2023. február 15. szerda

febr. 15
9:57
Ukrán gyerekek ezrei kerülhettek orosz átnevelő táborokba (Blikk)
Egy új amerikai jelentés szerint az elmúlt évben legalább 6000 ukrajnai gyermek vett részt orosz átnevelő táborokban, ahol százakat hetekig vagy hónapokig tartottak fogva.
febr. 15
10:03
Megrovást kapott a dél-koreai hadsereg több tagja is, amiért nem semmisítették meg a behatoló észak-koreai drónokat (ATV)
A dél-koreai hadsereg mintegy 10 tagja kapott írásbeli vagy szóbeli figyelmeztetést, amiért nem sikerült megsemmisítenie az ország légterébe december végén behatoló észak-koreai drónokat – közölték szerdán dél-koreai katonai források.
febr. 15
10:09
Apja szerint depressziós és túlságosan stresszes volt a michigani lövöldöző (444.hu)
Három diákkal, végül magával is végzett.
febr. 15
10:15
Háború Ukrajnában - Óriás segélycsomagot állítana össze az IMF Ukrajnának (HírTV)
Szakértőinkkel élőben elemeztük a legfrissebb ukrajnai háborús híreket.
febr. 15
10:27
Újabb győzelem született az úzvölgyi katonatemető ügyében (Demokrata)
A Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte Dormánfalva sírkert fölötti tulajdonjogát.
febr. 15
10:33
Kétszáz óra után is találtak túlélőt Törökországban, egy tanárnőt (Infostart)
A 26 éves pedagógust egy hatemeletes épület romjai alól húzták ki. Egy csecsemő pedig ötemeletes zuhanást úszott meg lábtöréssel. A szintén a romok alól kimentett édesanyja három gyerekéből kettőt sikerült megmenteni.
febr. 15
10:51
Emberi jogi biztos: Az oroszok pszichoaktív szereket használnak a donyecki foglyokon (ATV)
Pszichoaktív szereket és tudatmódosítókat alkalmaz az orosz hadsereg a donyecki fogvatartási központban fogvatartott ukrán katonákon – közölte Olga Romanova, a Rus Sitting Foundation vezetője.
febr. 15
11:03
Reagáltak az EP-képviselők Várhelyi Olivér kijelentésére (ATV)
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa bekapcsolva felejtett mikrofonnal sértegette az EP-képviselőket, erre pedig többük reagált is – írja az RTL.
febr. 15
11:33
Ursula von der Leyen: Az Európai Bizottság újabb szankciókat, kereskedelmi korlátozásokat javasol Oroszország és Irán ellen (HírTV)
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik - jelentette ki Ursula von der Leyen.
febr. 15
11:45
Ferenc pápa Moszkvában vitatná meg Putyinnal a béketervét (Demokrata)
Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal a béketervét.
febr. 15
11:51
az Eu élesítené a tizedik szankciós csomagot Oroszország ellen (Blikk)
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbour
febr. 15
11:51
Egy hét szünet után újranyitott az isztambuli tőzsde (ATV)
Egy hét szünet után szerdán újranyitott az isztambuli tőzsde, miután a Törökországban és Szíriában pusztító földrengést követően a kereskedés felfüggesztéséről döntöttek február 8-án – írja az MTI.
febr. 15
11:51
Nicola Sturgeon úgy gondolja, se neki, se Skóciának nem jó, ha miniszterelnök marad (444.hu)
A skót miniszterelnök több mint nyolc év után távozik.
febr. 15
11:53
Friss hír: lemond a skót kormányfő (ATV)
Távozik tisztségéből Nicola Sturgeon skót miniszterelnök - közölték szerdán skót kormányforrások a BBC brit közszolgálati médiatársasággal.
febr. 15
11:57
Döntést hozhat a 10. szankciós csomagról az Európai Unió - Íme Ursula von der Leyen bejelentése (Blikk)
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbour
febr. 15
12:09
Harangi Szabolcs: váratlan helyen pattant ki a keddi romániai földrengés (Infostart)
A romániai és törökországi földrengések nem állnak összefüggésben, eltérő szerkezeti egységben, más erők hatására következtek be. Azt viszont nem lehet megmondani, hogy a keddi 5,7-es magnitúdójú rengést fogja-e erősebb követni – jelentette ki az ELTE Földtudományi Intézetének igazgatója.
