2021. május 30. vasárnap

máj. 30
0:06
Ezeken a helyeken sem kötelező már a maszk viselése (Blikk)
Itt a közlemény.
máj. 30
6:48
Macron megfenyegette Malit (HírTV)
Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap megjelenő interjúban megfenyegette a kilenc hónap alatt immár két katonai puccsot megélő Malit.
máj. 30
6:54
Emberrablók szabadon engedtek 14 egyetemistát és oktatót Nigériában (HírTV)
A most elengedett diákokat és oktatókat április 20-án rabolták el a Kaduna állambeli Greenfield Egyetemről.
máj. 30
7:00
Sikeresen kikötött a kínai teherűrhajó az épülőfélben lévő kínai űrállomáson (HírTV)
Sikeresen kikötött vasárnap hajnalban az első kínai teherűrhajó az épülőfélben lévő kínai űrállomáson.
máj. 30
7:06
Titokban megnősült a brit miniszterelnök (HírTV)
Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint titokban összeházasodott Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds.
máj. 30
7:21
Boris Johnson titokban megnősült (444.hu)
Még 2019-ben jegyezte el Carrie Symondst.
máj. 30
7:27
Brüsszelben az oltások és a korlátozások ellen tüntettek (Demokrata)
A belga kormány két hete kezdte enyhíteni az elmúlt hét hónapban bevezetett korlátozásokat.
máj. 30
7:29
Megtartották az első franciaországi tesztkoncertet Párizsban (Demokrata)
A koncerten az emberek – bár szájmaszkot viseltek – szorosan egymás mellett táncoltak.
máj. 30
7:33
Titokban megnősült Boris Johnson (Demokrata)
Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint titokban összeházasodott Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds.
máj. 30
7:39
Macron megfenyegette Malit a két katonai puccs miatt (444.hu)
Kivonnák a francia katonákat.
máj. 30
7:51
Jelentés a bolondok birodalmából (Demokrata)
Szakítanak azokkal a kifejezésekkel, amelyek „jellemzően férfiközpontú világot” képviselnek a Pennsylvaniai Állami Egyetemen.
máj. 30
7:57
Európa számos országában még érvényben van a kijárási tilalom (Demokrata)
Németországban legkésőbb június 30-ig érvényben van az országos korona-vészfékrendszer.
máj. 30
8:21
Országszerte tüntettek Brazíliában Bolsonaro járványkezelése miatt (444.hu)
A tüntetők az oltási program lassúságát is nehezményezték.
máj. 30
8:36
Az amerikai álom jelenleg az oltásról szól (Infostart)
Latin-Amerikából nagyon sokan indulnak útnak, hogy az Egyesült Államokban oltassák be magukat: nem sértenek törvényt, de hónapokat nyernek így.
máj. 30
8:57
Titokban megnősült Boris Johnson (ATV)
Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint titokban összeházasodott Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds, akit a kormányfő 2019 decemberében jegyzett el.
máj. 30
9:12
Izraelbe menekülnek az európai zsidók az antiszemitizmus elől (HírTV)
Izraeli zászlót gyújtanak fel Münsterben, kövekkel dobálják a bonni zsinagógát – ez csupán két példa az elmúlt heteket jellemző zsidóellenes megmozdulásokból - írja a Magyar Nemzet.
máj. 30
9:18
Megkezdődtek a parlamenti választások Cipruson (HírTV)
Tíz párt verseng a szavazatokért és várhatóan egyik sem szerez abszolút többséget.
máj. 30
9:30
A moldáv és a magyar állampolgárok is utazhatnak egymás országaiba (HírTV)
Keddtől a magyar és a moldáv állampolgárok is utazhatnak a két ország között - jelentette be a külügyminiszter Facebook-oldalán.
máj. 30
9:32
Zavargások Brüsszelben (HírTV)
A résztvevők a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések és az oltások ellen emelték fel szavukat.
