A magyar Hunor mentőcsapat kutyás tagja, Leczki Sarolta mesélt a 444-nek arról, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük, miközben egy lakópark területén dolgoztak Törökországban, ahol körülbelül ezer ember rekedhetett a romok alatt.
Az EB elnöke szerint az orosz gazdaság zsugorodik és Moszkvának aranytartalékait kellett eladnia, mindazonáltal szükség van a további nyomásgyakorlásra.
A törökországi földrengés következtében életét vesztette a Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő sorozat, a Remények földje színésznője is – írja a nlc.hu.
A kárpátaljai magyarok jogainak védelme nem tűr halasztást, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban.
Az InfoRádiónak nyilatkozó Bauer Bence (MCC) szerint a berlini tartományi választások CDU-sikert mutató eredményei Olaf Scholznak is hordoznak üzenetet; már a főváros is ébred, hogy a migrációnak mennyi vetülete van.
Egyes információk szerint egy korábban a Tupoljevnél dolgozó mérnök kért menedékjogot az Egyesült Államokban, és cserébe értékes információkat kínált fel.
Azt sérelmezik, hogy Magyarország nem tett eleget az évekkel korábban kért jogi lépések bevezetésének, amely védelmet nyújtana annak, aki az uniós szabályok megsértését jelezné.
Jichák Hercog államelnök közbelépésére a jövő hétre halasztották a parlamenti szavazásokat a jogrend átalakításának két vitatott törvényjavaslatáról Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
Egy informatikai természetű hiba miatt késnek illetve törlődtek a járatok a Lufthansánál, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor lesz vége a káosznak – írja a Spiegel.
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik európai uniós szankciócsomagot javasol Oroszország ellen.
Zelenszkij kérésére. Pedig korábban arról volt szó, hogy Zelenszkij leváltotta, helyét pedig az ukrán katonai hírszerzés vezetője, Kirill Budanov veszi át.
Az orosz erők rakétacsapást mértek szerdán a Donyeck megyei Pokrovszk településre, aminek következtében beomlott egy többszintes lakóház. A hatóságok eddig 12 sérültről tudnak - közölte Pavlo Kirilenko megyei kormányzó.
Mivel továbbra sincs jele annak, hogy Oroszország a békére törekedne, folytatni kell az Ukrajna számára nyújtott támogatásokat - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Magyarország lépéselőnyben van egy területen.
Bár két, az erdélyi magyarság számára kedvező jogerős ítélet is született az úzvölgyi katonatemető kapcsán indított perekben, az illetékesek, köztük Csíkszentmárton polgármestere attól tartanak, nem lesz könnyű a sírkert eredeti állapotának a visszaállítása.
Több száz gyerek vesztette életét az Ukrajnában zajló orosz-ukrán háború egy esztendeje alatt, és milliók szorulnak sürgős segítségre - hívta fel rá a figyelmet az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) németországi ága szerdán.
Az atomenergia megítélését illetően Magyarország és Franciaország között egyetértés van - erről a külgazdasági és külügyminiszter beszélt Párizsban. Szijjártó Péter ugyanakkor a német kormányt is szóba hozta, és jelezte, hogy Berlin továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy leszállítsa az irányítási rendszert a paksi atomerőműhöz, pedig erről má
A magyar megoldáshoz nagyon hasonlító javaslatot egy évvel ezelőtt már felvetette a baloldali Jean-Luc Mélenchon. Ő még csupán az energiaárak, valamint öt szezonális gyümölcs és zöldség árának maximálásáról beszélt, a francia Nemzetgyűlés viszont 2022 januárjában még elutasította azt.
Az ostromlott Artemivszk (Bahmut) város bekerítése március-áprilisra várható, de az időpontra hatással lehet, hogy milyen ütemben kap Ukrajna nehézfegyvert - jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánszervezet alapítója újságíróknak szerdán az Ukrajnától elcsatolt Luhanszkban.
A bíróság szerint a volt kormányfő nem befolyásolta a tanúkat, és ha voltak is fiatalkorúak is a szexpartijain, arról nem tudott. Ezzel véget ért az orgiák miatt indult és több éve húzódó per.
Elhunyt Raquel Welch; a 82 éves, Golden Globe-díjas amerikai filmszínésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnagyobb szex-szimbóluma szerdán rövid betegséget követően halt meg - közölte menedzsere.
Petr Pavel megválasztott cseh államfő már beiktatása előtt közölte, hogy hivatalba lépését követően azonnal átfogó biztonsági ellenőrzést és átvilágítást rendel el a munkahelyéül szolgáló prágai Hradzsinban. Emellett felszólította még hivatalban levő Zeman elnököt, semmilyen nagy horderejű döntést ne hozzon a hátralevő időben.