Kortárs magyar művészek grafikáiból Bartók Béla emlékére rendezett kiállítással és Hauser Adrienne-nek a zeneszerző műveiből válogatott zongoraestjével kezdődött meg csütörtök este a Brüsszeli Bartók Fesztivál.
Bemutatták csütörtökön a Székesfehérvár, Magyarország és a Nagy Háború című könyvet, amelyet Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője szerkesztett.
A forgatás negyedik-ötödik napjától volt olyan érzésem, hogy valami mágikus módon képződik, mintha a filmen lenne egy áldás, egy furcsa hátszél - mondta Röhrig Géza, a néhány napja Oscar-díjat nyert Saul fia főszereplője a 2. Magyar Filmhét keretében csütörtökön este rendezett budapesti pódiumbeszélgetésen.
Bár a január 10-én elhunyt David Bowie, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású zenésze soha nem lépett fel Varsóban, egy kulturális egyesület mégis óriási falfestménnyel akar tisztelegni az emléke előtt a lengyel fővárosban.
A Zselicnek és Belső-Somogynak a böjthöz, húsvéthoz kapcsolódó szokásait, valamint a nemzeti ünnepet helyezi programjai középpontjába a Szennai Skanzen márciusban.
Pénteken többek között a Magna Cum Laude lép fel a Barba Negra Music Clubban, a Sebhelyesarcút vetítik filmszalagról az újra megnyílt Bem moziban, a Fonóban pedig egy ukrán ska-punk zenekar húzza a talpalávalót.
Boldog Meszlényi Zoltánra, a kistarcsai internálótáborban 65 évvel ezelőtt, 1951. március 4-én mártírhalált halt püspökre emlékezik a magyar katolikus egyház - mondta el Monostori László, érseki irodaigazgató-helyettes a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, valamint az M1 aktuális csatornán.
Filmhét finis, Frankofón Filmnapok, ingyenes kiállítások a Néprajzi Múzeumban, zárul a Müpa Régizene Fesztiválja, a Bëlga pedig a a Barba Negra Music Clubban nyomja - itt a hétvégi programajánló!
A londoni Queen Mary Egyetem tudósai a kriminalisztikában a sorozatgyilkosok személyazonosságának megállapítására használt földrajzi profilírozás segítségével próbálták azonosítani az álnéven alkotó és kilétét titkoló brit képzőművész, Banksy személyét.
A pompeji régészeti ásatások területén levő ókori színházban ad koncertet júliusban Wonderful Crazy Night című új albumát bemutató világkörüli turnéja során Elton John - jelentették be pénteken az olasz szervezők.
Operaelőadás készül a Montréali Operaház 2016-2017-es évadában a Pink Floyd The Wall című legendás albumából, a város alapításának 375. évfordulóját ünneplő produkció színrevitelében Roger Waters, a zenekar alapító tagja is közreműködik - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Különleges látványvilággal készül M. Tóth Géza rendező az Operaházban vasárnap bemutatandó A walkür premierjére, az Oscar-jelölt Maestro című animációs film alkotója ugyanakkor az MTI-nek adott interjúban hangsúlyozta: Richard Wagner háromfelvonásos operájában is az énekesi teljesítmény és a színészi játék az alap, minden más, díszlet, vetítés, jelmez és tánc ezeket gazdagítja tovább.
28 bemutatóval és magyar tematikájú májusünneppel készül 2016/17-es évadára a Magyar Állami Operaház - mondta e az InfoRádiónak Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója.
28 bemutatóval és magyar tematikájú májusünneppel készül 2016/17-es évadára a Magyar Állami Operaház - mondta e az InfoRádiónak Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója.
A Liza, a rókatündér kapta a legtöbb, összesen 15 jelölést a Magyar Filmdíjra. A 18 kategória jelöltjeit szombaton hozták nyilvánosságra, az elismeréseket a 2. Magyar Filmhét zárónapján, vasárnap adják át.
Megtalálták és régészek felszínre hozták annak a kínai uralkodónak a koporsóját, aki 2000 évvel ezelőtt 27 napig volt a trónon, és a kínai történelemben Hajnun őrgrófjaként vált ismertté.
A hajdani Méntelep főépületébe költözne a komáromi Klapka György Múzeum és oda telepítenék a római korral foglalkozó régészek képzésnek egy részét - mondta el a múzeum igazgatója.
A közismert Phalaenopsis, a lepkeorchidea lesz a "főszereplője" a Magyar Orchidea Társaság tavaszi kiállításának, amelyet idén kivételesen négy napon át, március 11. és 14. között lehet megtekinteni a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
Újjáépítették a fasori református templom orgonáját. Angster József hangszere a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra kivitelezésében, 13 éven át folyó munka keretében újult meg. Az orgonát vasárnap istentiszteleten, kedden hangversenyen avatják fel.
Bruce Willisszel újraforgatja a Bosszúvágy című filmet a Paramount filmstúdió, amely 1974-ben Charles Bronson főszereplésével készítette el eredeti nagysikerű akciófilmjét.
Aktuális csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat hétfőtől egy héten át - tudatta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
A 111 évvel ezelőtt született Rejtő Jenő kalandos életéről nyílik gyermekközpontú, interaktív foglalkozásokkal egybekötött időszaki kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban március 22-én.
Brian May 30 év után lép fel ismét Magyarországon: a Queen együttes egykori gitárosa Kerry Ellis brit énekesnővel közös dupla koncertet ad március 11-12-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Vasárnap gyerek- és ifjúsági filmekkel várja a Magyar Filmhét a családosokat a Cinema City MOM Parkban, ahol levetítik többek közt a Tüskevárat, a Sherlock Holmes nevében című filmet és Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz vagy Gauder Áron több animációs munkáját is.
"Határsértő" művészekkel, formabontó produkciókkal várja látogatóit az április 8-án induló 36. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF): a közönség hallhat kortárssal házasított Brandenburgi versenyeket, meghallgathatja a milánói Scala zenekarának Mahler-Mozart-műsorát vagy épp Horváth Kornél, Lantos Zoltán és a kínai szájorgonista, Vu Vej koncertjét, és újra jön az "egyszemélyes osztrák ütőegyüttes",…
Brian May újra fellép Magyarországon: a Queen együttes egykori gitárosa Kerry Ellis brit énekesnővel közös dupla koncertet ad március 11-12-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Meghalt 86 éves korában Nikolaus Harnoncourt világhírű osztrák karmester - közölte az osztrák ORF televízió a hírt az elhunyt családjára hivatkozva vasárnap.
A Liza, a rókatündér című alkotás nyerte el a legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat a 2. Magyar Filmhéten, amelynek vasárnap esti gáláján először adták át a Magyar Filmdíjakat összesen 18 kategóriában. Különdíjat kapott az Oscar-díjas Saul fia.