máj. 30
9:48
Titokban megnősült Boris Johnson (SzMo)
A két legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap beszámolói szerint az esküvőt szombaton tartották meg a Westminster-székesegyházban.
máj. 30
9:51
Megtartották az első franciaországi tesztkoncertet Párizsban (ATV)
Ötezer fő részvételével rendezték meg szombaton az első franciaországi tesztkoncertet Párizsban annak felmérésére, hogy mekkora a koronavírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken. Az Indochine nevű francia rockzenekar élő koncertjén a Bercy sportcsarnokban a résztvevők szájmaszkban, de távolságtartás nélkül táncoltak csaknem két órán
máj. 30
10:36
Teljes titokban harmadszor is megházasodott Boris Johnson (Infostart)
Fél éve tervezték, de még a miniszterelnöki hivatalban sem tudtak róla. 199 év után házasodott meg brit miniszterelnök hivatali ideje alatt.
máj. 30
10:48
Sikeresen dokkolt az első teherűrhajó az épülő kínai űrállomáson (Infostart)
Nyolc óráig tartott a művelet. A teherűrhajó szükségleti cikkeket és üzemanyagot szállított.
máj. 30
11:12
Átvenné a liberális párt irányítását a román miniszterelnök (Infostart)
Megpályázza a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségét Florin Citu román miniszterelnök.
máj. 30
11:18
„Szabadságot Belarusznak” – világszerte tüntettek a fogvatartott fehérorosz újságíróért (SzMo)
Protaszevics szülei is felszólaltak, a nagyhatalmak segítségét kérik a foglyok kiszabadításához.
máj. 30
11:42
Markus Söder: Fel kell gyorsítani a Szputyik V európai uniós engedélyeztetését (HírTV)
"Nem szabad pusztán ideológiai okok miatt fecsérelni az időt" - mondta Markus Söder a Bild am Sonntagnak.
máj. 30
11:51
Bajor miniszterelnök: fel kell gyorsítani a Szputyik V európai uniós engedélyeztetését (ATV)
Fel kell gyorsítani az új típusú koronavírus okozta betegséggel (Covid-19) szembeni védelemre kifejlesztett Szputnyik V vakcina európai uniós (EU-s)engedélyezését Markus Söder bajor miniszterelnök szerint.
máj. 30
11:57
Markus Söder: Fel kell gyorsítani a Szputnyik V uniós engedélyeztetését (Demokrata)
„Nem szabad pusztán ideológiai okok miatt fecsérelni az időt” – mondta Markus Söder.
máj. 30
12:12
Kormányellenes tüntetések Londonban és Brüsszelben (HírTV)
Londonban és Brüsszelben is tüntetők követelték a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések feloldását.
máj. 30
12:14
Tesztkoncertet tartottak Párizsban (HírTV)
A francia fővárosban megrendezett esemény célja az volt, hogy felmérjék, mekkora a koronavírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken.
máj. 30
13:12
Szocsiban találkozott az orosz és a fehérorosz elnök (HírTV)
A kétnapos találkozón az államfők többek között a Ryanair-botrányról is egyeztettek.
máj. 30
13:24
Násznép közé csapódott aknagránát Afganisztánban, több halott van (HírTV)
Aknavetőgránát csapódott be egy családi házba Észak-Afganisztánban, ahol éppen egy esküvőt ünnepeltek.
máj. 30
13:30
Két hónapja nem volt ilyen rossz a járványhelyzet Oroszországban (Infostart)
Közel tízezer új esetet mutattak ki egy nap alatt.
máj. 30
13:45
Aknavetőgránát csapódott egy násznép közé, sok a halott (ATV)
Aknavetőgránát csapódott be egy családi házba Észak-Afganisztánban, ahol éppen egy esküvőt ünnepeltek, heten, többségében nők és gyerekek meghaltak, négy ember megsebesült. Az afgán rendvédelmi erők és a tálib lázadók egymást vádolták a támadással.