febr. 15
12:15
Seymour Hersh: Így robbantotta fel Amerika az Északi Áramlat gázvezetéket (Demokrata)
Az Orosz Hírek közölte Seymour Hersh nagy port kavaró cikkének magyar fordítását.
febr. 15
12:21
Az oroszok a veszteségeik eltitkolása érdekében elégetik a katonáik holttesteit (ATV)
Az ukrán hadsereg szerint a Krím-félszigeten megállás nélkül hamvasztják a saját katonáik holttestét az orosz csapatok. Erre azért van szükség, hogy eltitkolják a csapataik veszteségeit – írja a SkyNews.
febr. 15
12:45
Az USA-ban már működik a pedofilok iránti érzékenyítés (HírTV)
Felpuhítanák a pedofil kifejezést amerikában kiskorúakhoz vonzódó személyre.
febr. 15
12:51
Váratlan döntést hozott a skót miniszterelnök (Infostart)
Távozik tisztségéből Nicola Sturgeon skót miniszterelnök – közölték szerdán skót kormányforrások a BBC brit közszolgálati médiatársasággal.
febr. 15
12:51
Erdogan 2018-ban több millió silányan épített lakóház kivitelezőjének adott amnesztiát (444.hu)
A földrengés azért is lehetett ennyire pusztító, mert sok épület építése során nem tartották be az alapvető előírásokat.
febr. 15
12:51
Lavrov: Hazudnak a nyugati politikusok a gázvezetékek felrobbantásáról (Demokrata)
Mindenki hazudott nekünk, ahogy most is hazudnak – mondta az orosz külügyminiszter.
febr. 15
12:53
A jemeni polgárháborúba szánt iráni fegyverek köthetnek ki az ukránoknál (444.hu)
Jogilag nem lenne különösebb akadály.
febr. 15
13:03
Ferenc pápa Moszkvában vitatná meg Putyinnal a béketervét (Infostart)
Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét – jelentette ki Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
febr. 15
13:15
Már Stoltenberg sem bízik a közös svéd–finn NATO-csatlakozásban (HírTV)
Először ismerte el a lehetőségét Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, hogy Finnország és Svédország külön fog csatlakozni a szövetséghez.
febr. 15
13:21
Ukrajna és migráció: hazánk álláspontja változatlan (HírTV)
Magyarország pozíciója Ukrajnával kapcsolatban nem változott, hazánk humanitárius segítséget nyújt szomszédjának - mondta az Európai Híradónak Orbán Balázs.
febr. 15
13:21
Újabb engedélyt kapott a debreceni akkumulátorgyár, a helyiek tovább küzdenek ellene (ATV)
Sajnálattal vették tudomásul a debreceni akkumulátorgyár ellenzői, hogy a beruházó kínai cég újabb engedélyt kapott az építkezésre. Szerintük az ígért szigorított ellenőrzés sem jelent garanciát, mert mint mondják, a kormány bármikor módosíthatja a hatályos szabályokat.
febr. 15
13:27
Már Oroszországban is rengett a föld (Infostart)
Oroszország keleti részén, a Kamcsatka-félszigeten 5,8-as erősségű földrengés történt ma hajnalban.
febr. 15
13:33
Lavrov hazugsággal vádolta meg a nyugati politikusokat gázügyben (Infostart)
Az Északi Áramlatok felrobbantása kapcsán szólalt meg az orosz külügyminiszter.
febr. 15
13:51
Komoly gond támadt a Lufthansánál, magyarországi járatokat is érint (Infostart)
Miközben a német repterek egy közelgő sztrájk miatt aggódnak, nem várt nehézség okozott jelentős fennakadásokat. A Lufthansa informatikai rendszerének összeomlása miatt sok járatot kellett törölni.
febr. 15
13:51
Robert C. Castel: Amerika szempontjából óriási tévedés ez a háború (Demokrata)
„Teljesen egyértelmű, mi Amerika problémája: Kína nem Oroszország” – fogalmaz a biztonságpolitikai szakértő.
febr. 15
13:57
Hány hülye van még? (444.hu)
Bocsánatot kért Várhelyi Olivér.
febr. 15
14:03
Bocsánatot kért a hülyézés miatt a magyar uniós biztos, szerinte félreértés történt (SzMo)
Várhelyi Olivér azt állítja, egy teljesen másik beszélgetésben hangzott el az a bizonyos mondat.
