A mentőegységek versenyt futnak az idővel, az éjszakai hideg is még sürgetőbbé teszik az emberek kiszabadítását. Már több mint 5000 halálos áldozatot jelentettek a két országból, számuk várhatóan tovább fog növekedni.
Olajat öntött a tűzre Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A politikus közösségi oldalán kiírta: „A székely zászló addig lobog a magyar közintézmények homlokzatán, amíg a román állam engedélyezi korlátozástól mentes szabad használatát Románia egész területén!”
Svájc közel jár ahhoz, hogy feladja a régóta fenálló semlegességi státuszát, és engedélyezheti a fegyverexportot Ukrajnába – írja az Index a Reuters alapján.
A Magyar Vöröskereszt – tudatták – a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörösfélhold Mozgalom tagjaként nyújt segítséget a török-szír határtérséget sújtó földrengések károsultjainak.
Mintegy nyolcmillióan menekültek el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország csaknem egy évvel ezelőtt támadást indított az ország ellen – mondta el Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese helyi idő szerint hétfőn New Yorkban.
Mintegy nyolcmillióan menekültek el Ukrajnából azóta, hogy Oroszország csaknem egy évvel ezelőtt támadást indított az ország ellen – mondta el Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkár-helyettese helyi idő szerint hétfőn New Yorkban.
Tizennyolc órán át tartó, fáradhatatlan erőfeszítéseknek köszönhetően élve sikerült kimenteni kedden Thaiföldön egy 15 méter mély kútba esett másfél éves kisgyereket – írja az MTI.
A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írták: a 7,8-as erősségű, Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földrengés után az egyik legnagyobb kihívás a romok alá szorult áldozatok felkutatása.
Az amerikai haderő megsemmisítette az Egyesült Államok légterében felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai álláspont szerint hírszerző légi eszköz, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél.
Adásunk elején Vukics Ferenc katonai szakértővel és Stier Gábort, a MoszkvaTér.com főszerkesztőjével beszélgettünk. Később pedig érkezett hozzánk Breuer Péter, merthogy Izrael mellet Oroszország is felajánlotta a segítségét Törökországnak.
Civilizációs összeomlás lett volna a célja annak a célzott terrortámadásnak Baltimoreban, amelyet egy kislétszámú floridai neonáci csoport vezetője és egyik női tagja hónapokon át tervelt ki a város áramellátását biztosító alállomások ellen, azért hogy később feltehetően rasszista támadásokat hajthassanak végre – közölték az amerikai bűnüldöző ható
Épp azokat a Törökországgal határos északi területeket érintette legsúlyosabban a katasztrófa, amelyeket a háború, a szárazság és az éhezés amúgy is megviselt. Ám a damaszkuszi kormány nem igazán segíti a segélyszállítmányok eljuttatását. Magyar segítők is dolgoznak a területen.
Nicolae Ciuca és Galab Donev videóértekezleten egyeztetett a két szomszédos európai uniós tagállam infrastruktúrájának összekapcsolását javítani hivatott közös projektekről.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető tisztviselői szerint az amúgy is súlyos válságban lévő Szíriának jelentős humanitárius segítségre van szüksége a hétfői, több ezer halálos áldozatot követelő földrengés után.
Zvonimir Stević, úgy tűnik, annyira unatkozott, hogy pornónézéssel szórakoztatta magát. apró szépséghiba, hogy mindezt egy, a Koszovó kérdése miatt összehívott képviselőházi ülésen tette.
Líbia átvette a partok ellenőrzését szolgáló első járőrhajót, amelyet a V4-ek finanszíroztak. A migrációt megállítani kell, nem menedzselni! – írta a közösségi médiafelületén Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
A harmadik világháború már elkezdődött Franciaország egyik vezető értelmiségije, Emmanuel Todd szerint. Az antropológus és történész a múlt héten a Le Figarónak nyilatkozva azt állította, hogy a várakozásokkal ellentétben nemcsak Oroszországot, hanem a Nyugatot is súlyosan veszélyezteti az ukrajnai katonai konfliktus.
A schengeni csatlakozásról, a Duna hajózhatóságáról és a két ország között újabb határátkelési lehetőséget teremtő, új Duna-híd megépítéséről tárgyalt kedden Bukarestben a román és a bolgár miniszterelnök.