2023. február 7. kedd

febr. 7
15:57
Mutatjuk, kik kapják idén a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját (hirado.hu)
A Gábor Áron-díjat március 10-én, a Székely Szabadság Napján adják át Marosvásárhelyen.
febr. 7
16:03
Örökre kitiltották a magyar utast a Wizz Air járatairól, miután verekedett a dzsiddai gépen (SzMo)
A férfi több millió forintos kárt okozott azzal, hogy a gépnek le kellett miatta szállni Kairóban.
febr. 7
16:09
A menekültek unión belüli igazságos szétosztását sürgeti a bajor kormányfő (Demokrata)
Bajorország igent mond a menekültek, különösen az Ukrajnából érkezők megsegítésére – mondta Markus Söder.
febr. 7
16:15
Kész újrakezdeni a tárgyalásokat Ankarával a NATO-bővítésről a svéd miniszterelnök (hirado.hu)
Finnország és Svédország nem sokkal Oroszország tavalyi ukrajnai inváziója után kérte a NATO-ba való felvételét.
febr. 7
16:24
Moszkva a háborút lezáró tárgyalásokért „könyörög” az ukránok szerint (Infostart)
Ennek négy előfeltétele lenne.
febr. 7
16:27
A menekültek igazságos EU-n belüli szétosztását sürgeti a bajor kormányfő (hirado.hu)
A legutóbbi nagy menekülthullám idejére, a 2015-2016-os időszakra utalva aláhúzva, hogy nem szabad megismételni „2015 hibáit”.
febr. 7
16:29
Rekordmértékben csökkentek a reálbérek Németországban (hirado.hu)
Az előzetes számítások szerint a reálbérek 4,1 százalékkal csökkentek tavaly az egy évvel korábbihoz képest.
febr. 7
16:33
Megnyitott a Mol első töltőállomása Lengyelországban (hirado.hu)
A magyar anyacég több mint négyszáz benzinkút üzemeltetéséhez jutott hozzá a Lotos tavalyi megvásárlásával.
febr. 7
16:36
Sorra vettük, milyen aggasztó dolgok lehetnek a rejtélyes kínai ballonokon (Infostart)
A világsajtó az elmúlt napokban sokat foglalkozott az amerikai kontinens felett észlelt kínai ballonokkal. Peking szerint egyszerű meteorológiai léggömbökről van szó, Washington viszont azt gyanítja, hogy valójában kémkedésre használják ezeket. De vajon mire lehetnek alkalmasak ezek a magaslégköri ballonok?
febr. 7
16:39
Roszatom-vezérigazgató: 2024-ben indul Paks II. építése (hirado.hu)
A két új reaktor üzembe állításával az atomerőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra nőhet.
febr. 7
16:45
Megfulladt egy 11 éves kisgyerek a vízi hullámvasúton, végleg bezár az attrakció (hirado.hu)
Véglegesen bezárják azt a hullámvasutat egy amerikai vidámparkban, ahol életét vesztette egy 11 éves gyerek.
febr. 7
16:51
Lefagytak a könyvtárosok a kölcsönzőjegyre írt dátum láttán (hirado.hu)
Új rekord született a könyvtár történetében.
febr. 7
17:03
Érzékeny információkat szivárogtatott ki az Európai Néppárt (Demokrata)
Az Európai Néppárt szivárogtatta ki Zelenszkij Brüsszelbe tervezett látogatását.
febr. 7
17:15
"Allahé a jövő": Több ezer iszlamista tüntetett Hamburg utcáin (Ripost)
Félelmetes látványról számoltak be a helyiek.
febr. 7
17:21
Zámbó Krisztián-i tempóba kapcsolhatott Jennifer Lopez és Ben Affleck (ATV)
A sztárpárból igazi mém lett az idei Grammy díjátadó óta, és a rajongók elkezdték megkérdőjelezni, hogy valóban minden olyan rendben van a házasságukkal, ahogy azt kifelé mutatják.
febr. 7
17:33
Felrobbant egy robbanóanyagot szállító ukrán drón az orosz Kaluga város közelében (ATV)
Hétfő reggel, a Moszkvától mintegy 150 kilométerre elhelyezkedő Kaluba közelében felrobbant egy ukrán Tu–141 Sztrizs drón – számolt be a hírről több orosz Telegram-csatorna is.
