Kazuo Ishiguro japán származású brit író kapta az Irodalmi Nobel-díjat. Vihar Judit, az ELTE Japán Tanszékének oktatója szerint írásai jellegzetesen nyugatiak, de a lelektani irodalmi munkássága bizonyítja a japán kötődést.
Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.
Nyolcvan évesen elhunyt Giorgio Pressburger magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Egy ipari robot táncát nézhetik meg az érdeklődők a Trafóban. A "Huang Yi és Kuka" című tajvani előadásról Mechiat Zina, a művészeti ház sajtóreferense beszélt az InfoRádiónak.
Hány menekült gyerek él ma Magyarországon? Ezt a nem túlságosan bonyolult kérdést öt hónappal ezelőtt tette fel lapunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának.
– Regényei életdzsungelében mindannyian megtaláljuk a saját utunkhoz legjobban hasonlító ösvényt, ezért művei nemcsak szórakoztatnak és elgondolkoztatnak, de talán megfejtést is adnak – mondta Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke Szabó Magda születésének 100.
Egy végtelenül szomorú bohózatot tűz műsorára szombaton a Katona József Színház. Gogol Háztűznéző című drámájában Jordán Adél és Fekete Ernő alakítja a házasságtól betegesen rettegő párt. Az előadásról a rendező, Ascher Tamás beszélt az InfoRádióban.
Bár neve a legnagyobb fogadóirodák első harminc esélyese között sem szerepelt, Kauzo Ishiguro japán származású brit író kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. Így a tavalyi Bob Dylan-afférhoz képest sokkal konzervatívabban döntött a Svéd Királyi Akadémia, hiszen A napok romjai című regényéért a szerző Man Booker-díjat kapott 1989-ben. Az író december
Dr. Osztie Zoltan atya, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének korábbi elnöke nyitja meg azt a kiállítást, amely a Testek Rabságában címet viseli, és amelynek keretében Hegyi Gábor festőművész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Szent Kinga Otthonban.
Nemcsak a tizenötödik aradi vértanú történetéről szeretném lesöpörni a néha oly hálátlan és feledékenységre hajlamos utókor miatt rárakódott képzeletbeli port, hanem annak a számomra ismeretlen gyűjtőnek is szeretnék emléket állítani, még ha csak egy újságcikkben is, akinek mostohán kezelt hagyatékából a minap hozzám került egy könyv (Pásztor Emil:
A Vissza a jövőbe-trilógia minden idők egyik legnépszerűbb, egyben legsikeresebb sci-fi vígjátéka, időutazós bohósága. Népszerűsége három évtized óta töretlen, és az új generációt is lázba hozta. Most éppen az AXN csatorna tűzte műsorára. (1. rész: péntek, 21.00, ismétlés szombat: 14.40, illetve 2. rész: szombat, 21.00, ismétlés vasárnap: 14.45)
A váci Madách Imre Művelődési Központban nyílt tárlat Szent László öröksége címmel kortárs alkotóknak a lovagkirály élete, szellemi üzenete ihlette műveiből. Majdnem harmincan jelentkeztek a BP-Art Egyesület képzőművészeti pályázatára, amelynek az volt a célja, hogy ne hagyják fakulni a legendás uralkodó emlékét, és a jelenkor művészeinek is lehető
A Vissza a jövőbe-trilógia minden idők egyik legnépszerűbb, egyben legsikeresebb sci-fi vígjátéka, időutazós bohósága. Folytassuk a kalandozást a filmek körül, melyeket most az AXN csatorna tűzött műsorára. (1. rész: péntek, 21.00, ismétlés szombat: 14.40, illetve 2. rész: szombat, 21.00, ismétlés vasárnap: 14.45)
Tegnap óta 17 ezer négyzetméteren 82 standon és hat színpadon várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo. A nagyszabású zenei kiállításon a Hungexpo F és G csarnokában idén is több tízezer hangszert, továbbá DJ-eszközöket, fejhallgatókat, lemezjátszókat lehet kipróbálni, és mintegy háromszáz koncert és hangszerbemutató is lesz az ingyenesen látoga
Épp jókor talált rám Csete Örs 1956 személyesen című albuma. A minap ugyanis a nyolcéves nagyfiam elém penderült, hogy van-e könyvünk az ’56-os forradalomról, mert ha igen, abból olvassak esti mese helyett. Gondoltam, mi sem egyszerűbb, hiszen ott sorakoznak a polcunkon Makkai Ádám, Ferdinandy György és Sárközi Mátyás kiváló könyvei, már csak válas
Amennyiben valaki a Bolondok hajója című, egykor nagy sikerrel játszott amerikai filmre asszociálna, az csupán a véletlen műve. Ugyanis a közelmúltban teljesen normális emberek, ráadásul kiváló muzsikusok adtak nagy sikerű koncertet egy a Luppa-sziget és Rákóczi híd között ingázó dunai sétahajón bensőséges, családias hangulatban.