máj. 30
14:03
Bulizók közé lőttek az Egyesült Államokban, többen meghaltak (Demokrata)
Több mint 20 embert ért találat, közülük ketten a helyszínen életüket vesztették.
máj. 30
14:15
Tömegbe lőttek Miamiban, többen meghaltak (ATV)
Ismeretlenek lőttek egy koncertre gyülekező tömegbe helyi idő szerint szombat éjjel a floridiai Miamiban.
máj. 30
14:27
A tömegbe lőttek egy floridai klub előtt, legalább ketten meghaltak (444.hu)
A tettesek egy fehér terepjáróból szálltak ki, még keresik őket.
máj. 30
14:33
Tragédia: a család két kutyája ölte meg kislányukat (ATV)
Az amerikai Észa-Karolnia államban élő család kislánya mindössze 10 hónapos volt.
máj. 30
14:36
Brit hírszerzők szerint mégis elképzelhető, hogy egy laborból ered a koronavírus (SzMo)
Több szervezet is vizsgálja, hogy a kínai virológiai intézetnek volt-e köze a világjárvány kitöréséhez.
máj. 30
14:42
Rohamozó migránsok miatt elszaporodtak a rablások és mindennapos az erőszak (HírTV)
A katonák az inváziószerűen érkező migránsokat próbálták feltartóztatni, több-kevesebb sikerrel - írja a Magyar Nemzet.
máj. 30
14:45
Rekordok az Everesten: csúcsra jutott a legidősebb amerikai hegymászó és a leggyorsabb nő is (444.hu)
Arthur Muir 75 évesen, Cang Jin-hung 25 óra és 50 perc alatt jutott fel.
máj. 30
14:48
Koncentre gyülekező tömegben rendeztek vérengzést fegyveresek Miamiban (Infostart)
Legalább ketten meghaltak, a sebesültek száma pedig húsz fölött van. A tettesek egy terepjáróból ugrottak ki.
máj. 30
14:54
Már egy oltással is tárt karokkal várják Horvátországban a cseheket (Infostart)
Zágráb további országokkal is tárgyalást kezdeményez az enyhítésért.
máj. 30
15:03
Koronavírus: a brit hírszerzés szerint „elképzelhető,” hogy egy vuhani laborból került ki (ATV)
Egy amerikai hírszerzési jelentés szerint a vuhani virológiai labor három munkatársa is úgy megbetegedett 2019 novemberében, hogy kórházi kezelésre szorultak.
máj. 30
15:03
„Gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában” (Demokrata)
Donald Trump volt amerikai elnök a Newsmax TV-nek adott interjút.
máj. 30
15:15
Elhunyt az ötszörös Grammy-díjas énekes (ATV)
Hetvennyolc éves korában meghalt B.J. Thomas, aki az 1969-ben bemutatott Butch Cassidy és a Sundance kölyök című film Oscar-díjas dalát énekelte.
máj. 30
15:18
Hirtelen három csúcs is megdőlt a Mount Everesten (Infostart)
Például egy kínai vak férfi lett az első ázsiai látásvesztett, aki a nepáli oldalról ért fel a világ legmagasabb pontjára.
máj. 30
15:27
Horvátország további engedményekkel csábítaná a turistákat (ATV)
Csehországból a jövő héttől már az is beutazhat Horvátországa, akit egyszer oltottak be, Zágráb pedig további országokkal is tárgyalásokat kezdeményez az ügyben.
máj. 30
15:30
Két új rekord a Mount Everesten: feljutott a legidősebb férfi és a legfürgébb nő a csúcsra (SzMo)
Egy chicagói férfi és egy hongkongi nő lett a két új rekorder.
máj. 30
15:39
Nyilatkozniuk kell az olimpikonoknak arról, hogy tudják: akár meg is halhatnak (ATV)
A játékok előtt alá kell írniuk egy nyilatkozatot, amelyben az áll: tudomásul veszik, hogy egészségügyi kockázatokat és halált is okozó fertőzéssel találkozhatnak a játékokon.

Keresés