febr. 7
17:35
Földrengés volt Magyarország szomszédjában (ATV)
A Törökországban történt súlyos katasztrófa után nemrég Magyarország szomszédságában, Szerbiában is megmozdult a föld. Ráadásul nem is egyszer.
febr. 7
17:48
Soha ennyivel nem csökkentek a reálbérek Németországban (Infostart)
Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkentek a reálbérek Németországban 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint. A fizetések ugyan emelkedtek, de az infláció magasabb volt.
febr. 7
17:51
Megrázó videókon, ahogy kisgyerekeket mentenek meg a szíriai földrengés után (SzMo)
Az Unicef szerint gyerekek ezrei halhattak meg a törökországi és szíriai földrengésekben.
febr. 7
17:54
Horror összegeket lovasítottak meg az észak-koreai hackerek (Infostart)
Minden korábbinál nagyobb kárt okoztak 2022-ben a kommunista rezsim hackerei – derült ki egy eddig bizalmas ENSZ-jelentésből.
febr. 7
17:57
Veszélybe került Zelenszkij brüsszeli látogatása, mert az EP elnöke képtelen volt lakatot tenni a szájára (ATV)
Komoly biztonsági kockázattal járhat a találkozó, ugyanis az Európai Parlament elnökének a csapata kiszivárogtatta a találkozó részleteit.
febr. 7
18:06
Ezt nem köszönik meg, jegyzéket kaptak az amerikaiak az oroszoktól (Infostart)
Jegyzékben követelte a moszkvai amerikai nagykövetségtől az orosz külügyminisztérium, hogy ne avatkozzon be Oroszország belügyeibe - közölte a RIA Novosztyi állami hírügynökség kedden a moszkvai diplomáciai hivatal vezetéséhez közelálló forrásra hivatkozva.
febr. 7
18:12
Szijjártó Péter: a magyar mentőalakulat kimentett egy gyereket a romok alól Törökországban (Blikk)
Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
febr. 7
18:15
Lemondott a szerb parlamenti képviselő, aki a Koszovó miatt összehívott ülésen pornót nézett (444.hu)
A szocialisták elnöke, Ivica Dacic külügyminiszter szólította fel lemondásra Zvonimir Stevićet.
febr. 7
18:15
Már három embert, köztük egy gyereket is kimentett a romok alól a magyar mentőegység Törökországban (SzMo)
A földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, mindannyian jól vannak.
febr. 7
18:21
Nincs rá jobb szó: hisztériás rohamot kapott a román kormány Németh Zsolt székelyzászlós posztja miatt (ATV)
Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kihúzta a gyufát a közösségi oldalán megosztott posztjával a román kormánynál.
febr. 7
18:24
A magyarok már három embert kimentettek a törökországi romok alól (Infostart)
Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 7
18:24
Pornót nézett a parlamenti ülésen egy szocialista politikus (HírTV)
Pornót nézett a telefonján a Koszovóról szóló parlamenti ülésen a múlt héten, ezért kedden lemondott képviselői mandátumáról egy szocialista politikus Szerbiában.
febr. 7
18:27
Már három embert mentett ki a romok alól a magyar mentőegység Törökországban (Ripost)
Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
febr. 7
18:33
Ha hihetünk az oroszoknak, bajban lehet Zelenszkij (ATV)
Persze érdemes óvatosan kezelni az orosz védelmi miniszter szavait.
febr. 7
18:33
Lebukott, hogy pornót nézett a parlamenti ülésen, lemondott a szerb képviselő (SzMo)
Nyilvánosságra került az őt leleplező videó, ezután a külügyminiszter lemondásra szólította fel Zvonimir Stevicet.
febr. 7
18:45
„A romok alatt van a családom, nem tudom, élnek-e, vagy sem” – Szívszorító posztban imádkozik szeretteiért egy szír férfi (SzMo)
Ugyanabban az összedőlt épületben lakott szinte az egész családja, akikről már lassan két napja nem tud semmit.
