Több szomszédos fővárost is elért a víz, Romániában és Ausztriában is több száz embert evakuáltak. Szlovákia és Magyarország készül az árvízre, Alsó-Ausztriát már katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították.
Nemrég 46 F/A-18 Hornet harci gépet vásárolt Don Kirlin amerikai üzletember. Már korábban is gyűjtötte a repülőket, de most az a célja, hogy létrehozza a világ legütősebb magán-vadászgépparkját, és nem csak azért, hogy mutogassa a gépmadarakat.
Túlterhelt volt a hajó, ami felborult és elsüllyedt, több tucat ember halálát okozva. Legalább 45 áldozata van a balesetnek az MTI szerint, de külföldi források 64 halottról írnak. A hajón körülbelül 75-en lehettek, de nem ismertek a pontos számok.
Oroszország egy hét leforgása alatt mintegy harminc darab különböző típusú rakétát, több mint nyolcszáz irányított légibombát és csaknem háromszáz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a Facebookon.
A júliusi választások óta Venezuela kormányának több nyugati demokráciával is megromlott a kapcsolata. Az USA és Spanyolország is tagadja a merényletkísérletet.
Az X-en közzétett üzenetében von der Leyen aláhúzta: az Európai Unió készen áll segíteni Ausztriának, Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának.
A volt amerikai elnök mindenféle kontextus nélkül posztolt erről, de valószínűleg arra reagált, hogy az énekesnő nyilvánosan kiállt Kamala Harris mellett.
Együttérzését fejezte ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kelet-Közép-Európában pusztító árvizek károsultjaival és áldozataival, valamint uniós segítséget ajánlott.
A terrorszervezet nemrég nyilvánosságra hozott alagútharcászati kézikönyveiből kiderült, hogy részletesen kidolgozták a föld alatti egyéni és csoportos mozgás és tűzharc szabályait. Ezek és az eddig felderített alagúthálózat alapján egy, a történelemben még soha nem alkalmazott stratégia körvonalazódik, amit a jövő városi gerillái is megpróbálhatna
"Trump elnök biztonságban van a közelében lévő lövések után. Jelenleg nincs további információ" - mondta Steven Cheung, a Trump-kampány kommunikációs munkatársa - írja a Fox News.
Az államfő helyszíni fotókból összeállított videofelvételt is közzétett a csapások következményeiről. "Ukrajnának erős támogatásra van szüksége partnereitől emberéletek megmentése érdekében, az orosz terror ellen: légvédelemre, nagy hatótávolságú fegyverekre, katonáink támogatására, mindenre, ami arra készteti Oroszországot, hogy véget vessen ennek
Felvetődik a kérdés, hogy azoknak a tagállamoknak – köztük Magyarország –, amelyek évek óta szorgalmazzák, hogy az EU külső határainak megvédésére kell koncentrálni, nem kellene-e jelentősebb segítséget kapniuk az Európai Unió részéről?