Itt található: www.donaldjtrump.com/desk.
máj. 5
7:24
Megházasodik Jacinda Ardern (444.hu)
Az új-zélandi miniszterelnök egy televíziós műsorvezetőhöz megy hozzá.
máj. 5
7:27
Saját kommunikációs platformot indított Donald Trump, miután mindenhonnan kitiltották (SzMo)
A volt elnök bejegyzéseihez hozzászólni egyelőre nem lehet, csak az általa közzétett dolgokat csodálhatjuk meg.
máj. 5
7:30
Saját kommunikációs platformot indított Donald Trump (888.hu)
Saját kommunikációs platformot indított kedden Donald Trump korábbi amerikai elnök, hogy közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel – írja az amerikai sajtó.
máj. 5
7:36
Előrelépés a COVAX számára: a Moderna oltását is engedélyezte a WHO (Infostart)
A cég ígért is a segélyalapnak félmilliárd adagnyit mRSN-oltásából, de ebből csak a jövő évben lesz bármi is.
máj. 5
7:42
Az EU ismét megpróbálna közösen kiállni Hongkong mellett, amit legutóbb Magyarország akadályozott meg (444.hu)
Szerdán kerülhet az uniós nagykövetek asztalára az új határozat terve, és Brüsszel célja, hogy egyhangúlag támogassák a tagállamok kormányai.
máj. 5
7:54
Légi csapásokat hajtott végre Izrael Szíria északnyugati részén szerdára virradóra (ATV)
Izrael légi csapásokat hajtott végre szerdára virradóra Szíria északnyugati részén, a támadásokban egy ember meghalt és hatan megsebesültek - jelentette a szíriai állami média.
máj. 5
8:00
Több mint nyolcvan tüntetőnek veszett nyoma a kolumbiai tüntetések alatt (888.hu)
Nyolcvanhét tüntetőnek veszett nyoma az egy héttel ezelőtt kezdődött kolumbiai tiltakozások alatt – közölte a helyi média a kolumbiai emberi jogi ombudsman hivatalára hivatkozva.
máj. 5
8:00
Merkely Béla eloszlatta a kételyeket a kínai vakcinával kapcsolatban (Blikk)
Merkely Béla biztos benne, hogy a vakcinák, ellenanyagszinttől függetlenül, mindenkinél kialakítják a védettséget, így a kínai Sinopharm-vakcinából sem lesz szükség harmadik adagra.
máj. 5
8:06
Kiderült, végül mi győzte le Napóleont: a halálos ágyán már csak motyogni tudott az egykori császár (Blikk)
Egykor Európa rettegett ura volt, végül azonban a nagy hadvezér, Bonaparte Napóleon megtörten, motyogva, a világ elől elzárva lehelte ki a lelkét 200 évvel ezelőtt, 1821. május 5-én, 51 éves korában.
máj. 5
8:18
Betartotta az ígéretét: elindította saját közösségi oldalát Donald Trump (Blikk)
Az exelnök nem nyugodott bele, hogy a Twitterről és a Facebookról is letiltották.
máj. 5
8:24
Saját kommunikációs platformot indított Donald Trump (Demokrata)
Az új kommunikációs platformot egy nappal azelőtt indították el, hogy a Facebook bejelenti, véglegesen törlik-e Trump fiókjait.
máj. 5
8:30
Biden a júniusi G7-csúcson találkozna Putyinnal (Demokrata)
Joe Biden azt reméli, hogy júniusban találkozni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
máj. 5
8:42
Regisztráció nélkül folytatódik az oltás Szerbiában (HírTV)
Az ünnepek elmúlásával újra nagyüzemben oltanak Szerbiában.
máj. 5
8:42
Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, éjfélkor lejárt a határidő (Demokrata)
Netanjahu a március 23-ai parlamenti választások után kezdett tárgyalásokat a többi jobboldali párttal.
máj. 5
8:44
Nyugat-Európa több országában zárva tartanak a sportlétesítmények (HírTV)
A járványt lazán kezelő Svédországban sem lehet sporteseményekre menni.
máj. 5
8:46
160 millió felnőtt kaphat oltást az Egyesült Államokban a nemzeti ünnepig (HírTV)
Július 4-éig 160 millió felnőtt amerikai kapja meg a koronavírus elleni védőoltást - jelentette ki az Egyesült Államok elnöke.
máj. 5
8:48
A tesztek magas találati aránya is azt mutatja, sok a rejtőzködő fertőzött Romániában (Infostart)
Meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzésből felgyógyultnak nyilvánítottak száma az országban, így a csaknem húszmilliós országban a lakosság legalább öt százaléka hivatalosan is átesett a fertőzésen – a hivatalos statisztikák szerint is.
máj. 5
8:54
Mindenki gyűlöli a CIA woke-kampányát (444.hu)
Pár lépésre lehetünk attól, hogy megtudjuk, milyen növényi alapú étrenden vannak az afgán falvakat bombázó drónok pilótái.
máj. 5
9:18
Kelemen Hunor: napokon belül meglesz a magyar–román megállapodás az oltási igazolásokról (Infostart)
Csak a szabad utazásról szólna, a kedvezmények igénybevételéről nem.
máj. 5
9:30
Hamarosan engedélyezheti az Európai Gyógyszerügynökség az egyik kínai vakcinát (Blikk)
Az EMA a Sinovac kínai vakcina engedélyezésére készül.
máj. 5
9:30
Részleges nyitásról döntöttek Lengyelországban és Romániában is (HírTV)
Visszatér az élet Lengyelországba.
máj. 5
9:30
Küszöbön a magyar és román oltási igazolványok kölcsönös elismerése (Demokrata)
Kelemen Hunor szerint néhány napon belül véglegesíteni lehet a megállapodást.
máj. 5
9:42
Kiderült: itt találkozhat Joe Biden Putyinnal (Blikk)
Joe Biden amerikai elnök azt reméli, hogy júniusban a hét vezető ipari hatalom (G7) csúcstalálkozóján találkozik majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ezt maga Biden mondta kedden délután a Fehér Házban.
máj. 5
9:44
Franciaországban komolyan veszik az éghajlatváltozást: a nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta a klímatörvényt (Blikk)
Csaknem három héten át tartó szenvedélyes viták után a francia nemzetgyűlés kedden első olvasatban jóváhagyta az Emmanuel Macron államfő által kezdeményezett klímavédelmi törvénytervezetet, amelyet elsősorban a baloldali pártok és a Zöldek bíráltak a szerintük túl szerény célok miatt.
máj. 5
10:00
Lemondott a madridi tartományi választások következtében a koalíciós főtitkár (Infostart)
A konzervatív Néppárt (PP) nyerte a kedden tartott előre hozott madridi tartományi parlamenti választásokat, aminek legnagyobb meglepetése Pablo Iglesias, a spanyol kormánykoalíció kisebbik pártjának, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) alapító-főtitkárának lemondása volt.

Keresés