febr. 7
19:00
Többszörös életfogytiglanra ítéltek egy volt londoni rendőrt (HírTV)
Többszörös életfogytiglanra ítélt kedden az eljáró londoni bíróság sorozatos nemi erőszak, emberrablás és több más rendkívül súlyos bűncselekmény miatt egy volt londoni rendőrt.
febr. 7
19:03
Egyszerűen nem bír leállni DiCaprio, ezúttal egy 19 éves nővel jött össze (ATV)
Az Oscar-díjas színészről korábban is azt pletykálták, hogy nem randizik 25 év feletti nőkkel, de úgy tűnik, hogy új szabályt vezetett be és már a 20 év felettiek sem jöhetnek szóba nála.
febr. 7
19:09
Ha más nem, majd Kína leszállítja az oroszoknak a háborúhoz szükséges alkatrészeket (444.hu)
A Wall Street Journal nyomozása szerint Kína nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország pótolja, amit a nyugati szankciókon vesztett.
febr. 7
19:18
Lángol egy kikötő a földrengés következtében (HírTV)
Lángok lepték el Törökország egyik legjelentősebb kikötőjét. A tűz hétfőn a földrengések után keletkezett Iskenderun kikötőjében, és azóta több száz négyzetméterre kiterjedt.
febr. 7
19:45
„A lengyel–magyar együttműködés az uniós tagállamok szuverenitását segíti” (Demokrata)
Rendkívül fontos a két állam együttműködése – mondta Marek Kuchciński.
febr. 7
19:51
Fölényesen megnyerte a választást a halott polgármester (ATV)
Fegyveresek lőtték agyon a polgármestert még az urnanyitás előtt.
febr. 7
20:03
Hadat üzent a Lidl a Tescónak, kitört a háború (ATV)
A bíróságon fog eldőlni a két vállalat vitája.
febr. 7
20:06
Oroszország: A fegyverszállítmányok beláthatatlan eszkalációhoz vezethetnek (HírTV)
Közben az orosz erők folytatják offenzívájukat. Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának beszámolója szerint a Föderáció öt irányból próbál előrenyomulni.
febr. 7
20:09
A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban (Demokrata)
Videó! Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba – jelentette be Szijjártó Péter.
febr. 7
20:11
Rendkívül lassú a helyreállítási pénzek kifizetése (Demokrata)
Magyarország teljesíti vállalásait, most Brüsszelen a sor – mondta Győri Enikő.
febr. 7
20:15
Kimentett a romok alól egy fiút a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata Törökországban (SzMo)
A szír határ közelében fekvő Antakyában keresik a földrengés túlélőit hét mentőkutyával.
febr. 7
20:15
Szír Vörös Félhold: Az USA és az EU függessze fel a szankciókat! (Demokrata)
A Vörös Félhold felszólította a Nyugatot, hogy függesszék fel a Szíriával szembeni szankciókat.
febr. 7
20:21
Már három embert mentettek ki a magyarok a törökországi romok alól (ATV)
Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
febr. 7
20:24
A legfelsőbb bíróságon feszül egymásnak a Lidl és a Tesco: nem hiszi el, mi robbantotta ki a balhét (Blikk)
Egymást pereli a hazánkban is rengeteg üzlettel jelenlévő Lidl és Tesco. A két áruházlánc a logójuk hasonlósága miatt keveredett jogi vitába.
febr. 7
20:27
Megrendítő légi felvételek: elképesztő pusztítást végzett a földrengés Törökországban (SzMo)
A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgások miatt.
febr. 7
21:03
Egy szerb képviselő p*rnót nézegetett, miközben az államfő a koszovói határhelyzetről beszélt a parlamentben (ATV)
A 65 éves politikus havonta több mint 1200 eurót keres.
febr. 7
21:03
A szíriai földrengés helyszínein segít a Máltai Szeretetszolgálat, adománygyűjtést is indítottak (SzMo)
A karitatív szervezet által felajánlott mozgó orvosi rendelők az elsődleges tervek szerint harminc napon át segítenek a földrengések térségében.
febr. 7
21:15
Ukrajna száznál is több Leopard 1-es harckocsit kap (Demokrata)
Ezt Boris Pistorius német védelmi miniszter Kijevben jelentette be.

Keresés