Legalább egy ember életét vesztette egy szúrófegyverrel felfegyverkezett férfi támadásában a dél-spanyolországi Algeciras városának egyik templomában – közölte szerdán a spanyol belügyminisztérium.
A nyugdíjas férfi összesen hat levélbombát küldött, ezekből kapott kapott Pedro Sánchez miniszterelnök, valamint az amerikai és az ukrán nagykövetség is.
Új barátnőjével – aki állítólag már a felesége is – terveznek Melbourne-be utazni, de ez nem biztos, hogy összejön, miután a rapper nemrég arról beszélt, mennyire bírja Hitlert.
Ezúttal az ellenzék vezető erejének számító CDU/CSU konzervatív pártszövetség látta elérkezettnek az időt arra, hogy újranyissa a vitát a jelen állás szerint március végén leálló reaktorokról.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa annak kapcsán beszélt a tankokról az InfoRádiónak, hogy Németország és Lengyelország összesen 28 Leopard 2 típusú tankot, az Amerikai Egyesült Államok pedig 30 Abrams harckocsit ad Ukrajnának.
Megérkezett Moszkvába Lynne Tracy, az Egyesült Államok új oroszországi nagykövete – közölte csütörtökön a Twitteren az amerikai diplomáciai képviselet.
Az RRF-tervben nevesítették a fővárosi projektet, így a pénz másra nem költhető. De ha nem vesszük igénybe, akkor euromilliókat veszítünk, miközben a szerelvények és az infrastruktúra is vészesen elöregedtek.
Több ezer ausztrál ünnepelte csütörtökön az ország nemzeti ünnepét az őslakosok támogatására szervezett gyűlésekkel, akik közül sokan a ,,megszállás napjaként" emlegetik annak a napnak az évfordulóját, amikor egy brit flotta behajózott a mai Sydney kikötőjébe.
A korábbi pénzosztás, a folytonos takarékoskodás, valamint a belsőégésű kocsik gazdáit sújtó alkalmi büntetések felpörgették a keresletet az elektromos kocsikra. Most viszont úgy tűnik, jön a fekete leves.
Perui képviselők egy csoportja helyi idő szerint csütörtökre virradóan a jelenlegi államfő, Dina Boluarte közjogi felelősségre vonását (impeachment) indítványozta, mellyel elmozdítanák hivatalából a megbízott elnököt – írja az MTI.
Az Egyesült Királyság szerdán közölte: felülvizsgálják annak a szabályait, hogy a szankciókkal sújtott személyek milyen módon vehetik igénybe a jogi szolgáltatásokat. A döntés azután született, hogy az információk szerint a Wagner-zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin állami segítséggel perelt be egy brit újságírót – írja a Moscow Times.
Graham Stuart nemrég azt mondta, „az olaj- és gázipari engedélyek újbóli kiadása jót tesz a környezetnek”, illetve hogy nem minden fosszilis tüzelőanyag „ördögtől való”.
13 ezer új Covid-halálesettel köszöntött be Kínában a Holdújév – ennyi elhalálozást regisztráltak a legnagyobb kínai ünnep előtti héten. Ilyenkor milliók vesznek ki szabadságot és utaznak haza szeretteikhez, ami még inkább felpörgetheti a fertőzéseket. A briteknél új omikron variáns terjed.
Legkevesebb nyolc palesztint öltek meg izraeli katonák egy csütörtök reggeli razziából tűzpárbajjá fajult összecsapásban a Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenín menekülttáborában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Ukrajnának szánt energetikai eszközök, köztük áramfejlesztők átrakodására szánt logisztikai központot nyitott meg a kelet-lengyelországi Komorowo településen Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Janez Lenarcic, az Európai Unió (EU) válságkezelésért felelős biztosa.