H. G. Wells Világok harca című, 1898-ban megjelent fantasztikus regénye a sci-fi irodalom klasszikus, műfajteremtő darabja. A marslakók támadásáról szóló történetet George Pal vitte filmre 1953-ban. Fél évszázaddal később Steven Spielberg készítette az újabb feldolgozást, ami vasárnap este 21.45-től a Tv2-n látható.
Színes családi programokkal várják a családokat a V4 vasárnap elnevezésű rendezvényen a Várkert Bazár előtt – számolt be az M1 aktuális csatorna riportere a helyszínről.
James Woods Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai filmsztár bejelentette visszavonulását a színészettől, mivel „konzervatív nézetei miatt nehezen jut játéklehetőséghez” – írta a Variety.com filmes portál.
– Nagy ünnepre készülnek a Játékszínben. Szombaton az egész színpad megtelt ismert és szeretett színészekkel. Közel hatvan művész gyűlt össze, csaknem mind, akik részt vesznek a színház produkcióiban, mint például Lévay Viki, Szulák Andrea és Dobó Kata. A színészek remekül érezték magukat ezen az összejövetelen és sorban készítették a közös szelfik
James Woods Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai filmsztár cáfolta, hogy visszavonulna a színészettől, a bejelentést "hibának" nevezte - írta a The Washington Post.
Nagyszabású, háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte meg a reformáció 500. évfordulóját az ausztriai magyarság. A Collegium Hungaricum Wien, Magyarország bécsi nagykövetsége, az Ausztriai Magyar Református Lelki Gondozó Szolgálat és a felsőőri református gyülekezet október 7. és 9. között megtartott rendezvénye igen fontos az ottani magyar közö
A Szentpéterváron született hegedűművész, Alina Pogostkina (képünkön) és a Budapesti Fesztiválzenekar közös koncertjével, a nemzetközi zenei élet kimagasló alakjával, az amerikai Marin Alsop vezényletével nyitott az idei pécsi Zeneszüret fesztivál. A hangverseny előtti prológuson a művészeket személyes ihletettségükről, életükről vallottak, a fanfá
Dr. Osztie Zoltan atya, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének korábbi elnöke nyitja meg azt a kiállítást, amely a Testek Rabságában címet viseli, és amelynek keretében Hegyi Gábor festőművész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Szent Kinga Otthonban.
Nemcsak a tizenötödik aradi vértanú történetéről szeretném lesöpörni a néha oly hálátlan és feledékenységre hajlamos utókor miatt rárakódott képzeletbeli port, hanem annak a számomra ismeretlen gyűjtőnek is szeretnék emléket állítani, még ha csak egy újságcikkben is, akinek mostohán kezelt hagyatékából a minap hozzám került egy könyv (Pásztor Emil:
Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.
A váci Madách Imre Művelődési Központban nyílt tárlat Szent László öröksége címmel kortárs alkotóknak a lovagkirály élete, szellemi üzenete ihlette műveiből. Majdnem harmincan jelentkeztek a BP-Art Egyesület képzőművészeti pályázatára, amelynek az volt a célja, hogy ne hagyják fakulni a legendás uralkodó emlékét, és a jelenkor művészeinek is lehető
Nyolcvan évesen elhunyt Giorgio Pressburger magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet volt igazgatója - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Nagy meglepetésre Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.