febr. 15
14:09
Egyre súlyosabb az éhínség Észak-Koreában (ATV)
Az észak-koreai élelmiszerválság egyre súlyosabb méreteket ölt, ennek jele, hogy az ország két évtized óta először csökkentette a katonáinak járó fejadagokat is – közölte a dél-koreai országegyesítési minisztérium szerdán.
febr. 15
14:15
Kiszivárgott a pilóták beszélgetése, akik lelőtték a rejtélyes repülő tárgyat a Huron-tó felett (SzMo)
A nyolcszögletűként jellemzett objektum szerintük nem ballon volt, de egy autónál kisebb, lassú dolgot láttak. A Fehér Ház szerint nem földönkívüli eredetű volt.
febr. 15
14:21
Az Európai Bizottság újabb szankciókat és kereskedelmi korlátozásokat javasol Oroszország és Irán ellen (ATV)
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbour
febr. 15
14:27
"Célegyenesben" az oroszok? Áttörhették Luhanszk védvonalát (Infostart)
Moszkva már bejelentette ezt, Kijev annyit közölt, "nehéz a helyzet".
febr. 15
14:33
Háború Ukrajnában - Kreml: A Nato egy velünk szemben ellenséges szervezet (HírTV)
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Litkei Máté, a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének igazgatója volt a vendégünk. Később pedig érkezett hozzánk Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
febr. 15
14:39
Nincs nyugalom Romániában: már 14 utórengés volt, és nagyok a károk is (Infostart)
Négyen sebesültek meg és 22 településről jelentettek károkat Romániában az 5,7-es erősségű keddi földrengés után.
febr. 15
14:39
Von der Leyen újabb szankciókat javasol Oroszország és Irán ellen (Demokrata)
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást – mondta az Európai Bizottság elnöke.
febr. 15
14:45
Megszakad a szív! Így mászik elő a romok alól egy kiscica, amit gazdájával együtt napokra maga alá temetett az összedőlt családi ház a törökországi földrengések… (Blikk)
Könnybe lábad a szem.
febr. 15
14:45
Az EU bírósága elé idézik a magyar kormányt, mert a marihuána ellen szavazott (444.hu)
Ezen felül két másik, Magyarországra vonatkozó döntést is hozott az Európai Bizottság.
febr. 15
14:45
Bejelentették a tizedik szankciócsomagra vonatkozó javaslatot (Demokrata)
A tizedik szankciócsomaggal az EU tovább akarja fokozni a nyomást Oroszországra.
febr. 15
14:51
Bemutatjuk Várhelyi Olivér szerint "hülye" EP-képviselőt (ATV)
.
febr. 15
15:03
"Hány hülye van még?" - Magyarázatot adott a magyar uniós biztos a hangfelvételre (Infostart)
Bekapcsolva maradt a magyar uniós biztos mikrofonja az Európai Parlament ülésén, a DK a "fejét" követeli, Várhelyi Olivér elnézést kér és magyarázattal szolgál.
febr. 15
15:09
Orosz bombázógépek tartottak az USA felé, riasztották az F-16-osokat (Infostart)
Az amerikai és a kanadai légierő készültségi gépeit riasztották az Alaszka felől közeledő bombázók miatt.
febr. 15
15:21
Karl Nehammer hajthatatlan: ragaszkodik a kerítéshez és a semlegességhez (Infostart)
Az egy éve tartó ukrajnai orosz háború ellenére Ausztria semlegessége érinthetetlen. Karl Nehammer kancellár nemcsak a semlegesség mellett tart ki, hanem a szigorú migrációs politika és ennek kapcsán Bulgária és Románia scehngeni csatlakozásának vétója mellett is.
febr. 15
15:27
Oroszországban elítéltek egy újságírót a fegyveres erőkről szóló "hamis állítások" miatt (HírTV)
Oroszországban szerdán hat év börtönre ítéltek egy újságírót az orosz fegyveres erőkről szóló "hamis állítások" miatt - közölték a hatóságok szerdán.
febr. 15
15:27
Bejelentették az Oroszország elleni tizedik szankciós csomagot (444.hu)
Exporttilalom és csaknem száz személy és szervezet elleni szankciók jöhetnek a háború egyéves évfordulóján.
febr. 15
15:29
Silvio Berlusconit felmentették a bunga-bunga partik miatti vádak alól (HírTV)
Silvio Berlusconi nem vesztegetett meg fiatal nőket és nem kényszerítette őket hamis vallomásra a milánói bíróság szerdai ítélete szerint.

Keresés