Tanári hangversennyel debütál kedden este a Debreceni Egyetem zeneművészeti karán az a csúcsminőségű Steinway-zongora, amelyet 50 millió forintos célzott állami támogatással vásárolt meg az intézmény.
Meghalt 91 éves korában George Kennedy Oscar-díjas amerikai színész, az Airport-sorozat és a Csupasz pisztoly-filmek egyik főszereplője - közölte unokája, Cory Schenkel.
Bár Bródy János korábban nem tervezett több lemezt, az előző komoly sikerére, valamint a közelgő 70. születésnapra és Aréna-koncertre hivatkozva rábeszélték egy ráadásra. A napokban megjelent Ráadás című album a dalszerző, előadóművész egyik legérettebb szólómunkája, amely érzékenyen reflektál a mindennapok aktuális problémáira.
A vasárnap esti Oscar-gálát 34,3 millió amerikai néző látta, 2008 óta nem volt ilyen alacsony a műsor nézettsége - derült ki a Nielsen közvélemény-kutató előzetes adataiból.
Meghalt Gil Hill egykori amerikai gyilkossági nyomozó, detroiti önkormányzati politikus, a Beverly Hills-i zsaru című akció-vígjátékokból ismert színész.
Átadták kedden a negyedik alkalommal megrendezett Thália Humorfesztivál díjait, a legjobb produkciónak járó elismerést a Pinceszínház Finito című előadása nyerte el.
"Hidak, korok, Budapest" címmel az Andrássy Egyetemen nyílt meg az Európai Utas Alapítvány a főváros 200 éves történetét bemutató utazókiállításának német nyelvű változata. Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány kurátora az InfoRádiónak azt mondta: a március 25-ig látható tárlat ezután németországi útra indul.
A könnyűzenei kategóriákban Szabó Zé, Jónás Vera és Pajor Tamás, a komolyzenei kategóriákban Sáry László és Balogh Máté, a magyarnóta-szerzők közül Gyimóthi Elemér vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület idei díjait kedden Budapesten. Az év könnyűzenei produkciójának a budapesti Womexet választották, míg a dalszerzői életműdíjat a magyar származású Desmond Child kapta.
A Star Wars legújabb epizódja megdöntötte minden idők legnézettebb és legnagyobb jegybevételt generáló filmjének magyarországi rekordját: Az ébredő erőt alig több mint tíz hét alatt mintegy 1,223 millió néző látta, akik csaknem kétmilliárd forintot hagytak a mozipénztárakban.
A Vatikán lapja méltatta a legjobb film Oscar-díját elnyert Spotlight - Egy nyomozás részletei című filmet, amiért hangot adott a katolikus papok által szexuálisan zaklatott áldozatok "mély fájdalmának" és leszögezte, hogy Tom McCarthy alkotása nem katolikusellenes film.
Értékes festménnyel gazdagodott a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum a napokban: Szemlér Mihály Virágcsendélet című alkotását kedden mutatták meg a sajtó képviselőinek a somogyi megyeszékhelyen.
Összesen 200 millió forint keretű pályázati felhívást írt ki az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek 60. évfordulójához kapcsolódó művészeti szakmai programok év végéig történő megvalósítására a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A köztestület egyes tagozatai által meghatározott tematikába illeszkedő pályázatok leadási határideje március 31.
A kínai mozik 6,87 milliárd jüanos (298,6 milliárd forint) februári jegyárbevételi rekordjával első ízben utasította maga mögé a kelet-ázsiai ország Észak-Amerikát, ahol az év második hónapjában "csupán" 250 millió dollárt (72 milliárd forint) költöttek a mozikasszáknál.
Egy kilencszeres Grammy-díjas együttes koncertje, a Frankofón Fesztivál számos néhány újabb programja és egy urbanisztikai előadás is szerepel a szerdai fővárosi kulturális programjának kínálatában.
Az ExperiDance huszonegy Omega-slágerben dolgozta fel egy első szerelem történetét a Gyöngyhajú lány balladája című új musicaljében, amelyet március 12-én a budapesti RaM Colosseumban láthat először a közönség.
Matthew McConaughey Oscar-díjas amerikai színész és Idris Elba brit színész játsszák a Stephen King A setét torony című regényfolyama alapján készülő film főszerepeit.
Bob Dylan amerikai énekes-dalszerző egy oklahomai egyetemnek adta el kincset érő archívumát, amelyet a jövőben a kutatók rendelkezésére bocsátanak és a nagyközönségnek is bemutatnak.
A PEN amerikai szervezetének életműdíjával tüntetik ki a Nobel-díjas Toni Morrisont irodalmi munkásságáért. Az irodalmi és emberi jogi szervezet kedden további díjazottjait is nyilvánosságra hozta.
Nem az afroamerikai nézők elfordulása miatt csökkent nyolc százalékkal az Oscar-gála tévés közvetítésének nézettsége az Egyesült Államokban - ez derült ki a Nielsen közvélemény-kutató cég kedden közzétett felméréséből.
Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a kubai keresztény nők készítették el - közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.
Csütörtökön többek között Marina And The Diamonds wales-i énekes-dalszerző lép fel az Akvárium Klubban, illetve a Magyar Filmhét és a Budapest Táncfesztivál eseményei zajlanak számos budapesti helyszínen.
József Attila, Déry Tibor, Schwajda György, Babits Mihály köteteivel, valamint a Gerencsér Miklós szerkesztette Vörös könyv, 1919 című munkával bővült a Nemzeti Könyvtár sorozata - jelentette be Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott csütörtökön az Országházban.
Jövő csütörtökön, március 10-én 15 órakor kísérik utolsó útjára Psota Irén kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, kiváló és érdemes művészt, a nemzet színészét a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójából római katolikus szertartás szerint - közölte a Madách Színház csütörtökön az MTI-vel.
Eddig még soha, sehol be nem mutatott tárgyi emlékek is szerepelnek a spanyol nemzeti könyvtár pénteken nyíló nagyszabású kiállításán, amellyel kezdetét veszi a Don Quijote világhírű írójának, Miguel de Cervantes halálának 400. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév Spanyolországban.
Szervét Tibor, Csányi Sándor és Mózes András szereplésével mutatják be az Amerikai bölény című darabot szombat este a Thália Színházban. A két szánalmasan komikus főhősről és a próbafolyamatról Csányi Sándor színművész beszélt az InfoRádióban.